országjárás;Brit Munkáspárt;költségcsökkentés;kormányprogram;Egyesült Királyság;megélhetés;Andy Burnham;

Országjárásra használja ki a parlamenti szünetet az új brit kormányfő

Andy Burnham, az Egyesült Királyság három hete hivatalba lépett új munkáspárti miniszterelnöke országjárásra indult, ahol az embereket leginkább foglalkoztató megélhetési válság megoldására hozott azonnali intézkedéseket igyekszik népszerűsíteni, egyben kész meghallgatni a lakosságot.

A brit társadalmat bizonyos fokig megdöbbentette, hogy a parlamentbe csak a június 18-i makerfieldi időközi választáson bekerült, majd a miniszterelnöki hivatalt július 20-án már a Munkáspárt vezetőjeként elfoglaló Andy Burnham két héttel később – ahogy a Downing Street 10. fogalmazott – "régóta megtervezett" szabadságra utazott, amelynek úti célja visszatérte után sem vált ismertté. Ám a leginkább "Észak királyaként" emlegetett volt nagy-manchesteri főpolgármester egy forgószél sebességével kezdte meg miniszterelnöki tevékenységét, az elmúlt hónapok nyomása alól kiszabadulva, felfrissülve pedig hasonló elánnal vágott bele országos turnéjába. 

Az emberekkel való könnyed, fesztelen kommunikációjáról híres, 56 éves politikus célja az, hogy úgynevezett mindennapi megoldásokkal és a fogyasztókat érintő rejtett költségek felszámolásával járuljon hozzá a megélhetési válság kezeléséhez.

Ahogy ez a Downing Street által kiadott közleményből is kiderül, Burnham "fülelő üzemmódba" megy át.

Egyrészt közvetlen képet akar kapni arról, melyek a társadalom, az egyes családok legsúlyosabb anyagi problémái, másrészt ő akarja megismertetni, megértetni velük a gazdaság és a közszolgáltatások gyökeres átalakításának tízéves tervét, amelyet megválasztásakor ismertetett. 

A hétfőn részletesen is bemutatott első elképzelés, amellyel a kormány "lélegzetvételi szünetet" igyekszik biztosítani a közösségnek, első pillantásra talán nem látszik átütő erejűnek, mégis sokakat érintő, így gyorsan megérthető problémára keres választ. Szigorítani, sőt betiltani készül a csalóka, hamis, félrevezető árengedmények rendszerét, mint például a "fekete péntekét", amelyről régen bebizonyosodott, hogy ugyanazt a diszkont árat a kereskedők már hónapokkal előbb vagy később is alkalmazták. 

A világszerte elismert Which fogyasztóvédelmi magazin nyolc népszerű nagykereskedő, köztük az Amazon, a Currys, a Richer Sounds 175, fekete pénteki árajánlatát vette nagyító alá, és azt tapasztalta, hogy az árleszállítás napjára meghirdetett termékek 83 százaléka volt már forgalomban olcsóbban vagy ugyanazon az áron félévvel előbb és később is.

Azonnali intézkedést ígér Burnham egy másik fogyasztói csapda terén is. 

Felszámolja az automatikusan megújuló előfizetések szokását, kötelezve a vállalatokat arra, hogy a lemondás a lehető legegyszerűbb és legáttekinthetőbb legyen.

Az ügyfeleknek előre és pontosan, fillérre tudniuk kell, hogy mennyire emelkedik például egy újság, egy online szolgáltatás, mozicsatorna stb. előfizetése, ha elmulasztják a költségkímélő próbaidő határidejét. Sir Keir Starmer, a lemondásra kényszerült előző munkáspárti vezető mentségére szóljon, hogy mindkét ötlet az ő nevéhez fűződik, csak nem maradt ideje azok törvénybe iktatására.

Az elsők között üdvözölte a javaslatokat Clare Moriarty, a Citizens Advice jogsegélyszolgálati hálózat vezérigazgatója. A szervezet egy korábbi felmérése szerint évről évre az Egyesült Királyság felnőtt lakosságának mintegy 26 százaléka bedől valamilyen előfizetés csábításának. A kormányzati fellépés havi 14 fontot takarít meg a háztartásoknak. 

Az ellenzék árnyék-pénzügyminisztere, Sir Mel Stride "kirakat-turnénak" nevezte Andy Burnham körútját, javaslatait pedig "babrálásnak". Fontosabbnak tartaná, ha ezek helyett az adócsökkentésre koncentrálna.

A Mátyás királyéval ellentétben nem álruhás vándorlása közepette Andy Burnhamnek azon is alaposan el kell gondolkoznia, honnan teremti elő a fedezetet az országlásának mézeshetei alatt tett hangzatos ígéretek teljesítésére.

Ezek közé tartozik a fedélnélküliség, az utcán hálás megszüntetése, az autóbuszjegyek árának országszerte 2 fontra (852 forintra) való csökkentése, a közüzemi számlák visszafogása, a kocsmák és éttermek által fizetendő vállalkozási adó megvágása, a szociális ellátás javítása, a második világháború utáni legnagyobb szociális lakásépítkezési program meghirdetése, a védelmi kiadásoknak az állami költségvetés 3,5 százalékára való emelése 2035-ig, az ország legnagyobb vízszolgáltatója, a Thames Water államosítása.

Mindez 100 milliárd fontos terhet jelent az államháztartásnak. Ami pedig a finanszírozási aggodalmakat illeti, azok eloszlatására a jövő évi költségvetés október 28-ra kitűzött előterjesztése lesz a megfelelő alkalom. 

Az amerikai elnököt a beszámolók szerint egy reptéri cateringjárművel vitték át egy kisebb katonai repülőhöz a török fővárosban, miközben az Air Force One-on maradt újságírók és fehér házi dolgozók mit sem sejtettek a történtekről.