Országos ellenőrzést folytat a játszóterek üzemeltetésére vonatkozó jogszabályi előírások teljesülése érdekében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együtt. Az év első felében végzett vizsgálatok alapján az ellenőrzött játszóterek 37 százalékánál állapítottak meg jogsértést a hatóság munkatársai.
Az NKFH erről szóló közleménye kiemeli, az országos vizsgálat célja, hogy a gyermekek számára biztonságos környezetet biztosító játszóterek működjenek és az üzemeltetők maradéktalanul eleget tegyenek a jogszabályban előírt kötelezettségeiknek. Az ellenőrzések
nemcsak a közterületi játszóterekre és a bölcsődék, óvodák, valamint iskolák udvarán található eszközökre terjednek ki, hanem az úgynevezett „szürke zónába” tartozó helyszínekre is, így a szállodákban, éttermekben, társasházak udvarán vagy játszóházakban kialakított játszótereket is rendszeresen ellenőrzik.
Az év első felében végzett ellenőrzések során csaknem 3000 játszótéri eszközt vizsgáltak meg a hatóság szakemberei.
A játszóterek 37 százalékánál, míg az ellenőrzött eszközök 35 százalékánál állapítottak meg valamilyen jogsértést.
A feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében a hatóság minden esetben megteszi a szükséges intézkedéseket, és szükség esetén megtiltja a balesetveszélyes játszótéri eszközök használatát a hibák kijavításáig. Az eddig lefolytatott ellenőrzések során kiszabott fogyasztóvédelmi bírságok összege elérte a 14 millió forintot.
„A játszótéri eszközök biztonságos üzemeltetése minden esetben az üzemeltető felelőssége. Ennek érdekében gondoskodnia kell az előírt biztonsági felülvizsgálatok elvégeztetéséről, a szükséges nyilvántartások és dokumentáció vezetéséről, valamint a feltárt hiányosságok mielőbbi megszüntetéséről. A hatósági ellenőrzések során a szakemberek azt figyelik, hogy az üzemeltetők teljesítik-e a jogszabályban előírt kötelezettségeiket, és biztosítják-e, hogy a balesetveszélyessé vált játszótéri eszközök a javításukig ne kerülhessenek használatba” – hangsúlyozza a közlemény. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság hozzáteszi: ha a játszótéren bármilyen hibát fedezünk fel, vagy az üzemeltető kérésünk ellenére sem orvosolja a felmerülő problémát, bejelentéssel élhetünk az NKFH ügyfélszolgálatán is.
Az óvodai és iskolai nyári szünetet követően az intézményi játszóterek kerülnek az ellenőrzések fókuszába annak érdekében, hogy a gyermekek a tanév kezdetétől is megbízható környezetben használhassák a játszótéri eszközöket.

