Nekem mondjuk Laczó Adrienn a jelöltem. És miért ne lehetne nekem is, ebben büdös nagy demokráciában, ha már egyszer kinyitottuk a lehetőségét, hogy jelöljünk – átmeneti – köztársasági elnököt. De hát nem tudom, hogy az én jelölésem mekkora súllyal esik a latba; Laczó Adrienn-nel nem találkozott külön is Magyar Péter és Ruff Bálint, amiből a kremlinológusok – magyarilógusok – arra a következtetésre juthattak, hogy Laczó már nincs pixisben, de lehet, hogy nem is volt soha.
Mindegy is: akárkit választ a miniszterelnök, mindhárom jó lehet. Fülöp Botondról, alias Vidéki Prókátorról keveset tudok, és az eddigi megnyilvánulásai alapján nem tudom megítélni a képességeit. Baka Andrásét, vagy Romsics Ignácét viszont igen, és bár Romsics korábban elhárította magától a jelölést, mondhatjuk nyugodtan: mindketten alkalmasnak látszanak az elnöki szerepre.
Akárkit is választ Magyar, ezt a választást már belengi a vita és a vitatott személy légköre.
A baj ott kezdődött, hogy a funkcióban lévő elnökkel, Sulyok Tamással túl sokáig tartott a huzakodás, így az amúgy súlytalan, szürke, zavaros múlttal rendelkező Sulyok szép fokozatosan a szabadság szimbólumává vált – a Fidesz narratívájában. Valószínűleg lett volna jobb megoldás a lemondatására, gyorsabb, hatékonyabb, így viszont még a sok Tisza-hívőnek sem tetsző módon lett Sulyok hazaküldve.
Aztán folytatódott a baj Polgár Judit kiválasztásával. Magyar, saját bevallása szerint is, elhagyva az általa ígért egyeztetéseket, bejelentette kiválasztottját, nehéz helyzetbe hozva saját frakcióját, de magát a jelöltet, a sakknagymestert is, aki észlelve az ellenállást, meg a fellobbanó antiszemitizmust, közölte: ő nem tudja megteremteni a nemzet egységét, ezért nemet mond a felkérésnek. Hogy ez a rossz lépés mennyit ártott a miniszterelnöknek, ma még nehéz megmondani, egy biztos: nem használt. Még akkor sem, ha őszintén bevallotta hibáját. Ezt ugyan lehet az ő személyisége pozitívumaként leírni, de ha túl sok van ilyenből, vagy túl sok lesz, akkor ez ott lesz majd a bűnlistáján.
Egyelőre, az ő szempontjából szerencsére, a Fidesz már megint a rossz irányba indult el.
Mind kommunikációsan, mind pedig a tényleges lépéseket illetően. Kijelentette, hogy a Tisza ne is jelöljön köztársasági elnököt, mert az úgy is – a párt szemében – illegitim lesz, mert számára csak Sulyok Tamás létezik ebben a tisztségben. Mondanám Orbán Viktornak, tanácsolnám, csak olyan döntéseket hozzon, aminek van értelme és betartható, de sajnos hiába: Orbán Viktort nem találom sehol. A Fidesz elnöke Tusnádfürdő óta eltűnt, a kialakult víz- és energia-válsághelyzetben sem szólalt meg, megbízottjai pedig butaságokat beszéltek. Márpedig ennek a döntésnek nincs semmi értelme, hozadéka, a köztársasági elnök akkor is létezik, ha a láthatóságra, de egyre inkább a láthatatlanság felé tartó Fidesz nem is akarja elismerni.
Ugyanakkor értem a kapaszkodást is: Magyar Péter támadhatósága és támadása a fontos. Ezzel együtt, feltehetően, felesleges volt ebbe a hibasorozatba belecsúszni, már csak azért is, mert áll majd az új hatalom és társadalom súlyosabb kérdések előtt, mint hogy ki viseli a köztársaság elnöke címet. Ha jól emlékszem, túléltük Schmitt Pált, Áder Jánost, Novák Katalint is; elnökökből igazán kipróbált emberek vagyunk.