A harmincnapos fővárosi közbiztonsági akció lezárása után 19 budapesti helyszínen kiemelt rendőri jelenlét marad, közel 100 ponton pedig mozgó rendőri jelenlétet biztosít a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
A főpolgármester egy kedd reggeli Facebook-bejegyzésében azt írta, hétfőn a Belügyminisztériumban tárgyalt a kormány és a rendőrség képviselőivel az akció tapasztalatairól és Budapest közbiztonsági helyzetéről. Karácsony Gergely Kiss Ambrus főigazgatóval együtt Pósfai Gábor belügyminiszterrel, Baricska Norbert budapesti rendőrfőkapitánnyal és Bódis Krisztával, a nemzeti társadalompolitikai stratégiáért felelős kormánybiztossal egyeztetett.
A Belügyminisztérium július 16-án indította el az azonnali hatályú, 30 napos fokozott közbiztonsági akciót. A politikus közlése szerint az elmúlt három hétben 154 elfogás és 118 előállítás történt, 80 szabálysértési és 72 büntetőfeljelentés készült, valamint 154 helyszíni bírságot szabtak ki.
712 embert igazoltattak, 16 esetben tettek feljelentést a rendőri ellenőrzések első hetében BudapestenA programban 97 helyszínen 1600 rendőr összesen 11 ezer szolgálati órát teljesített. A városvezető szerint az azonnali rendőri beavatkozás sokat javított a helyzeten, ugyanakkor a megbeszélésen egyetértés volt abban, hogy a probléma kizárólag rendészeti eszközökkel nem megoldható, a szociális és egészségügyi kihívások az érintett területek és szakemberek bevonását teszik szükségessé. Példaként azt említette, hogy a fővárosi utcai szociális munkások beszámolója alapján van olyan szolgáltatási helyszín, ahol a kliensek közel 90 százaléka a gyermekvédelmi ellátórendszerből kerül ki.
„Önbíráskodás lesz vagy még rosszabb” – Józsefvárosi helyzetkép palackgyűjtő maffiával, drogosokkal és feldühödött lakókkalA főváros már létrehozott egy közterületi munkacsoportot, amelyben a rendőrség, az érintett kerületek, valamint közterületi, szociális és egészségügyi szakmai szervezetek vesznek részt. Karácsony Gergely jelezte: a hétfői egyeztetésen arról is megállapodtak, hogy az akció után konkrét végrehajtási terv alapján folytatódik Budapest közbiztonsági helyzetének a megerősítése, augusztus végéig felülvizsgálják a rendészeti szerveket s a szabálysértési eljárásokat érintő jogi és hatásköri kérdéseket, továbbá havi értékelést végző rendészeti munkacsoport és a szociális problémákra összpontosító kríziskezelő munkacsoport alakul.
Több ezer „flakonos”, hajléktalan, drogos, zavart pszichiátriai beteg kószál Budapest utcáin, a megoldáshoz pedig nem lesz elég a rendőrség
