Közel 30 évvel ezelőtt járt először a Sziget Fesztiválon a Faithless. Az együttes ekkoriban már legalább két olyan slágert tett le az asztalra, amely alapjaiban változtatta meg mindazt, amit addig az elektronikus zenei műfajról a rajongók gondoltak. Az Insomnia és a God Is a DJ című dalokkal viszont a Faithlessnek sikerült az, ami csak nagyon keveseknek – mellesleg előbbi esetében teljesen véletlenül.
Az együttes két tagja, Sister Bliss (Ayalah Deborah Bentovim) és Rollo Armstrong egy lemezboltban futott össze a kilencvenes években, nem sokkal később pedig már egy kerti faházban, szabadidejükben kísérleteztek a dalaikon. Az Insomnia áttöréséhez nemcsak az kellett, hogy ráleljenek Maxi Jazz (Maxwell Alexander Fraser) frontember jellegzetes stílusára, hanem az is, hogy az 1990-es évek közepére a rave zenei műfaj feketelistára kerüljön az Egyesült Királyságban.
1995-ben a kormány betiltotta a köztereken tartott rave-bulikat, de végül (ahogyan az már csak a zenei színtéren általában lenni szokott) ez adott löketet a műfajnak, hogy újradefiniálja önmagát. A Faithless együttes pedig a tagok kétségtelen tehetsége mellett jókor volt jó helyen, zenéjük nem egy átlagos party mix lett, hanem az ellenállás egyfajta eszköze is a kormánnyal szemben. Mindennek kedvezett a műfaj sajátos zenei környezete is: például Aphex Twin a kilencvenes évek közepére már igazi sztárnak számított undergroundkörökben, a The Chemical Brothers 1995-ben robbant be igazán a köztudatba, ahogyan a Massive Attack is. Nem beszélve a Prodigyről, amely szintén ebben az időszakban bontogatta a szárnyait, majd vált alig pár éven belül valóságos szupersztárrá.
Az, hogy egy ilyen erős mezőnyben tudott érvényesülni még a Faithless-trió is, nem puszta szerencse kérdése: zenéjük teljesen más volt, mint amit addig a house, a techno, a trance, az ambient vagy a trip hop kínált.
Az egyedülálló lüktetésen kívül a Faithless esetében a dalszövegek kántálásszerű előadásmódja a dalok érzelmi magjává váltak. Mellesleg nem féltek beszélni olyan témákról, mint az elidegenedés és szorongás az Insomniában, a zene által megteremtett spirituális élmény a God Is a DJ-vel vagy később a társadalmi konfliktusok és egyenlőtlenségek a Mass Destructionben. Mindezzel együtt a zenekar védjegyévé váltak a késleltetett tetőpontok és a nagyobb, egészen teátrális refrének a dalokban, nyomatékot adva az üzeneteknek.
Ez a stílus három évtized alatt kitermelt nyolc stúdióalbumot, köztük az elsőként megjelent Reverence című lemezt 1995-ben, a Salva Mea milliós példányszámban eladott kislemezét és a Mercury-díjra jelölt Sunday 8PM albumot 1998-ban. Legutóbb, 2025-ben pedig a Champion Sound című lemezt – immár a frontember, Maxi Jazz nélkül, aki 2022-ben hunyt el. Ez a három évtized pedig elég volt mindemellett arra is, hogy a Faithless igazolja, az elektronikus zene jóval több, mint (a rossz nyelvek szerint) pár jól eltalált fülbemászó dallam és végtelenségig ismétlődő ritmus. Főleg, hogy nem egyszerű „szintetizátormuzsikáról” volt szó: a dalokban gyakran keveredtek vonóshangszerek a dobbal, klasszikus zongorával, basszusgitárral és többféle fúvós hangszerrel is.
A Faithless úgy épített átjárást az underground rave kultúra és a mainstream, könnyebben befogadható popdalok világa, valamint azok közönsége között, hogy ötvözte a műfajokat: ezzel adva alapot Maxi Jazz filozofikus dalszövegeinek.
A frontember halála óta a zenekart Sister Bliss és Rollo Armstrong viszi tovább, a fellépéseken gyakran váltják egymást vendégénekesek, Maxi Jazz emléke előtt pedig különböző vizuális elemekkel és a dalok eredeti szellemiségének megőrzésével tisztelegnek.
Új videóklip készült a Sziget Bródy Dalok Napja apropójánKapaszkodót nyújt és mozgalmat indít a Sziget Fesztivál a fiatalok mentális egészségéért