Magyarország általános állapota közepette sokadik jelentőségű kérdésnek tűnhet az Orbán-kormány szomszédságpolitikájának értékelése. A látszat azonban csal, nem véletlenül lett az európai uniós csatlakozás egyik politikai kritériuma a szomszédsági kapcsolatok rendezése. A vonatkozó alapfeltételeket az uniós bővítés bibliája, az 1993-ban elfogadott koppenhágai kritériumok határozták meg. A csatlakozó országnak rendezett kapcsolatokkal kell rendelkeznie szomszédaival, mert a jószomszédi viszony a stabilitás, a békés együttélés és együttműködés garanciája, azaz biztonságpolitikai prioritás is. (Ez alól az első kivétel Ukrajna esete, amit az új összeurópai biztonságpolitikai realitás, az orosz agresszió eredményezett.)
Az sem véletlen, hogy épp 1993-ban rögzítették csatlakozási kritériumként a szomszédsági viszonyok rendezését. A vasfüggöny leomlása után először szembesült az EU olyan tagságra pályázó országok sorával, amelyek között mély, történelmi gyökerű feszültségek fortyogtak a felszín alatt. Az etnikai konfliktusoktól terhelt kelet-közép-európai régió országainak beengedése az EU-ba az államközi viszonyok kétoldalú rendezése, a területi igényekről való lemondás szerződésben való megerősítése nélkül biztonságpolitikai kockázatot hordozott magában.
Lépésről lépésre
Magyarországon az első kötelező lépést az Antall-kormány tette meg 1993-ban, amikor Ukrajnával aláírta az alapszerződést. A sort a Horn-kormány folytatta: 1995-ben Szlovákiával, majd 1996-ban Romániával. Az alapszerződések felvállalása nem volt kockázatmentes belpolitikailag (sokan emlékezhetnek még az ezeket övező irdatlan politikai vitákra), de az akkori kormányok, ideológiától függetlenül, az Európához tartozást pártérdekeket felülíró prioritásként kezelték. Ezekben a kétoldalú egyezményekben a felek megerősítették a határok sérthetetlenségét, az egymás területén élő nemzeti kisebbségeik anyanyelvhasználati jogát, a kultúra és az oktatás szabadságát. Nemcsak a több évtizedes történelmi feszültségekre tettek pontot, megnyitva a közös európai utat, hanem letették az intézményesített államközi kapcsolatok és a kisebbségvédelmi keretrendszer alapjait is.
Az alapszerződések kiemelt jelentőséggel bírtak a szomszédos országokban élő magyar kisebbségi közösségek jogainak nemzetközi szintű rögzítésében, hivatkozási alapot teremtettek a határon túli magyar érdekvédelmi, politikai szervezetek számára jogérvényesítési küzdelmükben.
Mind Romániában, mind Szlovákiában, ahol a legtöbb külhoni magyar él, az alapszerződések aláírása után kezdődött el a kisebbségi jogok kodifikációja, születtek meg a kisebbségi oktatást, anyanyelvhasználatot garantáló törvények.
A Gyurcsány-kormányok idején újabb szintlépés következett a szomszédságpolitikában a közös kormányülések – elsőként a magyar-román – meghonosításával a német-francia történelmi megbékélés mintájára. A szimbolikus jelentőségű lépés egyben annak a bizonyítási kísérlete is volt, hogy felnőttünk a nyugati demokráciákhoz, Magyarország pedig megbízható, kockázatmentes partner minden téren.
Az állam én vagyok
2010 után az Orbán-kormányoknak sikerült mindezt legalább annyira lenullázniuk, mint a magyar jogállamot. Az intézményesített kapcsolatrendszer helyét ad hoc katyvasz vette át, az államközi kapcsolatok pártpolitikai és személyes szimpátiák mentén kezdtek működni vagy nem működni,
Magyarország pedig mára minden szomszéd ország szemében (akár a kormányéban, akár az ellenzékében) biztonságpolitikai kockázattá vált.
És nemcsak a Kreml-függőség, hanem a revizionizmussal való kacérkodás miatt. Kívülről nézve nem is alaptalanul. Amikor az ukrajnai háború elején az oroszok a több szomszédos állam között szétosztott Ukrajna térképével próbálták elültetni a bizalmatlanságot, Varsó és Bukarest azonnal kikérte magának, míg Budapest csak legyintett, hogy marhaság. Azóta is nem egyszer fogalmazódott meg nemzetközi szereplők részéről, hogy Orbánék többek között Kárpátalja visszaszerzésének reményében váltak a Kreml kiszolgálóivá. Ami valóban badarság hazánk nemzetközi szövetségi rendszeréből fakadó kötelezettségei, katonai ereje fényében is.
Határon túl nincs B terv, úgy gyűjtik a szavazatokat a Fidesznek, mintha nem lenne holnapMindezt persze a szomszédok is nagyon jól tudják, a bizalmatlanság mégis fokozódik, a szomszédsági kapcsolatok újra a régi feszültségektől terhesek. Ami olyan nagyon nem is meglepő a kormányzati irodákban függő Nagy-Magyarország-térképek, a miniszterelnök nagymagyarországos sálja és a szomszédoknál a biztosítékot rendre kivágó nyilatkozatai után. Az olyan kijelentések, mint a horvátoknak címzett „nekünk is volt tengeri kikötőnk, míg el nem vették tőlünk”, vagy a román külügy demarsának kigúnyolása a tusványosi nagyközönség előtt. A bukaresti diplomácia arra kérte Orbánt, hogy előadásában ne beszéljen a román nemzeti érzékenységet sértő nemzeti szimbólumokról és „nem létező romániai közigazgatási területi egységekről”. Amire az volt a válasz: – Sosem állítottuk, hogy Erdély és Székelyföld román közigazgatási egység lenne.
„Sosem állítottuk, hogy ezek román területi egységek lennének” – Orbán Viktor azzal kezdte, hogy kinevette RomániátOrbán Viktor sosem tett nyílt revizionista kijelentést, de annál több kétértelmű, célzatosan szomszédpukkasztó megnyilvánulása volt. Értette is mindenki – az erre fogékony szavazók határon innen és túl, de a megcélzott többség politikusai, titkosszolgálatai is.
A felsoroltak csak a jéghegy csúcsa: sok apró húzás tette Magyarországot a régió fekete bárányává.
Az ötödik hadoszlop
Például az, hogy az Orbán-kormány tagjai a „Miénk itt a tér” szellemében, a többségi politikumot megkerülve járnak-kelnek a szomszédos országok területén a magyar kisebbségek rendezvényeire. De a diplomáciai etikett figyelmen kívül hagyása csak a kisebbik gond. A magyar szomszédságpolitika több mint a külpolitika és biztonságpolitika része, szervesen összefonódik a nemzetpolitikával, a kisebbségben élő nemzettársak helyzete a kétoldalú kapcsolatok kulcskérdése. Bár ebben nincs semmi rendkívüli vagy egyedi, más országok esetében is így van ez, a kettő összebékítése nem könnyű feladat. A magyar kormányoknak eddig többé-kevésbé sikerült is. Mindeközben kiépítették a magyar-magyar intézményesített viszonyrendszert is, partnerként, nem alávalókként kezelve a külhoni magyarság szervezeteit, nemzetközi és államközi szinten is az érintettek által megfogalmazott kisebbségi problémákat képviselték.
Hogy mi maradt ebből? Nos, semmi. A nemzetegyesítés üres szólama alatt soha nem látott bűnöket követett el Orbán-kormány a határon túli magyarok ellen, a magyar politikai csatározások és gyűlöletkeltés középpontjába taszította a kisebbségi magyar közösségeket, a saját politikai érdekekeit helyezte a tényleges nemzetpolitika elé. Míg a határon túli közösségek évtizedek óta a nemzetállamok kisebbségellenes politikája legfőbb ellenszerének az EU-t tartották, addig a „nemzet miniszterelnöke” ezeknek az államoknak a szélsőjobboldali, magyarellenes alakulataival karöltve harcol a szuverén nemzetállamok mindenhatóságáért.
Minden nemzetegyesítő szólam kamu, nyíltan magyarellenes pártokat támogat az Orbán-kormányA függőségteremtő és klientúraépítő támogatási rendszer és az intézményesített magyar-magyar kapcsolatrendszer újraépítése egy új kormány számára viszonylag könnyen megoldható feladat lesz.
De van, ami nem ilyen könnyen helyrehozható. A legnagyobb bűn talán a kisebbségi magyar közösségek egyfajta ötödik hadoszloppá tétele a szomszédos országok titkosszolgálatai, politikuma és hovatovább többsége szemében is. És ebben a kettős állampolgárság csak az első, nem a legfontosabb lépcső volt, hiszen több szomszédunk maga is biztosítja ugyanezt saját külhoni közössége számára.
De képzeljük el például fordítottan a helyzetet. A romániai magyarság politikai vezetői, képviselői zöme felvette a magyar állampolgárságot is. Az RMDSZ eközben kormányzati tényező is, a miniszterekkel, miniszterelnök-helyettessel együtt.
Politikai válság közepette bukik az épp aktuális román kormány, a kormányalakítási tárgyalásokról az RMDSZ elnöke meg egyenesen a Karmelitába repül egyeztetni. És erről a magyar kormányfő azonnal fotót is posztol közösségi oldalán.
Hogyan reagálna hasonló helyzetben a magyar politika vagy bármely állam biztonsági, titkosszolgálati struktúrái?
Az RMDSZ a bukaresti EU-barát kormány részese, miközben brüsszeli EP-képviselői, akik korábban a román demokratikus pártokkal összhangban szavaztak, egyre gyakrabban a Fidesz álláspontjához kezdenek igazodni. Politikusai rendre védelmükbe veszik az EU-t és a /Ukrajnát első számú közellenségként támadó Orbán Viktort, kampányolnak mellette, segítséget nyújtanak a szabad választás eszméjét is megcsúfoló voksgyűjtésben. Bukarestben pedig egyre nyíltabban nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek a teljes közösségre.
Erdélyben Orbán Viktor életforma, az RMDSZ nem fog átállni csak úgy Magyar PéterhezOrbán Viktor hiába hízelgett a román szélsőjobbnak, Nicușor Dan megnyerte az elnökválasztást, az erdélyi magyarok is rá szavaztakA kisebbségi magyar közösségek helyzetükből adódóan is korábban a szomszédos országok haladó, leginkább EU-párti közösségei voltak, az ottani demokratikus pártok természetes partnerei. Mára viszont hovatovább országaik leginkább EU-ellenes, legoroszpártibb csoportjaivá váltak, távolodnak a többségi demokratikus közösségtől, és saját alapérdekeikkel szembemenve állnak be olyan populista autokraták mögé, mint Robert Fico vagy Aleksandar Vučić. Veszélyes csillagösvény ez, akár Csaba királyfi, akár Orbán Viktor vezetésével is – jogfosztott közösség szolidaritást, segítséget ugyanis csak demokratikus erőktől remélhet. Csak némi bizalom kellene hozzá.
Kánonkényszerítők – Így szállta meg a Fidesz 16 év alatt a kultúrátTétek és esélyek áprilisban – Már nem az a kérdés, hogy Orbán Viktor vagy Magyar Péter, hanem hogy van-e még visszaút a civilizációba