Ez pedig összeegyeztethetetlen a rendszerváltásra felhatalmazást adó társadalmi akarattal.
Kormányváltás vagy rendszerváltás? 2024 márciusa és 2026 áprilisa között a magyar társadalomban egyre erősebben fogalmazódott meg előbb a vágy, majd az elvárás, hogy nem egyszerűen az orbáni kormányzásból van elegünk, és nem csupán új kormányra vágyunk, hanem egyszer és mindenkorra meg akarunk szabadulni attól a társadalmi berendezkedéstől, amellyel Orbán fogságba ejtette a magyar nemzetet. Ez pedig nem csupán több, hanem egészen más, mint egy kormányváltás.
Az ellenzéki pártok, elemzők és értelmiségiek 2024 és 2026 között mind gyakrabban használták a „rendszerváltás” kifejezést a „kormányváltás” valamiféle felsőfokaként, nem érzékelve, hogy a két politikai fogalom között nem fokozati, hanem tartalmi különbség van. Ez már akkor is zavart okozott cselekedeteik értelmezésében, a téves felfogás negatív hatása pedig ma is tetten érhető.
Ahogy közeledtünk 2026 tavaszához, a társadalmi vágy egyre inkább a rendszerváltás történelmi értelmezését fejezte ki, miközben a politikai pártok, elemzők és a nagyobb nyilvánosságot kapó értelmiség megszólalásai és cselekedetei – függetlenül attól, minek nevezték azokat – szinte kizárólag a kormányváltás tartalmi jegyeit hordozták. Ebben az időszakban írásaimban egyre kritikusabban jeleztem: ideje lenne, hogy a politika és az értelmiség felfrissítse ismereteit az általa használt fogalmak tartalmáról. Már akkor érzékelhető volt, hogy a társadalom rendszerváltó igénye egyre távolabb kerül a politikai elit útválasztásától. Tudható volt, hogy ebből komoly feszültség alakulhat ki, különösen akkor, ha a társadalmi összefogás valóban képes lesz megszabadítani az országot Orbántól és kiszolgálóitól.
Az áprilisi választáson a választópolgárok tömegei a társadalom rendszerváltó akaratának egyértelmű kifejezésével megteremtették annak jogi lehetőségét, hogy a társadalmi akarat szerinti rendszerváltás megvalósuljon. Ezért megalapozottan állítható, hogy az állampolgári akarat szintjén a rendszerváltás kezdetének történelmi dátuma 2026. április 12. Az állam működését, a parlamenti jogalkotást azonban ma is a kormányváltás jellemzi.
A tavaszi választást megelőző kétéves kampány kormányváltó jellegét kétségmentesen igazolja, hogy a választás az Orbán-rendszer hatalmi berendezkedésének tartós fenntartására kialakított választási rendben zajlott, amelyet valamennyi ellenzéki párt, valamint az elemzők és az értelmiség döntő többsége is érdemi tiltakozás nélkül elfogadott. Ezen utólag már nem változtathatunk. Ma már a tanulságok levonásán túl arra kell koncentrálnunk, hogy a választópolgároktól kapott, a korábbi súlyos politikai hibák korrigálását is lehetővé tevő rendkívüli felhatalmazás miként teremthet lehetőséget arra, hogy a választás kormányváltó jellege ellenére az új kormány és parlament, összhangban a társadalmi akarattal, megvalósítsa a választópolgárok jogos rendszerváltó elvárását.
Véleményem szerint – és ezt nem szívesen írom le – az eltelt hónapok alapján sajnos kijelenthető, hogy a Tisza-kormány és a parlament minden döntésében egy hatalomközpontú, a kormányváltás szintjén megragadó hatalomváltáson dolgozik. A Tisza Párt nem tud felmutatni olyan intézkedést, amely kizárólag a rendszerváltás fogalomkörében lenne értelmezhető. Nem állítom, hogy a kormány nem tesz semmit, hiszen ez nyilvánvalóan nem lenne igaz. Sokat tesz, és számos döntésével egyet is értek. Kapcsolódjanak a döntések az uniós források „hazahozatalához”, a vasúti vagy energetikai fejlesztésekhez, az oktatáshoz vagy az egészségügyhöz. De ezek mind kormányváltó ígéretek és kormányváltó döntések.
Már hallom is a kritikát: mi az, ha nem rendszerváltás az Alaptörvény 16. és 17. módosítása, Sulyok Tamás, majd hamarosan négy alkotmánybíró eltávolítása? Ezért igyekszem előre megválaszolni a kérdést. Sulyok Tamás és az érintett alkotmánybírók eltávolításának Magyar Péter által választott jogi útja önmagában a kormányváltó jogalkotás keretei között maradt, mivel a távozásukhoz nem kapcsolódott annak kimondása, hogy őket egy bűnös rendszer kiszolgálóiként fosztották meg a közjogi megbízatásuktól, és így büntetőeljárások sem indultak ellenük. Azaz nem nyugdíjba kellene vonulniuk, hanem a bűnösségük jogerős megállapítását követően a börtön felé kellett volna irányítani mindannyijukat.
Egy rendszerváltó eljárásban távozásukat nem egyenként, külön-külön kialakított jogi megoldásokkal lehetne elérni. Ehhez azonban a parlamentnek előbb határozatban, törvényben és/vagy akár az Alaptörvény módosításával ki kellene mondania, hogy az ország rendszerváltó intézkedésekre és jogalkotásra kényszerül, mert az elmúlt 16 évben a társadalmat magára hagyó, sőt kifosztó, bűnös rendszer működött.
Az erre épülő valamennyi jogszabály indokolásának pedig egyértelműen rögzítenie kellene, hogy céljuk az érintettek közjogi megbízatásától és védettségétől való megfosztása a társadalommal szemben elkövetett bűneik miatt.
Már hallom az újabb reakciót is, miszerint Magyar Péter miniszterelnök a parlamenti felszólalásaiban megszámlálhatatlan alkalommal kimondta ezeket a szavakat. Ez vitathatatlan. Csakhogy a legnagyobb ellenzéki párt és képviselőinek bűnözőként való nevesítése, annak a ma hiányzó jogszabályi háttérnek a megteremtése nélkül, amely rögzítené az előző rendszer bűnös jellegét és a rendszerváltó jogi szabályozás szükségességét, felvetheti a miniszterelnök büntetőjogi felelősségének kérdését, így akár a hivatali visszaélés tényállásának vizsgálatát is.
Ezek a szavak egy választási kampányban, ha nem a kormányzó párt vezetője használja őket, a véleménynyilvánítás körébe tartoznak. A regnáló hatalom első számú vezetőjétől azonban véleményem szerint már felvetik, sőt meg is valósíthatják a Btk. 305. §-ában meghatározott hivatali visszaélés tényállását: a hatóságokat cselekvésre ösztönző olyan magatartásként, amelynek célja a kormányzópárt számára jogtalan politikai előny szerzése, az ellenzék számára pedig jogtalan politikai hátrány okozása.
Fontos érteni, hogy én egyetértek a miniszterelnök mondataival, és véleményt közlő szakújságíróként akár szó szerint is magamévá tehetem azokat. A regnáló miniszterelnök szavai azonban hatással vannak az irányítása alatt álló intézmények reakcióira, és egyben rendelkezik minden jogi eszközzel az állam bűnüldözési érdekének érvényesítéséhez. Ezért számára e kijelentések mindaddig megengedhetetlenek, amíg a szavait megerősítő jogi háttér hiányzik. A jogi megerősítés nélkül ma nincs érdemi különbség Orbán Viktor 2025. március 15-i „poloskázása” és Magyar Péter parlamenti megszólalásai között.
Összegzés Igyekeztem áttekinteni a parlament által április 12. óta elfogadott valamennyi Alaptörvény-módosítást, törvényt és más jogi szabályozást, de nem találtam olyan előterjesztéseket vagy elfogadott jogszabályokat, amelyek egy összefüggő és rendszerváltó jogalkotás részeként a korábbi társadalmi berendezkedés, rendszer megváltoztatását céloznák. Az előterjesztések mindegyike egymástól függetlenül keresett egy-egy problémára a korábbi szabályozástól eltérő választ, így a jogalkotás a kormányváltás keretei között maradt.
A Tisza-kormány rendszerváltó akaratának hiánya számomra és sokak számára csalódást okozva nemcsak politikai, hanem erkölcsi kérdésekben is tetten érhető.
Az autokrata, önkényuralmi rendszerek kikerülhetetlen lényegi jellemzője a politikai ellenfeleikkel és kritikusaikkal szembeni célzott fellépés. Az ilyen hatalmi eljárások azonban összeegyeztethetetlenek a demokratikus jogfelfogással. Márpedig, ha ez így van, demokratikus rendszerváltás nem képzelhető el az előző rendszer politikai sértettjeivel szembeni eljárások semmissé nyilvánítása, valamint a politikai üldözöttekkel szemben még folyamatban lévő állami eljárások soron kívüli megszüntetése nélkül.
Más a helyzet egyszerű kormányváltáskor, amikor az állami szervek, a rendőrség, az ügyészség, a NAV, a szolgálatok eljárásai jogfolytonosak, azokba az államnak nincs helye beavatkozni.
Az e körben leírtak számomra azt igazolják, hogy Magyar Péter egyszemélyi, lojalitáselvű vezetése mellett a miniszterelnök által rendszerváltónak nevezett intézkedések – szándékosan vagy téves ismeretekből – valójában kormányváltó gondolkodást tükröznek. Ez különösen azért veszélyes, mert az általa kialakított, erősen centralizált, vezérközpontú struktúrában a kormánytól, a Tisza vezetésétől, frakciójától és szakértőitől Magyar Péter egyaránt a kijelölt irányvonal követését várja el, érdemi belső kritika vagy szakpolitikai autonómia nélkül. Ez a modell egy rendszerváltás során átmenetileg hatékonynak tűnhet, miközben a kontrollnélküliség a zsákutcába rohanás veszélyét is magában hordozza.
Ennek szomorú következménye, hogy Orbán rendszerének még az olyan emblematikus, személyre szabott jogalkotással üldözött áldozatai esetében sem történt meg a jogi helyreállítás, mint Iványi Gábor és egyháza.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) 15 éve küzd egyházi státuszának visszaszerzéséért, miközben az Emberi Jogok Európai Bírósága már 2014. április 8-án, a MET beadványát is magában foglaló, Magyarországgal szembeni ügyben (70945/11. és társai) megállapította, hogy az egyházi státusz elvétele, a politikai jellegű újra elismerési eljárás és az eltérő bánásmód sértette az Egyezmény 11. cikkét, a 9. cikkel összefüggésben.
A magyar állam – immár a Tisza-kormány alatt is – tehát több mint 11 éve tudja a jogerős strasbourgi ítéletből, hogy az eljárás egyezménysértő volt, a MET teljes jogállásának helyreállítása azonban április 12-ét követően sem történt meg.
E mulasztás közvetlen következménye volt a NAV 2022. február 21-i házkutatása az Oltalom Karitatív Egyesület és a MET Dankó utcai központjában, majd az ügyészség 2025. november 3-i vádemelése. Az Iványi Gábor és társai elleni bírósági eljárás ma is tart, az állam büntetőjogi igényét érvényesítő ügyészség pedig immár a Tisza-kormány alatt is fenntartja a vádat. Számomra ez jogilag és erkölcsileg is elfogadhatatlan, egyben a rendszerváltó kormányzati magatartás hiányának egyik legkirívóbb bizonyítéka.
Iványi Gábor esete csak példa, de talán a legszemléletesebb. Az Orbán-rendszer politikai sértettjeinek, áldozatainak száma rendkívül magas. Az önkényuralom rendszerszintű voltát e téren maga az orbáni hatalom igazolta, amikor a 2023. évi LXXXVIII. törvénnyel létrehozta a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. A hivatal működése az Orbán-rendszer hatalmi érdekeit és az ellenzéki magatartás megfélemlítését szolgálta, amire Magyar Péter is hivatkozott a megszüntetéséről szóló törvény előterjesztésekor. A 2026. június 30-án elfogadott jogszabály a folyamatban lévő eljárásokat is megszüntette, indokolásában pedig az Országgyűlés kimondta, hogy a hivatal „tényleges közfeladatot nem lát el”, létrehozása „politikai szándékot és érdeket szolgált”, és politikai célból gyakorolt nyomást állampolgárokra, szervezetekre és sajtótermékekre.
A hivatal megszüntetése az állam más elvek szerinti működése szempontjából helyes, de máig elmaradt az általa vegzált állampolgárok, szervezetek és sajtótermékek jogi vagy anyagi kárpótlása, az állami bocsánatkérés, valamint a hatalom nevében fellépők felelősségre vonása.
Nincs bennem bosszúvágy, de ma is az V. Kerületi Rendőrkapitányság vezető beosztású, néhány év alatt rendőr alezredessé előléptetett osztályvezetője Hunyadi Ádám Péter, aki a Hadházy Ákos keddi tüntetéseiről közvetített élő bejelentkezéseim miatt kimondta velem szemben a hatalom által elvárt bűnösséget. Határozatát a bíróság a joggal minden elemében összeegyeztethetetlennek minősítve, tárgyalás nélkül megsemmisítette. Ő mégis háborítatlanul folytathatja a mindenkori hatalmi érdekek kiszolgálását. Ez így biztosan nincsen jól.
Egy rendszerváltás esetén természetesnek tartanám az Orbán-rendszer által az Európai Bizottság és az Európai Unió Bírósága előtt folytatott vitáktól való elállást, valamint a megállapított kötelezettségek teljesítését is.
Iványi Gábor és társai mellett pedig Hadházy Ákos, Varju László, Fekete-Győr András, Szél Bernadett, Cseh Katalin, Tordai Bence, Donáth Anna, Jámbor András, Bedő Dávid, Orosz Anna, Tompos Márton, Gelencsér Ferenc és sok sorstársuk esetében is elvárnám az állami bocsánatkérést, az ellenük folytatott eljárások utólagos semmissé nyilvánítását és ex gratia, azaz méltányossági alapú kártalanításukat.
Összegzés Addig biztosan nem beszélhetünk kormányzati szintű rendszerváltó akaratról, amíg az írásomban bemutatott hiányosságok fennállnak. Magyarország jövője szempontjából fontos, hogy a társadalom „hálából az Orbán-rendszer leváltásáért” se kössön kompromisszumot. Követelje meg az új politikai vezetéstől, nem a hatalomtól, hogy teljesítse azt, amire felhatalmazást kért és kapott. Hajtsa végre a valódi rendszerváltást, ne elégedjen meg puszta kormányváltással, különösen ne egyszerű hatalomváltással.
