Vitézy Dávid;Dunakeszi;Dunakanyar;kerékpárút;

Korábbi felvétel

Vitézy Dávid: Közvetlen kerékpáros kapcsolat jön létre Dunakeszi és Budapest között

Így a fővárosból megszakítás nélkül el lehet jutni biciklivel a Dunakanyarba.

Közvetlen kerékpáros kapcsolat jön létre Dunakeszi és Budapest között, miután a kormány forrást biztosít az észak-pesti EuroVelo 6 két hiányzó szakaszának megépítésére – közölte a közlekedési és beruházási miniszter.

Vitézy Dávid keddi Facebook-bejegyzésében azt írta, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium javaslatára született augusztus 7-i kormánydöntés alapján az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz, vagyis az IKOP Plusz finanszírozza a beruházást. A tárcavezető szerint a fejlesztéssel a Dunakeszi felől érkező kerékpárút beköthető a gáton már korábban elkészült aszfaltburkolatú útba, valamint a gát és a Duna sor között is kialakítható a kerékpáros kapcsolat.

A két szakasz elkészültével a Dunakanyar és Budapest között megszakítás nélküli útvonal jön létre. A fejlesztés az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút része lesz, és azt a célt szolgálja, hogy a Duna bal partján Vácon és Szobon keresztül egészen az országhatárig vezető útvonal közvetlenül kapcsolódjon Budapest belső kerékpáros hálózatához.

A beruházás a meglévő fővárosi EuroVelo-szakaszok folytatását és a még hiányzó Duna-parti elemek kiépítését is szolgálja, kapcsolódva a már elkészült és tervezett hálózati részekhez.

A politikus szerint a fejlesztés megkönnyíti a térségben kerékpárral ingázók mindennapjait. Úgy fogalmazott, az autót felváltó lehetőségeknek társadalmi és környezeti hasznuk van: csökken a zaj- és légszennyezés, javul a levegő minősége, és élhetőbbé válnak a zsúfolt fővárosi útszakaszok.

Egyetértés volt a kormány és a főváros között, hogy a közbiztonsági problémákat nem lehet kizárólag rendészeti eszközökkel kezelni, külön rendészeti és kríziskezelő munkacsoport alakul.