A traffipaxok már bemérték az ismertté válás sztrádáján száguldó Jacob Szekelyt. Az electric jazz egyik kreatív újítójaként csellistaként mutatja meg hangszerének szólisztikus lehetőségeit, miközben más, ritkábban reflektorfénybe kerülő hangszerek művelőit is inspirálja. Improvizációs módszereivel, saját fejlesztésű effektjeivel és hangszerének új szerepet kereső játékával olyan világot épített fel, amelyben a cselló már nem csupán kísérő hangszer, hanem a zenekar egyik meghatározó szólistája. Triójával a modern chamber jazz fesztiváljain rendszeres vendég, felvételei gyakran hallhatók az amerikai KNKX műsoraiban. Könnyen lehet, hogy hamarosan magyar koncertszervezők is felfigyelnek rá.
A művészet történetében újra és újra felbukkannak alkotók, akik akkor nyitnak új utakat, amikor már sokan úgy vélik, minden fontosat elmondtak előttük. A könnyűzenében jó példa erre Mark Knopfler egyedi gitárjátéka, amely a Dire Straits sikerének egyik kulcsa lett. Hasonlóan meglepő jelenség Jacob Szekely pályája is. Ahogyan a hárfás Laura Perrudin új lehetőségeket talált hangszerében, úgy helyezte Szekely is egészen új dimenzióba a csellót.
A klasszikus zenei képzés során maga is megtapasztalta hangszere korlátait. A cselló többnyire a kamarazene és a szimfonikus zenekarok fontos, mégis háttérben maradó szereplője, ritkán kap valódi szólista feladatot. Los Angeles inspiráló zenei közege azonban új irányba terelte gondolkodását.
Epifánia Miles Davisszel
„Tizenkét éves lehettem, amikor elszöktem megnézni Miles Davist” – idézi fel. A jazzlegenda koncertje meghatározó élményt jelentett számára. „Rögtön úgy éreztem, hogy ugyanezt a szabadságot a csellóval is el lehet érni. Bármilyen dalt el tudnék énekelni rajta.”
A jazz felé vezető út azonban nem volt egyszerű. „A klasszikus agyamat át kellett programozni improvizáló aggyá” – mondja. Klasszikus tanulmányai idején még titkolta, hogy jazzkoncerteken is játszik, hiszen az improvizáció nem tartozott a támogatott irányok közé.
„A hangszereink alig változtak az elmúlt háromszáz évben. Ezért amikor lehetőségünk nyílik valamit egy kicsit is másképp csinálni, az rendkívül izgalmas.”
A cselló új lehetőségei
Szekely nemcsak előadóként, hanem pedagógusként is új utakat keres. A 2012-ben megjelent Improviser's Guide to the Cello mára az improvizáló csellisták egyik alapművévé vált. A kötet a megszokottól eltérő gondolkodásra ösztönöz, és gyakorlati példákkal mutatja be az alternatív csellótechnikákat.
Kurzusain az elektronika használata is fontos szerepet kap. Előszeretettel alkalmaz delayt, reverbet, wah-wah pedált és más effekteket, amelyekkel a cselló hangzását egészen új irányokba tereli. Gitár- és nagybőgőszerű hangzásokat is létrehoz, saját fejlesztésű eszközökkel kísérletezik, sőt olyan médialejátszót is készített, amely segíti a csellistákat az erősítők és effektek tesztelésében.
Triójának felvételei jól példázzák ezt a szemléletet. A 300 Years, a Corner Song és a Morning Rush a klasszikus zenei struktúrákat ötvözi a modern jazz improvizációjával és a könnyen megjegyezhető dallamokkal. Zenéjében természetesen férnek meg egymás mellett a hagyományos összhangzattan, a jazz akkordmenetei, a vegyes metrumok és az egyéni pengetéstechnikára épülő improvizáció.
Nem véletlen, hogy felvételei rendszeresen hallhatók a Jazz24 és a KNKX műsoraiban. Aki pedig szeretné látni, milyen messzire jutott hangszerével, annak elég meghallgatnia Stevie Wonder Isn't She Lovely című dalának átiratát, amelyet Kevin Olusolával adott elő a Los Angeles Creative String Festivalon.
Jacob Szekely után lehet úgy játszani csellón, mint régen – csak nem érdemes.
