szurkolók;magyar futball;pártpreferencia;Idea Intézet;

Már a focidrukkereknél is vezet a Tisza, de a Fradinál még mindig a Fidesz az első

A magyar futball iránt érdeklődők 51 százaléka támogatja a Tiszát, míg a Ferencváros szurkolói között 42 százalékkal továbbra is a korábbi kormánypártok a legnépszerűbbek.

Júniusra megfordultak a pártpreferenciák a magyar futball iránt érdeklődők körében: 51 százalékuk a Tiszát, 28 százalékuk a Fidesz-KDNP-t támogatta - derül ki az IDEA Intézet Facebook-bejegyzésében ismertetett, Magyar Futball 2026 című felméréséből.

Az intézet 2026 júniusában végzett kutatása alapján 2024 októberében még fordított volt a helyzet. Akkor a fociszurkolók 48 százaléka a Fidesz-KDNP-t, 30 százaléka pedig a Tiszát támogatta.

A fradisták 42 százaléka továbbra is a Fidesz-KDNP szimpatizánsa, míg a Tisza támogatottsága 28 százalék. Az ellenzéki párt támogatottsági aránya 2024 októberéhez képest 59-ről 42 százalékra esett, a Tisza népszerűsége pedig 11 százalékponttal nőtt. A pártpreferenciájukban bizonytalan Fradi-szurkolók aránya 4-ről 24 százalékra emelkedett.

A felmérés szerint a Ferencvárosnak jelenleg valamivel több mint egymillió hazai, felnőtt szurkolója van. Ez a felnőtt népesség 13 százalékának felel meg, és több mint négyszerese a népszerűségi listán második Újpest táborának. A klub támogatottsága ugyanakkor csökkent: 2024 októberében még a felnőttek 17 százaléka vallotta magát fradistának.

Összességében a hazai felnőttek 31 százaléka, több mint 2,4 millió ember mondta azt, hogy valamelyik magyar klubcsapat szurkolója. Ennél jóval kevesebben követik rendszeresen az NB I-et: a megkérdezettek 10 százaléka nézi folyamatosan az első osztály mérkőzéseit, ami mintegy 800 ezer embert jelenthet.

Nagyjából ugyanennyien évente több NB I-es mérkőzést is megnéznek, így valamivel több mint 1,6 millió felnőtt érdeklődik kisebb-nagyobb mértékben a bajnokság iránt. A népesség kétharmada viszont egyáltalán nem követi az NB I-et, további 14 százalék pedig évente legfeljebb egyszer néz meg egy mérkőzést. A kutatás arra is rákérdezett, hogy részesülhettek-e egyes klubok politikai okokból több állami támogatásban. A válaszadók 57 százaléka úgy vélte, hogy voltak kivételezett csapatok, míg 28 százalék határozottan elutasította ezt az állítást.

A kivételezést feltételezők 71 százaléka a Ferencvárost, 68 százaléka a Puskás Akadémiát említette. Az MTK-t 18, a Kisvárdát 16, az Újpestet és a Debrecent 12-12, a Honvédot pedig 11 százalék sorolta a kedvezményezettnek tartott klubok közé.

Nem tudni, hogy a váltás összefügg-e azzal, hogy a politikust pár napja leköpték a Nyugati pályaudvaron.