Aki járt már az inotai hőerőműnél, és közelebbről szemügyre vette annak három hűtőtornyát, annak feltűnhetett, hogy azok mellett bárányok legelnek abból a célból, hogy a fű ne nőjön túl nagyra.
De a bárányok a komplexum területén is szét szoktak nézni, így olyan érzést keltenek, mintha birtokba vették volna azt. Weiler Péter nemrég nyílt, Készenlét című kiállításán ez ténylegesen megtörténik, mivel a képein a bárányok nemcsak az említett helyen tűnnek fel, de az erőmű kazánházában, a művelődési házában, a könyvtárszobájában és még az irányítóközpontban is.
De a bárányok a komplexum területén is szét szoktak nézni, így olyan érzést keltenek, mintha birtokba vették volna azt. Weiler Péter nemrég nyílt, Készenlét című kiállításán ez ténylegesen megtörténik, mivel a képein a bárányok nemcsak az említett helyen tűnnek fel, de az erőmű kazánházában, a művelődési házában, a könyvtárszobájában és még az irányítóközpontban is.
Inotára mi is elutaztunk, hogy megnézzük a kiállítást, és még mielőtt beléphettünk volna az ajtón, máris „visszarepültünk” az időben: a vaskapura felhelyezett, napszítta „Inotai Hőerőmű” felirat, a tárlatnak helyt adó, téglából épült irodaház és előtte egy műszakvezetőt és két munkást ábrázoló szoborcsoport is jelezte: itt bizony megállt az idő.
Edukáció a gyárban
– Tavaly decemberben kerestem meg az INOTA Fesztivál két szervezőjét, Besnyő Dánielt és Kálmán Mátyást, hogy szeretnék a helyszínen kiállítást rendezni, ami kapcsolódik annak szellemiségéhez. Így hát kijöttem ide télen a hidegbe, és ők megmutatták nekem a telepet, és amikor megláttam, hogy a hűtőtornyok tövében bárányok legelnek, akkor eszembe jutott, milyen szép, hogy ők, mint ártatlan lények, túlélik az üzem bezárását, és mint „munkavállalók” gondozzák a helyet – mondta Weiler Péter. Így született meg az ötlet, hogy az alkotó festmény- és szitanyomat-sorozatot készít a négylábúakról, akik hol a hűtőtornyok előtt, hol az épületek belső tereiben bukkannak fel ártatlan jószágoklént, akik nem tudnak mit kezdeni ezekkel a helyszínekkel.
A képek elkészítéséhez Weiler először befotózta a helyszínt, és utánanézett az eredeti dokumentumoknak, illetve egy 1954-ben készült diafilmnek is. – Inota olyan nagy kincs volt akkoriban, hogy fontosnak tartották, készüljön róla egy dia, amit meg lehet mutatni a gyerekeknek is – mondta a művész. A tárlatnak azért adta a Készenlét címet, mivel Inotán az üzem dolgozóinak épült egy készenléti lakótelep is, hogy ha bármilyen gond van, hamarabb be tudjanak jönni a gyárba.
– A munkások emellett kaptak ABC-t, iskolát, művelődési házat és úszómedencés strandot is. Az egészet úgy találták ki, hogy itt élni lehessen. És az igényességre is hangsúlyt fektettek, az irodaház előtt például elhelyezték Kerényi Jenő 1953-as, Megbeszélés című kőszobrát, amelyen egy műszakvezető valószínűleg azt tárgyalja meg két munkással, hogy miként lehetne egy műszakot lefolytatni. Az öltönyös férfi mutatóujjal magyaráz, míg a két dolgozó figyeli őt. Egyszerűen gyönyörűnek tartom, hogy a művészetnek itt volt nyoma a gyár épületei között, mert azt akarták, hogy a munkásosztály „legyen edukálva”, és lásson szépet – mondta Weiler, aki egyik képén ábrázolta a szobrot, de a posztamensen emberek helyett három bárányt „helyezett el”.
A művész elmesélte, a művelődési házban régen könyvtár is működött, ahol a kötetek még mindig ott sorakoznak a polcokon, míg a falon egy Bernáth Aurél-freskót lehet látni, az étkezőben egy óriási Kovács Margit-kerámiát. – A művházban nagy, míves mozaikok is vannak, szobrok pedig még a készenléti lakótelephez is készültek, így Inotán a munkások mellett még a művészek is kivették a részüket a munkából, hogy építsék a közös jövőt, és húzzák együtt az ország szekerét.
Emberek mint jószágok
A kiállítás ötlete Weilernek egy konkrét élményéhez kapcsolódik. – Amikor először léptem be a kazánházba, a félhomályban vagy harminc-negyven bárányt láttam, akik, miután észrevettek, megtorpantak, és mozdulatlanul figyeltek engem. Így néztük egymást, aztán tettem feléjük egy lépést, mire az összes bárány egyszerre lépett hátra, teljes szinkronban. A szemükből az ijedtség, a kétely és a teljes kiszolgáltatottság áradt, ami nagyon megérintett – mondta az alkotó.
E jelenet viszont nem csak a bárányok védtelenségére hívta fel a figyelmet. Weiler belegondolt abba is, mi történik, ha az emberiség jut majd hasonló helyzetbe. A mostani képsorozatával ezért nemcsak a bárányokra, de átvitt értelemben az emberekre is utal. – Az érdekelt, hogy mi lesz akkor, ha a jövőben mindannyian „bárányok” leszünk, és mondjuk huszonöt év múlva a mesterséges intelligencia annyira átveszi a hatalmat a világ felett, hogy majd mi is elmegyünk egy adatközpontba, ahol úgy húzzuk meg magunkat a gépek között, mint a bárányok a képeken – mondta az alkotó. – Lehet, hogy az AI lesz a pásztor, és mi leszünk a bárányok, de jó lenne, ha fordítva alakulna. Mindezt már most, 2026-ban is érzékeljük, a kiállítás Készenlét címe pedig nemcsak a készenléti lakótelepre utal, hanem arra a készenléti állapotra is, amiben manapság folyamatosan létezünk a különféle kommunikációs csatornákon, másrészt a világ megtanított minket arra, főleg a Covid után, hogy alkalmazkodjunk a gyors változásokhoz, és bármikor legyünk készek egy hatalmas fordulatra. Reméljük, nem így lesz, de a készenlét mint kifejezés jól leírja a jelenlegi állapotunkat, ami nagyon fárasztó, és rengeteg energiát vesz ki belőlünk.
Erőműből bulihely
Miután a képeket megnéztük, Weiler Péter további tárlatvezetést tartott, de ezúttal a gyár elhagyatott épületei között. – Itt óriási élet volt. Akikkel eddig találkoztam, és itt dolgoztak, azt mondták, hogy itt nagy közösség volt, és jó hangulatban telt a munka. Az üzem történetéről sokat lehetne mesélni, de a hatékonyság az a szó, ami a legjobban leírja a gyár működését. Hatékonysággal próbáltak áramot előállítani, így a környező szénbányákból lignitet és barnaszenet hoztak, amelynek a fűtőértéke sosem volt az igazi, aztán elkezdtek távolabbról szenet importálni, ami szintén nem érte meg, majd belevágtak egy gázturbina építésébe, mígnem a rendszerváltás elhozta az ítéletet, és be kellett zárni az erőművet, amely már amúgy sem tudott hatékonyan üzemelni – mesélte Weiler. – Elképesztően szomorú, hogy egy ilyen komplex működésű üzem, amiben milliméterre ki van találva minden, és amibe annyi erőfeszítést tettek, most üresen és romosan áll.
Ugyanezt tapasztaltuk a kiállítás tereiben, ahol egy letűnt korszak mementói hevernek az egyszervolt irodákban: a régi akták, szerződések, a tervrajzok, a jelenléti ívek, a szabadságos levelek, a flopik és a megsárgult telefonkönyvek. – Tegnap találtam röntgenfelvételeket a kazáncsövekről, és korábban még számos papírt, dokumentációt, amik egyik pillanatról a másikra már semmit sem értek. Ezt a helyszínt már csak a birkák teszik hatékonnyá, hiszen olcsóbbak, mint egy kertész és egy fűnyíró. És persze itt van az INOTA Fesztivál, aminek köszönhetően egy bulihellyé változik az erőmű. És noha a művészet nem hatékony, az emberek legalább jól érzik magukat tőle.
Infó: Weiler Péter: Készenlét. Kurátor: Galcsik Vivien. INOTA Fesztivál. Várpalota, Inotai Hőerőmű, Erőmű utca 1–3. Megtekinthető: augusztus 30-ig.
