Fidesz;lefoglalás;Nemzeti Kulturális Alap;Bács-Kiskun Megyei Főügyészség;adathordozók;Hankó Balázs;

A Nemzeti Kulturális Alap székháza a főváros VIII. kerületében, a Gyulai Pál utcában

NKA-botrány: Újabb gyanúsított letartóztatását indítványozta az ügyészség

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

„Az elektronikus adatok terjedelme és a közreműködés hiánya miatt a szerverek adattartalmának helyszínen történő mentésére nem volt lehetőség, az ügyészség az adathordozók lefoglalásáról döntött” – írta a Népszavának a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

Mint arról írtunk, bejelentés nélkül jelentek meg ügyészek kedden a Fidesz szervereit biztosító központban, hogy lefoglalják Orbán Viktor pártjának a teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait. Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője korábban lapunkkal is közölte, a 17 milliárdos NKA-botrány ügyében hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folytatnak eljárási cselekményeket, a nyomozás érdekeire hivatkozva azonban részleteket nem akart elárulni.

„Jelenleg a lefoglalt elektronikus eszközökhöz történő hozzáférés biztosítása és az adatok mentése, majd ezt követő kiértékelése történik” 

– írta most a szóvivő lapunknak.

Az eljárási cselekmények okáról, céljáról és részleteiről a nyomozás érdekeire figyelemmel jelenleg bővebb tájékoztatás nem adható – folytatta.

Ugyanakkor azt is közölte: az ügyben őrizetbe vétele mellett újabb gyanúsított kihallgatására került sor különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A gyanúsított letartóztatását az ügyészség a mai napon indítványozta.

Nyolc előterjesztés megtárgyalását indítványozta Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter.