Szijjártó Péter tárcavezetőként láthatóan sosem érzett különösebb lelkiismeret-furdalást amiatt, hogy Magyarország a szövetségeseivel összeegyeztethetetlen külpolitikát folytatott. Sőt, Brüsszelben, az Európai Unió Külügyek Tanácsa ülésein mintha még büszke is lett volna arra, hogy Vlagyimir Putyin európai főmegbízottjaként lép fel. A szünetekben pirospozsgás arccal, ifjonti lelkesedéssel számolt be a történtekről legjobb moszkvai barátjának, Szergej Lavrovnak, az orosz diplomácia vezetőjének. Más európai fórumokon is hisztérikus hevülettel védelmezte az Ukrajna ellen háborút indító Oroszország érdekeit, akadályozta a közös fellépést, fenyegetőzött és vétózott, miközben Moszkvában rendre megkapta a baráti fogadtatást.
Az illiberális rendszerek vezetőivel különösen könnyen megtalálta a közös hangot. Szívesen fényképezkedett belarusz, iráni, orosz és közép-ázsiai vezetőkkel, s büszkén hirdette, hogy a magyar diplomácia nem kér az emberi jogok és a demokrácia érvényesülését hiányoló „kifogásokból”. A politikai elnyomás, az ellenzék üldözése, a sajtószabadság felszámolása vagy a háborús agresszió az ő esetében a legcsekélyebb problémát sem jelentette, kivált, ha cserébe új üzletekről, energiaszállításokról vagy látványos protokolláris fogadtatásról lehetett beszámolni.
Kína ebben a világképben természetes szövetséges volt.
Szijjártó Péter több mint egy évtizeden át építette Peking magyarországi hídfőállását, védte a kínai érdekeket az Európai Unióban, és minden beruházást a keleti nyitás történelmi sikerének nevezett.
Most pedig annál a kínai vállalatnál folytatja pályáját, amelynek magyarországi terjeszkedését miniszterként személyesen segítette.
A BYD pontosan azért szerződteti, amiért korábban a magyar állam fizette. Ismeri a kormányokat, a hatóságokat, az uniós intézményeket, tudja, melyik ajtón kell kopogtatni és kit kell felhívni, amikor egy beruházás például azért akad meg, mert fény derül arra, hogy az ott dolgozók siralmas körülmények között tengődnek, vagy a beruházás a minimális környezetvédelmi előírásoknak sem felel meg.
Szijjártó Péter miniszterként személyesen jelentette be a szegedi autógyár építését, védte a kínai elektromos autókat az európai vámoktól, és annak a kormánynak volt meghatározó tagja, amely közpénzből infrastruktúrát, támogatást és kedvezményeket biztosított a kínai vállalat terjeszkedéséhez. Most pedig az a cég ad neki nemzetközi vezetői állást, melynek érdekében éveken át a magyar állam teljes gazdaságpolitikai és diplomáciai gépezete dolgozott.
Azt persze egyelőre nem tudjuk, hogy Szijjártó végez-e egyáltalán érdemi munkát a BYD számára, de ennek nincs is különösebb jelentősége. Elég az a benyomás, hogy a közszolgálatban megszerzett hatalom és kapcsolatrendszer rövid idő alatt magánvagyonná alakítható. Egy miniszter tárgyal, támogatások odaítélésében vesz részt, majd távozása után a kedvezményezett vállalat fizetett vezetője lesz. Ilyenkor már nehezen állapítható meg, hol ért véget a közérdek szolgálata, és mikor kezdődött a következő karrier előkészítése.
Franciaországban egy ilyen állás elfoglalását követően kötelező hatósági vizsgálat indulna.
A volt minisztereknek távozásuk után három évig be kell jelenteniük minden új magántevékenységüket a közélet átláthatóságát felügyelő főhatóságnak. Ha pedig az egykori kormánytag olyan vállalatnál helyezkedik el, amellyel szerződések megkötésében vett részt, vagy ügyeiben döntést készített elő, három év szabadságvesztést és 200 ezer eurós bírságot is kockáztathat.
Más európai államok is igyekeznek elválasztani a közhatalmat a magánüzlettől. Németországban a volt szövetségi miniszternek távozása után tizennyolc hónapig be kell jelentenie új munkáját, a kormány pedig megtilthatja annak elfogadását, ha súlyosan sérülnének a közérdekek. Nagy-Britanniában két évig előzetes etikai vizsgálat szükséges, az Európai Bizottság korábbi tagjainál szintén ellenőrzik az új megbízásokat. A rendszerek eltérő szigorúságúak, ám ugyanabból indulnak ki: az állami tisztség során szerzett információ és befolyás nem kerülhet azonnal „piaci forgalomba”.
Magyarországon a volt miniszter szinte akadálytalanul átsétálhat ahhoz a vállalathoz, melynek ügyeit korábban intézte. Nincs a francia főhatósághoz hasonló független szerv vagy általános többéves engedélyezési kötelezettség, ami akadályt jelentene, amint arra sincs hiteles válasz, mikor kezdődtek Szijjártó Péter tárgyalásai a BYD-vel. A joghézag kényelmes mindenkinek, aki a politikából az üzleti életbe készül: amit a törvény nem tilt, azt erkölcsileg is elfogadhatónak próbálhatja feltüntetni.
S nem csak a nyilvánvalóan busás díjazás miatt igazi áldás az új állás a volt külügyminiszter számára. Így azt remélheti, mentesülhet az eljárástól, ha azt vizsgálnák, kiszivárogtatott-e bizalmas, titkos információkat akár Kínának, akár Oroszországnak.
Gerhard Schröder volt német kancellár esete óta (ő a Gazpromnál kapott igen jól jövedelmező állást) Európa pontosan tudja, milyen romboló, amikor egy politikus röviddel a távozása után annál a külföldi érdekeltségnél kap tisztséget, amelynek a terjeszkedését tevékenyen segítette.
Szijjártó Péter esete arról szól, hogy Magyarországon a hatalom birtokosai saját tulajdonukként kezelhették az állami kapcsolatokat, majd a bukás után magukkal vihették őket.
A BYD most megfizeti ennek az árát. A számlát azonban hosszú éveken át a magyar adófizetők állták.