A júniusi kettős földrengés halálos áldozatainak száma a legfrissebb adatok szerint eléri a 5208-at - közölte vasárnap Jorge Rodriguez, a venezuelai parlament elnöke. A szombaton közzétett adatokhoz képest a halottak száma egy nap alatt csaknem százzal nőtt, a sérültek száma változatlanul 16 740 volt.
Június 24-én két pusztító földrengés, egy 7,2-es és egy 7,5-ös erősségű érte az ország északi részét, elsősorban a főváros, Caracas közelében található La Guaira part menti államot. A hatóságok az eltűntek létszámáról egyelőre nem hoztak nyilvánosságra adatokat.
Az ENSZ humanitárius segítségnyújtásért felelős vezetője, Tom Fletcher korábban elmondta, hogy becslések szerint több mint 50 ezer ember tűnt el, a halálos áldozatok száma ezért várhatóan jelentősen nőni fog. A mentőalakulatok és az önkéntesek továbbra is kutatnak a romok között az áldozatok után.
La Guairában csaknem 20 ezer hajléktalanná vált ember zsúfolódik össze stadionokban és köztereken létrehozott ideiglenes táborokban. A hivatalos adatok szerint több mint 850 épület megrongálódott, és 190 teljesen romba dőlt.
Ötezer fölé nőtt a két venezuelai földrengés halálos áldozatainak a számaFöldrengés után olajláz: Venezuela romjai felett indul az amerikai roham Magyarország több száz millió forinttal segít a földrengés sújtotta Venezuelának
