Szinte egyetlen üres szék sem marad kedd délelőtt a Budapest Music Center koncerttermében. A hallgatók jelentős része maga is muzsikus: fiatal hegedűsök, csellisták, zongoristák figyelnek a színpadra. A pódiumon három muzsikus – köztük a kerekesszékben ülő Kurtág György. Fejhallgatót visel, mikrofonba beszél. Mozdulatai lassúak, figyelme szinte tapintható. Nem a százéves mestert látja az ember, hanem valakit, aki még mindig ugyanazzal a nyitottsággal hallgatja a zenét, mint pályája kezdetén.
A színpadon Kelemen Barnabás és Kirill Gerstein Bartók második hegedű-zongora szonátáját játssza. Néhány taktus után Kurtág megállítja őket.
– Kevés a hegedűből az E.
Majd:
– Onnan kell, ami a Kékszakállú könnyek tavát idézi.
Nem elemzi tovább. Nem kell. Bartóknál egyetlen hangnak is emlékezete van.
A következő másfél órában alig telik el néhány perc anélkül, hogy Kurtág ne kérne újrakezdést. Mint amikor valaki egy festményt nagyító alá vesz. Nem hibát keres, hanem azt a pillanatot, amikor a zene valóban megszólal. Figyelmet kér. A zongoristának azt mondja:
– A hangokat játszod, nem a dallamot.
Máskor arra figyelmezteti, hogy a kíséretnek is van dallama, de nem szabad elfednie a hegedűt. Egy lefelé csúszó hangról azt mondja: úgy kúszik, mint egy kígyó. A decrescendóról megjegyzi: annak is szólnia kell. Majd hozzáteszi:
– A hátgerincünkön kell éreznünk a hangot.
Kelemen Barnabásnak is jutnak megjegyzések:
– Túl sok a rubato.
A rubato Bartók zenéjének egyik kulcsszava, Kurtág szerint azonban itt most sok belőle.
Néhány ütemmel később ismét megszólal:
– Misterioso. Sejtelmes. Minden hangot meg kell értenünk.
Szinte végig a szerkezetről beszél. Arról, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a hangok, miként épül fel egy zenei gondolat, hogyan születik meg a zene belső logikája.
– A szerkezetet muszáj megmutatni.
Aki laikusként figyeli a próbát, könnyen hiheti, hogy jelentéktelen részletekről folyik a diskurzus. Valójában éppen az ellenkezője történik. Kurtág számára a részletekben rejlik az egész mű.
A Bartók-szonátával akár estig is elmélyülhetnénk, amikor Kelemen Barnabás váratlanul megkérdezi:
– Gyuri bácsi, hozzuk a Divertimentót?
A háború előtti utolsó nyár
A Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) XI. Summerfestjének egyik vezérfonala azoknak a műveknek a bemutatása, amelyeket magyar hegedűművészek ihlettek vagy nekik ajánlottak – folytatva Kelemen Barnabás májusi hegedűmaratonjának gondolatát.
Bartók Divertimentója azonban más történet.
1939-ben a bázeli Paul Sacher, a Basler Kammerorchester alapító karmestere és legendás mecénása kérte fel Bartók Bélát egy új vonószenekari mű megírására. Sacher olyan zeneszerzőktől rendelt kompozíciókat, mint Stravinsky, Martinů, Honegger, Britten vagy Lutosławski. Bartók a művet Sacher schönenbergi villájában írta meg, alig több mint két hét alatt.
A cím könnyedséget sugall. A XVIII. században a divertimento társasági muzsikát jelentett. Bartók azonban egészen más jelentéssel tölti meg.
A mű felszínén ott a klasszikus forma kiegyensúlyozottsága, mélyén azonban már a történelem feszül. Néhány nappal a kézirat befejezése után kitör a második világháború. A középső tétel sötét világa ma is úgy hat, mint egy nyugtalan előérzet.
A próbán a pódiumon Kelemen Barnabás és Kokas Katalin mellett Julian Arp, Bársony Péter, Puporka Jenő, Tabányi Tibor, valamint a Grazi Zeneművészeti Egyetem hallgatói foglalnak helyet.
Kurtág ismét megállítja a zenét.
– Van valakinél metronóm? Hetvenkettő.
Majd:
– Az F akkordokból ne lármát halljunk.
Kicsivel később újra:
– Mindig korán érkezünk meg a következő taktusra.
Nem hangosabb játékot kér. Nem virtuozitást. Inkább türelmet. Hogy a zene megérkezzen önmagába.
Amikor már nem kell keresni
Másnap este a Zeneakadémia Solti Termében folytatódik a Summerfest.
Bach 3. Brandenburgi versenye nyitja az estet. Talán valóban ez Bach egyik legéletigenlőbb műve. Nincs kitüntetett szólista, a szólamok egymásnak adják át a vezetést, mintha maga a közösség lenne a főszereplő. A fesztivál szellemiségét nehéz lenne pontosabban megfogalmazni: mesterek és növendékek együtt muzsikálnak.
Ezt követi Mozart C-dúr négykezes zongoraszonátája, amelyet Alessandro Taverna és Denis Kozhukhin ad elő.
A szünet után váratlan kitérő következik. A Fent és lent című mozgásszínházi előadás angolul, franciául, magyarul és szuahéli nyelven mesél emberekről, akik egy repülőtéren próbálnak átkelni egyik országból a másikba. A történet látszólag hétköznapi, valójában a határokról, a kiszolgáltatottságról és az egymás felé vezető útról szól. Kelemen Hanna, Dayton Mungai és Jules Bilger játéka nem önálló betétnek hat, hanem átvezetésnek. Mintha a szervezők arra emlékeztetnének: a történetmesélés nem ér véget, csak más nyelven folytatódik.
Bartóknál már a hangok mesélnek.
A Divertimento első tétele alatt óhatatlanul visszatér a délelőtti próba emléke. Az ember szinte ösztönösen keresi azt az E hangot. Keresi a Kékszakállú könnyek tavát. Keresi az F akkordokat.
És egyszer csak azt veszi észre, hogy már nem keres semmit.
Minden a helyén.
A belső szólamok áttetszően szólnak. A hangzás egyszerre világos és sűrű. A lassú tétel megrázó erejű. Nem külső drámával hat, hanem azzal a szinte elviselhetetlen koncentrációval, amelyet Kurtág újra és újra kért a muzsikusoktól.
A fiatalok nem egyszerűen együtt játszanak a mesterekkel. Tanúi és részesei lesznek valaminek, amit tankönyvből nem lehet megtanulni. Együtt szárnyalnak velük.
A koncert végén percekig tartó ováció fogadja az előadókat. Karmesterek és hangszeres művészek egyaránt arról beszélnek: életük egyik legmeghatározóbb Divertimento-előadását hallották.
Néhány perccel később Kelemen Barnabást gratulálók veszik körül. Ő azonban nem a saját teljesítményéről beszél. Csak ennyit mond:
– Gyuri bácsi…
Amikor felvetem Kokas Katalinnak, hogy bár nem vagyok misztikus, mégis olyan érzésem van, mintha Kurtág György Bartók médiuma volna, egyetértően elmosolyodik.
– Mindig az.
Majd hozzáteszi: a Kelemen Quartetnek Kurtág György hatvannyolc órás mesterkurzust tartott Bartók vonósnégyeseiből. A próbán nem csupán egy mű készült. Egy zenei nyelv öröklődött tovább.
Infó: Fesztivál Akadémia Budapest, XI. Summerfest, június 25.–július 13.
Sztárok és a jövő szólistái, avagy főhajtás a kétszáz éves magyar hegedűiskola előtt BudapestenMagyarok a remekművek mögött