Kezdem azt hinni, hogy a zöld sipkás manó, tündér, lámpást tartó sün, agyagba, kerámiába zárt egyéb figura éjszakánként valamilyen módon feléled, s különböző csalafintaságokat eszel ki a kertünkben. Másképp hogyan eshetne meg, hogy ami egyik nap még ujjbegynyi nyúlvány csupán a tökbokor aljában, az másnapra, harmadnapra alkarnyi méretűvé fejlődik, pedig eső sem esett, nem is öntöztünk, mégis, itt kandikál ki a levelek közül egy másfél-két kilónyi gyönyör?
Gyanakvásra adhatna okot a népszerű közmondás, miszerint a tök is este virágzik. Ezt azonban nem a suttyomban megnövő termésre, inkább olyan emberre használják, aki igyekszik különlegesnek és előkelőnek mutatkozni, pedig valójában csak egy egyszerű tök. Ha valaki a hirtelen jött jólétben elkezd látványosan gőgösen viselkedni, nagyra tartja magát, próbálja utánozni az úri, kifinomult szokásokat, miközben valójában közönséges és jelentéktelen, nos, rá pontosan illik a „tök is este virágzik” csípős, ironikus magyar szólás.
Az emberi jellem elemzése helyett mostanság inkább praktikus kényszerek foglalkoztatnak, főként a fenti csalafintaságok okán. Gyanútlanul lesétálok a magaságyások közé, eredetileg csak bazsalikomot csipegetni a pesztóhoz, s az érett paradicsomot, uborkát gyűjteni be, ám akkor hipp és hopp, egyik, másik bokor alól is kidugja hófehér hosszúkás jelmezét a tök. Megtehetném, hogy még igen zsenge korukban, alig 10-12 centiméteresen lecsavarom őket a szárról, s gyorsan kirántva vagy meggrillezve asztalra teszem. A bennem csörgedező paraszti vér azonban az ideális méretre áhítozik, a se nem kicsi, se nem túl nagy, épp megfelelőre, amiből már kitelik egy jó adag főzelék, kapros, vagy épp borsikafűvel megbolondított.
Van azonban az a tökmennyiség, ami még gombócból is sok lenne, s a leltár szerint lassan, de biztosan e méret felé haladunk.
Annak ellenére így van ez, hogy közben boldognak-boldogtalannak osztogatjuk a kabakosokat, s adunk melléjük főzési tanácsokat is: ha a zsenge magokkal teljes belső pépet összeturmixolod, még rántást vagy habarást sem kell adnod mellé, besűríti magától a főzeléket. Mi magunk is sűrűn böngésszük terjedelmes, nemzetközi példányokkal is megfűszerezett szakácskönyvgyűjteményünket, így készítettünk már citromos töklevest, indiai mártásban elmerülő fűszeres tökgolyókat, gratiníroztunk, pakoráztunk, tempuráztunk, fermentáltunk és kovászoltunk, belecsempésztük lecsóba, paprikás krumpliba, formáztunk belőle tócsnit, lepényt, sütöttünk ropogóst, töltöttük, rántottuk, grilleztük, pároltuk, s hogy az édességek kedvelőinek is örömet szerezzünk, citromos lekvárt és hamis mangóbefőttet is gyártottunk belőle. Már tökkel álmodunk, képzeletben Hamupipőke több hintóját is kifaragtuk belőlük, csak fogyjanak. Időnként egyet-egyet suttyomban feldarabolunk, kecskéknek, birkáknak, libáknak kínálunk oda, de lassan már ők is menekülni kezdenek, ha meglátják a kezünkben a terméssel teli kosarakat.
Küzdünk hát a bőséggel, s készülünk közben a rosszabb időkre. Télre, zimankóra, amikor majd lám, örömmel vesszük le a polcról a besavanyított vagy épp édessé varázsolt tököket, miközben a kerti kerámiamanók és -tündérek gondosan becsomagolva a szekrény tetején várják az újabb tavaszt.