Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendeltük el majd 150 ezer köbméter kő felhasználásával, intézkedtünk két 80 méteres bárka esetleges elsüllyesztésének előkészítéséről is. A munkálatok már meg is kezdődtek – közölte Facebook-oldalán Magyar Péter a paksi atomerőműnél szerdán megtartott rendkívüli kormányülés után.
A miniszterelnök azt írta, hogy a Duna rekordalacsony vízállás a miatt meghozott döntések kivitelezését Magyarország legjobb mérnökei, vízügyi és energetikai szakemberei segítik. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter 100 katonát rendelt ki az építkezés támogatására, 24 órás munkavégzést rendeltek el. Az egész hatmilliárd forintba fog kerülni, a Tisza-kormány az intézkedést kiemeltnek nyilvánította.
A kormányfő videóban számolt be a részletekről. – A fenékküszöb megépítésével párhuzamosan egy ideiglenes megoldásról is határoztunk, ugyanis a kialakult helyzet nagyon nagy károkat okoz a magyar gazdaságnak. Az előző kormány sem a szükséges szivattyúrendszer kialakítását, sem az alternatív hűtés megoldását nem kezdte el a paksi atomerőműben. A kormány ma helyszíni bejárás után a vízügyi, energetikai és védelmi szakemberek javaslatára döntött, hogy már csütörtöktől megkezdik a Duna két partjától a paksi atomerőmű és Dunaszentbenedek között a fenékküszöb megépítését. Ehhez első körben első körben 35 ezer, aztán 110 ezer köbméter követ használnak fel.
A Tisza-kormánynak erről az energiaprogramjáról egyszer már hallottunkA fenékküszöb építésével párhuzamosan Paksnál készenlétbe helyeznek két 80 méter hosszú bárkát, hogy szükség esetén ezek irányított elsüllyesztésével rövid távon húsz centimétert emeljenek a Duna vízszintjén. Magyar Péter a várhatóan ismét rendkívül gyorsan apadó vízszinttel indokolta a döntést, arról beszélt, hogy ezzel a végleges fenékküszöb elkészültéig is elkerülhető lehet a paksi atomerőmű teljes leállítása.
„Mi szeretjük az atomerőművet” – Megszólalt Paks polgármestere, visszautasítja, hogy feszültség honolna a városban
