Az elmúlt években a budapesti Nemzeti Színházban volt a főhadiszállásuk. Május végén viszont együttműködési megállapodást kötöttek az egri színházzal. Ennek mi a lényege?
Szarvas József igazgatóval régóta, Szabó Sebestyén László művészeti vezetővel pedig két éve dolgozunk együtt, illetve Szarvas József Tündérkert mozgalma is közel áll a szívünkhöz. Az ő közreműködésével hozhattuk létre Kárpátalján a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban az első Kárpátaljai Tündérkertet. A másik oka, hogy az egri színházzal közeledtünk egymáshoz, az a földrajzi közelség. Számunkra óriási segítség, hogy a háborús helyzetünkben, amikor az ötödik színházi évadunkat kell Kárpátalján – nemcsak Beregszászban, hanem más magyar nyelvű játszóhelyeken – megtervezni, akkor van egy olyan helyszíne a beregszászi társulatnak, ahol biztonsággal összejöhetünk, játszhatunk, jelen esetben szeptemberben és októberben Egerben.
Hiszen a háborús mozgósítás és besorozás miatt a társulat férfi tagjai továbbra sem tudnak Ukrajnában szabadon próbálni. A fennmaradásunk miatt nagyon fontos, hogy Magyarországon legyenek olyan játszóhelyek, ahol a társulat egésze találkozhat, együttműködhet, illetve biztosíthatjuk a színházi működésünket.
Milyen módon és gyakorisággal láthatóak majd az önök előadásai Egerben?
Egy kulturális együttműködési pályázatnak köszönhető, hogy ez a vendégjáték-sorozat létrejöhetett. 2026 szeptemberében és talán októberben játszunk majd ott. Igyekeztünk úgy összeállítani az előadások listáját, hogy műfajilag és esztétikai minőségben is új színt hozzon az egri és Eger környéki kulturális életbe. Az általunk legjobbnak gondolt előadásainkat visszük: a Revizort, amely a debreceni OSZT-ról és a kisvárdai fesztiválról összesen hét díjat hozott el. Az Öngyilkos is bekerült a kínálatba, amely ugyancsak sikerdarabnak számít. Viszünk két előadást a korábbi bemutatóink közül: a huszonnégy éve repertoáron lévő Tótékat, és a huszonkilenc éve játszott Csehov-egyfelvonásosokat.
A most bemutatott Volt egyszer egy... premierjét a Gyulai Várszínházban tartották. Ez az együttműködés miként jött létre?
A Gyulai Várszínházzal jóval régebbi az együttműködésünk, mint az egri teátrummal, hiszen közel három évtizede rendszeres partnerek vagyunk. Mind a Gyulai Várszínház előző, mind a mostani vezetésével, Elek Tibor igazgatóval és munkatársaival együtt tudunk gondolkodni konkrét előadások kiválasztásában és megtervezésében is. Annak különösen örülünk, hogy több hétig Gyulán próbálhatunk, a város és a Vár rendkívül inspiráló számunkra. Az egész olyan, mint egy alkotótábor, ahol egy nagyszerű színházi környezetben kizárólag a születendő előadással foglalkozhatunk.
A mostani Volt egyszer egy… hogyan született? Ezt is együtt gondolták ki?
Tavaly terveztük meg. A beregszászi színház, mint már említettem, négy és fél éve háborús körülmények között dolgozik, ingázva, több bázisról kiindulva. Beregszász mellett a budapesti Nemzeti Színház biztosítja számunkra a próbalehetőséget és általában a megmaradást. Innen kiindulva tudunk eleget tenni a Kárpát-medencei felkéréseknek. Az életünket megterheli mindaz a szörnyűség, amely az orosz–ukrán háborúval jár. Ezeket a tapasztalatokat beleírtuk az azóta született előadásainkba; mindig azt az életérzést, amit épp átéltünk, ahhoz kerestünk megfelelő irodalmi-drámai keretet. Mostanra viszont kissé belefáradtunk ebbe a „terápiás” feldolgozó foglalkozásba, ha nevezhetem így a színházi alkotófolyamatot. Úgy döntöttünk, inkább valami örömtelivel szeretnénk foglalkozni. Ezt úgy kell elképzelni, mint amikor az ember a saját életében valami teher alatt görnyed, amitől évek óta nem tud megszabadulni, és elfárad abban, hogy erről beszéljen, hogy ezt cipelje és csak azért is örülni akar az életnek.
Megpróbálja megtalálni azokat a dolgokat, amelyek megmaradtak értékes, fontos tényezőként, kohézióként az életében. Ezekbe belekapaszkodva igyekeztünk új előadást létrehozni.
Ezért szerettünk volna egy olyan produkciót, amely az önfeledt, a gyerekkori emlékekből táplálkozó játékról szól. Ehhez eredetileg Jókai Mór Cigánybáróját választottuk, amely egy megható, a szerelmet, az emberséget középpontba állító történet. Végül a Cigánybáróból az előadásban ezen a lelkületen kívül nem sok maradt. Első körben ifj. Vidnyánszky Attila rendezővel és a színészekkel közös ötletek kerültek bele az előadásba. Természetesen van egy további mélyrétege a darabnak, amely a színház és a való világ közötti viszonyt próbálja egyfajta határátlépésként értelmezni. Arra vagyunk kíváncsiak, mekkora az átjárás a varázsvilág és a civil élet között. Gyulán ennek az alapja született meg, a kőszínházi bemutatóig szeretnénk tovább dolgozni rajta és kibontani ezt a történetet. Reményeink szerint a Budapesti Nemzeti Színházban lesz látható majd novemberben-decemberben.
Hogy látja, önök dolgozhatnak majd továbbra is a budapesti Nemzeti Színházban?
Nagyon szeretnénk, ha továbbra is dolgozhatnánk a Nemzetiben, hiszen a háború ideje alatt csak ez garantálja a fennmaradásunkat, a társulat egységét. Amennyiben ez a lehetőség megszűnik, akkor nagyon komoly a veszélye annak, hogy a társulat, illetve ezáltal a kárpátaljai színházi élet leáll.
A minisztérium új vezetésével beszéltek erről?
Egyelőre nem történt megkeresés a részükről.
