A MTVA az Eximbankról is tett fel kérdést. Magyar Péter úgy válaszolt, Szijjártó Péternek bizonyosan van politikai felelőssége egy ilyen ügyben. Közölte: azt jelenleg nem lehet megmondani, hogy ki, milyen utasítást adott vagy nem adott, mire és mikor adott utasítást, illetve ezt milyen felhatalmazás alapján tette, egy kormánydöntés nyomán vagy a saját jókedvében. Ezt majd az eljárásnak kell kiderítenie, amelynek során tanúként vagy gyanúsítottként meg kell hallgatni az Eximbank érintett vezetőit és munkatársait.
A miniszterelnök szerint nekik kell majd elmondaniuk, hogy az Eximbank igazgatója vagy más illetékes saját hatáskörben döntött-e, vagy szóban, esetleg írásban kapott ukázt. Ennek feltárása a hatóságok, vagyis a rendőrség, az ügyészség és a NAV feladata.
A kormányfő hozzátette: tegnap fontos dolog történt, mert ugyan megkésve, de Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész is felismerte, hogy április 12-én rendszerváltás történt Magyarországon, és lemondott. Bár a lemondás nem azonnali hatályú, hanem valamikor augusztus huszonvalahányadikán lép életbe, feltehetően nem véletlenül, de ennyi baj legyen.
Magyar Péter úgy értékelt, hogy a Legfőbb Ügyészség és az ügyészi szervezet innentől kezdve el tudja végezni azt a szakmai munkát, amelyet sokak, köztük az ott dolgozók sokasága szerint sem tudott mindig elvégezni. Arra kérte a nyilvánosságot, hogy várja meg a hatóságok eljárását.
A politikus jelezte: nagyon sok ügy lesz, ezért a nyomozóhatóságok rendkívül leterheltek lesznek. Ugyanakkor az ott dolgozók közül nagyon sokan várták már, hogy végre politikai ukázok nélkül vizsgálódhassanak.
Lemondott a legfőbb ügyészForsthoffer Ágnest hivatalosan kérték, hogy az ukrán pénzszállítók ügye miatt kezdeményezze a legfőbb ügyész elmozdítását