Perzselő csábítások az Ördögkatlanban

Amikor most beléptem a nagyharsányi szoborparkba, először Törőcsik Mari jutott eszembe. Ő nagyon is kötődött az Ördögkatlanhoz, 2018-ban pedig ugyanezen a helyszínen játszotta a Sztalker Csoport William Faulkner Míg fekszem kiterítve című kisregényéből született előadását.

Törőcsik csak a hangjával volt jelen, de nem akárhogyan. A haldokló anya monológját mondta felvételről, illetve Pilinszky Apokrifjéből egy töredéket. Az amfiteátrum majdnem felrobbant. Valami olyan erőt és bölcsességet, életismeretet adott a játszóknak és a közönségnek a színésznő – pusztán a hangjával –, ami egészen kivételessé tette az estét.

Most pedig a Leláncolt Prométheusz történetét láthattuk ebben az egészen különös atmoszférájú, valóban leginkább egy görög amfiteátrumhoz hasonló térben, a tikkasztó nyárban, zsúfolt ház előtt. Nem túlzott állítás, hogy a Tér 12 Kulturális Egyesület és a Szkéné közös produkciója legalábbis egy estére biztosan megtalálta az igazi helyét. A darab Fenyvesi Orsolya hol szabadszájú, hol költői Aiszkhülosz-átirata, Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása alapján.

Bán Bálint áll a színpadon Prométheuszként, aki elhozta az embereknek a tüzet, és ezért Zeusz megbüntette. Ebben a térben szinte azonnal magasztossá válik, olyan lénnyé, aki szinte mindenen felülemelkedik, hiába sanyargatják. Többek közt ezt mondja: „Zeusz hatalma nem örökkévaló, én láttam előre a végét, és nem árultam el neki, hiába faggatott. Bűvölhet, fenyegethet, rám törheti törhetetlen testemet, titkom az enyém, amit látok, én láthatom csak, egyedül én, míg el nem jön hozzám, és meg nem mosdat.”

Viktor Balázs rendezése a könnyed komédiát ötvözi a filozofikus mélységekkel. Olyan az egész, mint a hullámvasút: hol alpárian köznapi, máskor játékosan vagy éppen poétikusan emelkedett. Radetzky Anna jelzésszerű díszletét felerősítik a szoborpark természetes adottságai, a hatalmas sziklák és az egész környezet. Nagypál Gábor több szerepben is hatásos, ahogy Sztarenki Dóra, Pallagi Melitta, Lehel Vilmos és Bánki Mihály – ő jegyzi a zenét is – karakteresen hozza a többi figurát.

A tapsrendben van egy évődés Bán Bálint és Nagypál Gábor között: megérte-e, hogy Prométheusz átadta a tüzet az embereknek. A válasz nem egyértelmű. Valahogy mégis optimistán sétálhattunk ki a szoborparkból, hiszen aznap éjjel is bebizonyosodott, hogy mi, emberek fogékonyak vagyunk az értékes színházra, a közös élményre, még ha ehhez ez esetben Nagyharsány határáig kellett több száz kilométert utaznunk Budapestről vagy máshonnan.

Az Ördögkatlanban nemcsak amfiteátrumban, hanem pajtában, szalmabálák között is lehet játszani. Ezt látványosan be is bizonyította Láng Annamária, a bécsi Burgtheater tagja és az egy ideje Kanadában élő Szabados Mihály. A művészek a kisharsányi Kovács Udvarház „pajtaszínházában” az egyik fülledt délután adták elő a VV, mint Veszedelmes Viszonyok című kétszemélyes színházi párbajukat (koreográfia: Gergye Krisztián, zene: Vranik Krisztián).

Pierre Choderlos de Laclos híres levélregénye a kiindulópont, de a szintén nagyon közkedvelt filmváltozat is ihletőforrást jelentett az izgalmas alkalmi színpadi adaptációhoz, amelyet Örkény István fordítása alapján a két színész készített. Egyfajta sűrítményt kapunk csábításból, szerelmi taktikákból, trükkökből, erőfitogtatásból és még sok minden másból. Az előadás olyan, mint egy magával ragadó örömzene. A játszók fokozatosan pörögnek bele a szenvedélyek viharába. Tizennyolcadik századi viseletük egy darabig sok mindent elrejt, aztán a paróka és a smink mögött megjelennek az igazi motivációk és indítékok.

Az előadásban a két színész a levelek egy részét egy-egy kottaállványra helyezett papírról olvassa fel. A kulcsjeleneteket aztán a pajta felforrósodott szalmabálái között el is játsszák. „A szégyen olyan, mint a fájdalom, csak először érzi az ember” – hangzik el. És valóban, a bűn és a cinkosság lesz a fő összetartó erő a történet két főhőse között. Igenek és nemek váltakoznak egymás után, a szerelmi párbaj pedig nagyszabású, minden megengedett és tiltott eszközt igénybe vevő szerencsejátékká válik. Mégsem lehet a végén egyértelmű győztest hirdetni. Mindketten hódítókká és áldozatokká is válnak. A délutáni színházi csatának a padokon ülő nézők lehettek leginkább a nyertesei, mivel a hőkupola csúcsait perzselő „veszedelmes viszonyok” között vészelhették át az Ördögkatlan egyik pajtájában.

Főként ketten szerepelnek Ilovszky Béla Játszótársak című tárlatán is, amelyet korábban a Bajor Gizi Színészmúzeumban lehetett megtekinteni.

Most Bérczes László beszélgetett a színházi fotóssal a Vylyan Pincészet kiállítótermében. Sok mindenről szó volt: kedvenc képekről, színészekről, előadásokról. Mögöttük pedig ott sorakoztak maguk az alkotások, néhányon az írás elején már emlegetett Törőcsik Mari. Így a végén ismét ő köszönt vissza, aki oly sok szállal kötődött az Ördögkatlanhoz.

Cikkünk a Dráva Hotel Harkány támogatásával készült.