Milliárdos állami hirdetések nélkül is elképesztő az érdeklődés a közlekedésbiztonsági kérdőív iránt – állapította meg Vitézy Dávid hétfő reggel a Facebook-oldalán.
A közlekedési és beruházási miniszter bejegyzésében kiemelte,
a kérdőív csütörtöki indulása után alig 3 nappal már több mint 100 ezren mondták el a véleményüket az illegális utcai versenyzés visszaszorításáról, a kirívó gyorshajtás elleni fellépésről, a visszaeső szabályszegők szankcionálásáról, az átlagsebesség-mérés bevezetéséről, valamint az elektromos rollerek szabályozásáról.
Vitézy Dávid megjegyezte, mindezt úgy érték el, hogy egyetlen adóforintot sem költöttek hirdetésekre. Miközben a korábbi nemzeti konzultációk népszerűsítésére tízmilliárdokat költött az előző kormány, ez a kérdőív szerinte azért jutott el ilyen rövid idő alatt ennyi emberhez, mert
sokakat valóban érdekel a közlekedésbiztonság ügye,
ez nem egy előre megírt válaszokat sugalló konzultáció, hanem egy valódi társadalmi párbeszéd,
nem irányított kérdéseket tettek fel, hanem arra kíváncsiak, hogy az emberek mit gondolnak a közlekedésbiztonság legfontosabb kérdéseiről.
A miniszter bejegyzésében az áll, a visszajelzések alapján nemcsak a kérdőíven keresztül, hanem e-mailben is várják a további javaslatokat és észrevételeket, hogy minél több tapasztalat és vélemény épülhessen be a készülő intézkedésekbe.
Vitézy Dávid múlt csütörtökön, az 1-es villamos Népfürdő utcai megállójánál számolt be arról, hogy a kormány társadalmi egyeztetést indít a közlekedésbiztonság javítását célzó intézkedésekről. A visszajelzések alapján még idén készülő jogszabály-módosítások célja – hangsúlyozta – nem a bírságokból származó állami bevételek növelése, hanem az emberi életek megmentése.
Vitézy Dávid szeptemberig várja a véleményeket a gyorshajtásról, az utcai versenyekről, a szigorú szankciókról, a rollerekrőlVitézy Dávid bejelentette, hogy felülvizsgálják a KRESZ-t, az elektromos rollerek 20-25 kilométer per órás sebességkorlátozást kapnak
