Az első sorból nehéz hátrálni, tudták ezt a górék is, így alapvetően két választás lehetett a helyőrségek felállításánál az évezredek során: előreküldik a legmegbízhatóbbat, vagy hagyják, hadd menjenek a feláldozhatók. A jó helyőrségi katona megfigyel, jelent, felderít, elrettent, és nem utolsósorban stressztűrő. Utóbbi különösen jól jön akkor, ha a katona idegen terepre kényszerül. Így volt ez a NER kultúrharcával is: az árfolyam a politikai ideológia, a valuta az erő. Úgyhogy masíroztak is rendíthetetlenül a katonák, a „balliberális kulturális hegemónia” ellenséges délibábjai után, derengett nekik valami Esterházy, Nádas, Kertész, Konrád, TGM, Spiró. Lábuk nyomában meg kinőttek a nemzeti kulturális kánon erősítésének jegyében az új intézmények, tehetséggondozók, aranyozott hatású szellemi műhelyek.
Ilyen barakk a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) is: „Troppauer Hümér öklével küzdött az irodalomért” – inspirálta Rejtő Jenő karaktere a tehetséggondozó projektjét, az Előretolt Helyőrség Íróakadémiát. Találó, de csak ha kiütésre játszol, ugyanakkor kétségkívül látványos, meg legalább ad némi izgalmat is, máskülönben unalmas lenne a ring egy eleve megbundázott meccsel.
Orbán János Dénes költő piaci értelemben felfoghatatlan, több mint 412 millió forintnyi közpénzt kapott szerzői jogdíj címén 9 darab szövegért a saját maga által alapított KMTG-n keresztül, miközben az irodalmi szervezetek a Nemzeti Kulturális Alapból évente ennek a töredékéből kénytelenek működni.
Úgy tűnik, felsejlett a horizonton az ellenség: Orbán János Dénes nélkül a saját maga elmondása szerint nem lesz operettforradalom Magyarországon. Csak most már recsegnek a vonalak a barakkban, hetek óta alig érkezik hír a góréról. Magukra maradtak a kultúrharcosok. Van, aki disszidál, van, aki ellentmondást nem tűrő közleményben, van, aki félresikerült interjúban bizonygatja a saját igazát. Miközben külön-külön mindegyiküknek már csak egy kérdés számíthatna igazán: megbízható volt-e, vagy feláldozható.