Kutya nehéz lenne mérlegre tenni, hogy a teljes magyar egészségügyi ellátórendszer nyolc-kilenc órányi működése vagy a magyar közoktatás félnapos üzemelése az előrébb való. Isteni szerencse, hogy nem kell ezt eldönteni, mert mindig lesznek államkötvény-vásárlók, akik az aktuális kormányt megmentik a dilemmától (vagyis hitelbe működik az állam, mint rendesen, ami a családoknak erősen ellenjavallt). Érdemes tudni, hogy mindkét tétel ugyanannyiba kerül. Csakúgy, mint 55 mentőautó beszerzése vagy 20 kilométer földút leaszfaltozása: 3,6 milliárd forintba. Ennyit égetett el (nyilván a túlárazásnak nevezett lopással) a magyar érdeket (egyebek között) pöffeszkedő nagyzolással azonosító Orbán-kormány a tavalyi augusztus 20-i fővárosi tűzijátékra. És összesen 14,5 milliárdot az államiság megünneplésére. Nem tudni, hogy az alávaló Pétert bíráló komor narráció kifundálójának mekkora pénz ütötte a markát, de remek innováció volt, biztos sokba került. Hátha még a mondatkezdő sorok összeolvasása kiadta volna a szent magyar égre festve azt az emelkedett szóösszetételt, hogy P-O-L-O-S-K-A. Kihagyott ziccer, a kampánycsapat megint hibázott. Nem csoda, hogy cefetül a falra kenődtek, és ma frusztrált mind, mint netbankját bámuló tébolyult Orbán-szóvivő akárki neve napján.
Sosem értettem, hogy áll össze a fejében egységsugarú patriótának a féléves kórházi előjegyzés, a kirabolt nemzeti bank vagy az Európa-bajnok infláció a félórás tűzijáték örömével. Vagy inkább hogy nem áll össze.
Egye fene, csak másfél év múlva tudok egyenesen járni az új térdprotézisemmel, a gatyámat ott hagyom a boltban, de legalább Ferrarikból épül a nemzeti középosztály Dubajban, én pedig önfeledten nézegethetem a hangos színeket harminc röpke percen át a vurstli után? Miféle nemzet (haza, család, lombkoronasétány és Hatvanpuszta) épül rövidlátásra vagy inkább közveszélyes vakhitre? Nem fér a fejembe az sem, miért nem esett le senkinek fehér heteró keresztényeknél, hogy a benzinársapkát nem Imre herceg horgolja Szent István térdén lovagolva a múltban, és küldi el Köbükivel fénypostán, hanem az államháztartás fizeti, vagyis ő. Meg mi, mindannyian.
A kormányzás valahol ott kezdődik, hogy nem kúrod át a te egyedi és megismételhetetlen polgáraidat se előre megfontolt szándékkal, se ötletszerűen, mert a számlát a végén úgyis meg kell fizetni, és mivel neked mint kormánynak egy fia petákod sincs, ezért mindent a te egyedi és megismételhetetlen állampolgáraid fognak kifizetni. Rezsicsökkentést, ársapkát, Unió elleni háborút, Rogán-találmányt, Balásy-villát, Lázár-kastélyt, Szijjártó-röpködést, Orbán-patriotizmust, Trump-barátságot, szuverenitásvédelmet, Tóth Gabi-hűséget és azt a kicseszett sok parasztvakító plakátot meg konzultációt. Tényleg megérte csak azért, hogy a komcsik ne műtsék át faunná az összes ükunokádat a harkivi frontra menet? És még mindig nem nyitod ki a könnyes szemeid a NER-siratás miatt?
A rendszerváltásban méltatlanul elvérzett Kutyapárt hagyományos tűzijátéknemnézést hirdetett meg huszadikára, és ebben van valami rokonszenves. Ahogy Karácsony Gergely üzenete is értelmes beszéd volt júliusban: ideje volna elengedni a környezetkárosító pirotechnikai emlékezést, aszály elleni védekezésre és más égető (de nem perzselő) közcélokra fordítani a közpénzeket. Ez most még egy választás lehetett volna, de rövidesen már nem lehet kérdés, hogy haszontalan és a budai hegyek élővilágát is veszélyeztető dolgokra felelős állam nem költ egy fillért sem.
Persze a kenyér mellett cirkusz is kell olykor a népek, de az arányokra figyelmezni kell: tizenhat év folytatólagos cirkusz után igazán billenhetne a kenyér felé a mérleg.
Az idei ünnepségek tokkal-vonóval megállnak négymilliárd forintban, ami még mindig elképesztő összeg. Egy Facebookon közzétett kiadásösszesítő a híja, és mindenki felnőtt állampolgárnak érezheti magát, látva, hogy a főhatalom olyan döntéseket hoz, amivel (az Imre hercegnek írt Szent István-i intelmek szabad olvasatában) mind a maga, mind alattvalói életmódját ékesíteni kívánja.