Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter szerint kérjen Magyarország bocsánatot Finnországtól, Svédországtól és a NATO-szövetségesektől azért, ahogyan az Orbán-kormány elhúzta a két északi ország csatlakozásának jóváhagyását. Kijelentése nemcsak udvariassági gesztus, hanem azt jelenti, hogy a magyar külpolitikának valamikor szembe kell néznie a saját, feleslegesen okozott káraival.
Finnország és Svédország 2022 májusában, az Ukrajna elleni orosz invázió után kérte felvételét a NATO-ba. A csatlakozási jegyzőkönyveket júliusban írták alá, a tagállamok döntő többsége pedig néhány hónap alatt ratifikált. Magyarország és Törökország maradt a két kivétel. Ankara legalább megnevezte feltételeit: kurd szervezetekről, terrorizmusellenes együttműködésről, fegyverexport-tilalmakról és kiadatási ügyekről beszélt. Budapest ezzel szemben sokáig nem mondta meg világosan, mit akar.
A Fidesz érvelése végig ingatag maradt. A kormány egyszer azt állította, hogy támogatja a bővítést, máskor a finn és svéd politikusok magyar jogállamiságról tett bírálatait kérte számon. A NATO stratégiai döntéséből így belpolitikai sértődöttségi ügy lett. A parlamenti küldöttség helsinki és stockholmi útja inkább kínos színjátéknak hatott, mint érdemi tárgyalásnak: a magyar képviselők olyan országokban vizsgálódtak, amelyek felvételét a kormány elvileg már addig is támogatta.
A vétó ára
Finnország esetében a magyar parlament csak 2023 márciusában, 265 nappal a jegyzőkönyv aláírása után szavazott. Helsinki 2023. április 4-én lett a szövetség harmincegyedik tagja. Svédországnak még tovább kellett várnia: Budapest 2024. február 26-án, utolsó NATO-tagként ratifikálta Stockholm kérelmét, Svédország pedig március 7-én csatlakozott. A végén Magyarország ugyanoda jutott, ahol a folyamat kezdetén állt: igennel szavazott, csak közben felégetett maga körül sok bizalmat.
Az Orbán-kormány a svéd ratifikáció előtt négy további Gripen vadászrepülőgép beszerzéséről kötött megállapodást Stockholmmal, és ezt megpróbálta a bizalom helyreállításaként bemutatni. Csakhogy a Gripen-program folytatása magyar védelmi érdek volt, nem a NATO-bővítés akadályozásának eredményeként kicsikart történelmi engedmény.
Budapest egy szükséges katonai beszerzést csomagolt úgy, mintha diplomáciai győzelmet aratott volna.
A nagyobb kár nem számszerűsíthető egyetlen üzletben. A NATO működésének alapja, hogy a tagállamok a közös veszély pillanatában számíthatnak egymásra. Amikor Oroszország háborút indított Európában, Finnország és Svédország pedig gyors biztonsági garanciát kért, Budapest nem a közös védelmi érdeket nézte, hanem régi politikai sérelmeket próbált rendezni. Ezzel azt üzente: egy szövetségi döntésből is lehet zsarolási eszközt fabrikálni.
A halogatás katonailag sem volt jelentéktelen. Finnország több mint 1300 kilométeres határon érintkezik Oroszországgal, erős hadsereggel és jelentős tartalékosi rendszerrel rendelkezik. Svédország légiereje, hadiipara, tengeralattjáró-képessége és Gotland szigete kulcsfontosságú a Balti-tenger védelmében. Tagságuk megkönnyítette az északi haditervezést, a csapatmozgást és a balti államok védelmét. A magyar késlekedés ezt a rendeződést lassította, miközben egyetlen nyilvános magyar biztonsági érvet sem tudott felmutatni.
Az ügy egyetlen nyilvánvaló haszonélvezője Oroszország volt. Egyelőre nem bizonyítható ugyan, hogy Budapest közvetlenül a Kreml kérésére cselekedett, de az egyértelmű, hogy
az Orbán-kormány lépései rendre ugyanazt az eredményt hozták, amely Moszkvának kedvezett: a NATO egysége megkérdőjelezhetőnek látszott, a két északi ország státusza bizonytalan maradt, Magyarország pedig ismét olyan szereplőként jelent meg,
amely késlelteti a szövetségi döntéseket.
Mit jelent a bocsánatkérés?
A bocsánatkérés ezért nem megalázkodás lenne, hanem politikai jóvátétel. Azt jelezné, hogy az új magyar vezetés érti a szövetségi politika lényegét, és nem tekinti természetesnek a korábbi kormány által felhalmozott bizalmi adósságot. Egy kisebb ország számára a szavahihetőség különösen értékes erőforrás. Magyarország katonai és gazdasági súlya korlátozott, ezért az érdekérvényesítéséhez megbízható magatartásra, kiszámítható diplomáciára és működő koalíciókra van szüksége.
A két északi partnerrel való kapcsolat nem csak jelképes. Finnország esetében régi kulturális, oktatási és tudományos kötelékekről is beszélhetünk. Svédország közvetlen védelmi és gazdasági partner: a magyar légierő gerincét Gripenek adják, svéd vállalatok pedig évtizedek óta jelen vannak a magyar gazdaságban. A politikai konfliktus nem rombolta le ezeket a kapcsolatokat, de fölösleges kockázatot teremtett ott, ahol kiszámíthatóságra lenne szükség.
A helyreállítás nem állhat meg egy mondatnál. Mélyebb északi védelmi együttműködésre, közös hadgyakorlatokra, hadiipari projektekre, a finn és svéd gazdasági kapcsolatok tudatos erősítésére, valamint olyan NATO-politikára van szükség, amely nem a vétófenyegetésből próbál identitást építeni.
A partnerek nem azt figyelik majd, mit mond Budapest a múltról, hanem azt, mit tesz a következő válságban.
Orbán teljesen értelmetlen „északi háborúja” azért volt különösen káros, mert még a saját logikája szerint sem hozott eredményt. Nem akadályozta meg a bővítést, nem kényszerített ki jogállamisági engedményt, nem szerzett tartós gazdasági előnyt, és nem növelte Magyarország biztonságát.
Időt adott Oroszországnak, bizalmat vett el a szövetségesektől, és megerősítette azt a képet, hogy Budapest minden közös ügyből zsarolási lehetőséget próbál kreálni. Ezt az örökséget nem lehet egyetlen gesztussal eltörölni, de a helyreállítás első lépése valóban az lehet, hogy Magyarország kimondja: indokolatlanul és károsan viselkedett két olyan országgal szemben, amelyre szövetségesként és európai partnerként is szüksége van.
