Úgy tűnt, hogy az orosz–ukrán háború egyfajta prizmává vált a kommentelők számára, amelyen keresztül számos, látszólag nem kapcsolódó társadalmi és politikai kérdést értelmeztek újra. A hozzászólások jelentős része már nem magáról a frontról szólt, hanem a magyar–ukrán viszonyról, Trianonról, a kárpátaljai magyar kisebbségről, az 1956-os emlékezetről vagy a Nyugathoz és Oroszországhoz fűződő viszonyról – fogalmazott a Népszavának Andits Petra kulturális antropológus, aki kutatótársával, Vancsó Anna szociológussal kommenteken keresztül próbálta megérteni, hogyan értelmezik a magyarok az orosz–ukrán háborút.
Gyakran írják egy-egy cikk alá, hogy „én csak kommenteket jöttem olvasni”. Vancsó Anna és Andits Petra valóban ezt tette, kutatásukban ugyanis a háború kitörését követő három éven át több mint 190 ezer Facebook-hozzászólást elemeztek nyolc – négy egykori kormánypárti és négy független – portálon keresztül.
Orbán Viktor kimondta, hogy Magyarország ellenségének tartja UkrajnátA kutatók szerint az eredmények azért is izgalmasak, mert noha erősen visszaköszöntek az ismert politikai narratívák bennük, az emberek mégsem tudtak állást foglalni orosz vagy ukrán oldalon. A beszélgetések szerteágazóak voltak, és gyakran egymásnak ellentétes álláspontok is megfértek egymás mellett.
– Gyakori volt például az a gondolatmenet, hogy Oroszországnak nem volt joga megtámadni Ukrajnát, ugyanakkor
Ukrajna is hibázott az orosz kisebbség kezelésében, vagy a magyar kisebbség helyzete miatt nem tekinthető egyértelmű áldozatnak. És különben sem kellett volna húzogatni az oroszlán bajszát.
Ezek a látszólag ellentmondásos érvek azt mutatják, hogy a magyar kommentelők számára a konfliktus értelmezése korántsem fekete-fehér – mondta Vancsó Anna. Ebben nagy szerepet játszott a történelmi emlékezet is, ami nem egyszerűen háttérként jelent meg, hanem a jelen értelmezésének eszközeként.
Hatott a fideszes a propaganda, egyre kevesebben tartják agressziónak Ukrajna lerohanását, a magyarok egynegyede szerint Oroszország csak védekezikMíg a 2015-ös migrációs válság idején a politikai kommunikáció elsősorban történelmi mítoszokra – például Magyarország mint „a kereszténység védőbástyája” állt szemben az idegen kultúrájú hordákkal – épített, addig az orosz–ukrán háború kapcsán olyan emlékek kerültek elő, amelyek sok családban még ma is személyes tapasztalatként élnek. Az 1956-os szovjet bevonulás, a szovjet megszállás, azon belül az ukrán katonák viselkedése vagy a kárpátaljai magyarok helyzete mind visszatérő hivatkozási pont volt. Andits Petra ezzel kapcsolatban újabb érdekességet árult el: ugyanazt a történelmi eseményt akár teljesen ellentétes álláspontok igazolására is használták. 1956 például egyszerre szolgált az ukránokkal való azonosulás alapjaként – hiszen ők is egy orosz megszálló hatalommal szemben harcolnak – és az ukránokkal szembeni sérelmek forrásaként, amikor a kommentelők az ukrán katonák szovjet hadseregben betöltött szerepét idézték fel. A múlt tehát nem kész válaszokat adott, hanem egy olyan készletet, amelyből a kommentelők a jelenről alkotott álláspontjukat felépítették – magyarázta a kutató.
Szép mélypont ez is, a magyarok már majdnem ugyanakkora fenyegetésnek látják Ukrajnát, mint OroszországotA kommentekből az is kiderült, hogy a magyar társadalom sem Oroszországról, sem Ukrajnáról nem alkot egységes és egyébként pozitív képet. Az oroszokhoz egyszerre kapcsolódik a szovjet elnyomás emléke és az orosz kultúra iránti tisztelet, míg Ukrajna megítélését jelentősen befolyásolják a két ország korábbi konfliktusai, mint például a kárpátaljai magyarok helyzete.
A kutatás külön foglalkozott az ukrán menekültek megítélésével is. E szerint amikor kizárólag az a logika jelent meg, hogy egy megtámadott országról van szó, a kommentek egyértelműen támogatóak voltak a menekültekkel szemben. Amint azonban bekerültek a magyar történelmi és személyes tapasztalatok, a kép már jóval árnyaltabbá vált.
Rekordközelben a NATO magyarországi támogatottsága, Volodimir Zelenszkijé viszont mélypontra süllyedt– Amint szóba került a kárpátaljai magyar kisebbség helyzete vagy az ukrán kisebbségpolitika, az ukrán menekültek „érdemessége” is vitatottabbá vált. Mindemellett a kommentelők gyakran egymással versengő áldozati pozíciókat állítottak fel, ki szenvedett többet, ki érdemel nagyobb együttérzést, és kinek jár inkább a segítség – magyarázta a szociológus, amit Andits Petra azzal egészített ki, hogy miközben nemzetközi kutatásokban az ukrán menekültek kedvezőbb megítélését gyakran azzal magyarázzák, hogy az európai befogadó társadalmak kulturálisan közelebbinek érzékelik őket, a magyar kommentelők esetében ez sem feltétlenül jelentett nagyobb szolidaritást. – A közelség itt egyben közös történelmet, kisebbségi konfliktusokat és kölcsönös sérelmeket is jelent. Vagyis ugyanaz a regionális közelség, amely megkönnyítheti az azonosulást az ukrán menekültekkel, olyan történelmi és politikai emlékeket is mozgósíthat, amelyek gyengítik ezt a szolidaritást – szögezte le.
Ráadásul a nemzetközi kutatások általában azt mutatják, hogy a segítség sokszor feltételesként jelenik meg a menekültek kapcsán: segítséget érdemelnek, ha dolgoznak, beilleszkednek, megfelelően viselkednek vagy hálát mutatnak. Itt viszont sok hozzászólás egész nemzetek közötti elszámolássá alakult: miért segítsünk mi az ukránoknak, ha Ukrajna nem bánik megfelelően a kárpátaljai magyarokkal? Sőt az a kérdés is megjelent, hogy vajon az ukránok segítenének-e nekünk, ha Magyarország kerülne hasonló helyzetbe. Így egy jelenlegi humanitárius segítség megítélésébe korábbi és elképzelt jövőbeli magyar–ukrán viszonyok is bekerültek.
Az Orbán-kormány mindent felrúgott, soha nem látott bűnöket követett el 16 év alatt a határon túli magyarok ellenAz ukrán menekültek érdemességének a kérdésével kapcsolatban a kutatók azt is megállapították, hogy a kereszténység jóval kisebb szerepet játszott ezekben a vitákban, mint a migrációs válság idején.
Míg 2015-ben a keresztény identitás központi eleme volt a politikai kommunikációnak, az ukrán háború ügyében ez a motívum csak ritkán jelent meg. Amikor mégis előkerült, inkább morális kérdésként fogalmazódott meg.
Sok kommentelő azt kérdezte, összeegyeztethető-e a keresztény értékrenddel a menekültek visszaküldése vagy a velük szembeni elutasító politika. Különösen igaz volt ez akkor, mikor a Fidesz ahhoz a feltételhez kötötte az ukrán menedékesek lakhatási támogatását, hogy rajta van-e egy listán, mely (az akkori kormány szerint) a háború sújtotta területeket érintette. Így például Kárpátalja nem szerepelt rajta, tehát sok már itt élő, magyar ajkú ember munka hiányában kénytelen volt visszavándorolni Ukrajnába.
– A közösségi médiában ez a hír sokakat megmozgatott, még olyanokat is, akik egyébként inkább menekültellenes állásponton voltak. Az, hogy itt élő, kiszolgáltatott embereket, akik ugyanolyan fehér-keresztények, mint mi, egy háborús országba küldünk vissza, egy olyan morális határt érintett, ami túlmutatott a korábbi vitákon. Itt jelent meg a kereszténység, azonban nem kulturális vagy civilizációs értelemben, hanem mint erkölcsi mérce – fogalmazott Vancsó Anna. Mindezek alapján a kutatás azt mutatta meg, hogy az orosz–ukrán háború a magyar társadalomban nem pusztán egy külpolitikai konfliktusként jelent meg, hanem olyan tükörként, amelyben saját történelmi tapasztalataink, identitásaink és értékválasztásaink is újraértelmeződtek.
