Ludassy Mária első tanulmánykötete húszas évei végén jelent meg. Címe Robespierre-idézet volt: „Valóra váltjuk a filozófia ígéreteit”. A filozófusok ősi vágya ez Platóntól Marxig és tovább. Marx híres, tizenegyedik Feuerbach-tézise szerint „A filozófusok eddig csupán többféleképpen értelmezték a világot; a lényeg az, hogy megváltoztassák”.
Azzal, hogy Ludassy Robespierre-től, a terror legnagyobb alakjától választotta könyve címét, kifejezte eredendő, józan kételyét a filozófia gyakorlati álmaival szemben – tekintettel annak súlyos költségeire. S noha nemzedéke sok kiválóságával együtt kezdetben marxistának tartotta magát, ez a már kezdettől bujkáló kétely olyan illúzióktól szabadította meg, amely ezt a több mint öt évtizede született tanulmánykötetet máig érvényesnek őrizte meg, s talán egyetlen sora sincs, amelyet másképpen kellene fogalmaznia. S ezzel találta meg saját világnézetét, a klasszikus liberalizmust.
Teljes következetességgel bontakozott ki hatalmas filozófia- és eszmetörténeti életműve, amelynek tárgya mindig a felvilágosodás és az ellen-felvilágosodás volt.
De noha a diszciplína, amit művelt, a történészé volt, teljes joggal nevezhetjük filozófusnak, mert a felvilágosodáshoz nem mint a múlt egy irányzatához fordult, hanem mint a máig tartó modernitás kohójához, s eszméi érvényességét vagy érvénytelenségét vizsgálta.
Ebből következett bámulatos esszéstílusa, amely soha nem aktualizált, de mégis mindig aktuális volt.
Műveiből felismerhettük, hogy a ma oly divatos anti-aufklerista nézetek olyannyira nem modern portékák, hogy a XIX. században és a XX. század elején már jóval magasabb szinten megjelentek. Elfogulatlanságát a legnagyobb szellemekkel szemben is példázza Népi tánc és harci ének. Rousseau és a populista kultúrkritika kezdetei című remekműve.
Az aktualitás és a történeti hűség szintéziséből következett, hogy műfaja nem a monográfia volt, hanem az esszé. Egy jellegzetes könyvcíme – Téveszméink eredete – mutatja ezt a beállítottságot. S noha kritikája a felvilágosodás téveszméire is megvesztegethetetlenül kiterjedt, mégis nyilvánvaló volt életre szóló, soha el nem tántorodó elkötelezettsége a felvilágosodás öröksége mellett.
Így lett Ludassy Mária nemzedékem egyik nagy tanítója – mindhalálig, hiszen alig néhány hete jelent meg utolsó kötete, Az állam és a szellem szuverenitása. Munkássága művei mellett kiterjedt az egyetemi oktatásra, amelyet szintén mindvégig szenvedélyesen gyakorolt, alapművek fordítására a francia és angol felvilágosodás körében, nagyszerű antológiák összeállítására.
A szellem kutatása rendkívüli, eredeti szellemességgel párosult, valamint töretlen polemikus szellemmel. Gyakori Facebook-bejegyzéseinek számos követője jól tudja, hogy határozott véleménye volt a magyar politikai életről is. Élete jutalma, hogy még megérte az önkény elleni sikeres és békés lázadást.
Mindazonáltal szellemi életünk egyik legnagyobb alakját vesztettük el.
