Geometrikus formák, ívelt alakzatok sorakoznak az Üvegbe foglalt történetek című tárlaton, amelynek a budapesti ResoArt Villa ad otthont. Izgalmas kontrasztot alkot a nemrégiben teljes pompájában helyreállított szecessziós épület és az ízig-vérig mai, modern művek sora, mégis tökéletesen a helyén van itt minden. A hat művész, Botos Péter, Borkovics Péter, Sipos Balázs, Soltész Melinda, Gonzales Gábor és Zalavári József alkotásai hatféle különleges világot idéznek meg, mindannyian sajátos, egyedi látásmóddal rendelkeznek, sajátos, egyedi stílus jellemzi szobraikat, képeiket, azonban közös bennük az az alkotói szenvedély, amellyel az üvegben mint alapanyagban rejlő lehetőségeket kutatják.
A tárlat megnyitóján Erdész László, az Erdész Galéria tulajdonosa nagy derültséget keltett, amikor közölte: mivel minden megnyitó egyforma, ő valami mást szeretne most, ezért egy végeérhetetlen szalaggal körbejárva azt ráhurkolta a gyanútlan emberek csuklójára, ezzel szimbolizálva, hogy a művészet összeköt valamennyiünket. Kicsit később, már a villában önként vállalkozott tárlatvezetésre, feltárva az alkotások titkait. „Ez a csillogó alapanyag Texasból érkezett, Houstonból, az űrközpontból” – mutatott rá Borkovics Péter egyik művére, amit elsőként vettem célba, annyira elbűvölt, de már haladtunk is tovább, mutatta a következő csodát.
– Egy bácsi addig kalapál 1 gramm aranyat, amíg 3 négyzetméteres lesz a felülete. Ez a lemez annyira vékony, hogy az atomok között át lehet látni.
Ezt 8x8 centis négyzetekre vágják, Borkovics ezeket használja fel a műveiben. – A művész arról mesélt, hogy míg a legtöbb anyag nem transzparens, nem tudjuk, mi rejtőzik a belsejében, az üvegnél ez nem így van. „Olyan belső mozgásokat szoktam modellezni, amik megmutatják, hogy egy geometrikus rendszer hogyan tud torzulni, hogyan tud létrejönni egy dinamikus áramlás. Ezek a vonalak érvényesülnek az egész univerzumban, ahogy ezeknél a mesterséges körülmények között létrejött természetes alakzatokban.” Azt is megtudtuk tőle, hogy az üvegművész egyik legfontosabb erénye a türelem, mert az anyag nem mindig azt a végeredményt adja, amit várnánk tőle. Rengeteg selejt, elrontott darab vezet ahhoz, hogy végül megszülessen egy tökéletes alkotás. Előfordult, hogy egy éven keresztül egyetlen darabja sem sikerült.
Teljesen más világ Botos Péteré. Ő a világon az egyetlen, aki optikai üvegből dolgozik, amelynek a megmunkálása nagyon komoly technológiát igényel. Műveinek pluszérdekessége, hogy maga a szobor háromdimenziós, de azzal, hogy megforgatjuk és megvilágítjuk, ötdimenzióssá tesszük. Valóban egyedülálló és varázslatos látvány, ahogyan a lassan forgó mű megtöri a fényt, és a falra rajzol egy folyamatosan változó, sokszínű mintázatot. A művész elmondta, utalva a kortárs képzőművészettel kapcsolatban gyakran elhangzó sztereotípiára:
„Az én munkáimnál az a lényeg, hogy senki sem mondhatja azt: ezt én is meg tudom csinálni.”
A szomszédos teremben Gonzales Gábor munkái díszlenek, amelyek Erdész László szerint a leginkább kifejezik a velencei kiállítás címét: Álmok és hullámok. Sipos Balázs művei pedig egyrészt a realitáshoz közelítenek, ugyanakkor mindegyiknek van egy ironikus felhangja. Soltész Melindát leginkább az érdekli az alkotás folyamatában, hogy milyen gondolatokat indítanak el a nézőben a tükröződések a foncsorozott üvegben. A kiállító művészek között Zalavári József a „kakukktojás”, akinek a művei a falakon kaptak helyet. „Ennek a kiállításnak az is az üzenete, hogy hol vannak a közös pontok a képző- és az iparművészet között. Az én munkáim a Bauhaus időszakára nyúlnak vissza. A művészek akkoriban hittek abban, hogy egy rendezett világot tudunk teremteni: a geometria alapjai rendet sugároznak, és ez a társadalmi viszonyokra is ki fog hatni. Most teljesen más világot élünk, pillanatról pillanatra változik minden, és ennek a vizuális nyelvét kódoljuk. Azok a felületek, amiket a mai technológiával hozok létre, mai anyagokból, arról szólnak, hogy ennek a világnak lehet egy olyan vizuális kódrendszere, ami megtanít minket tájékozódni. Erre törekszem a fénnyel és árnyékkal, a felületekkel, a színekkel, a formákkal.”
Erdész László végül elmondta: az idén szeptember 12. és 20. között rendezik meg a Velencei Üveghetet. A Venice Glass Week a kortárs és történeti üvegművészet egyik legjelentősebb nemzetközi fesztiválja, amelyet 2017 óta rendeznek meg. A rendezvény célja az üvegművészet több mint ezeréves velencei hagyományának bemutatása, valamint a kortárs alkotók és a nemzetközi szakmai közösség összekapcsolása. A fesztivál programjában minden évben több mint kétszáz kiállítás, installáció, előadás, workshop és szakmai esemény kap helyet, amelyeket múzeumok, galériák, kulturális intézmények, egyetemek, műhelyek és független alkotók valósítanak meg. A magyar részvételt minden évben ő szervezi, nincs ez másként az idén sem, és most a magyar érdeklődők ízelítőt kapnak abból a csodából, ami Velencében vár majd a látogatókra. A budapesti kiállítás azonban valóban csak étvágygerjesztő, hiszen Velencébe nagyjából hatvan műalkotás utazik majd. Erdész Lászlótól azt is megtudtuk, hogy a magyar üvegművészet nagyon magasan jegyzett nemzetközi szinten, kortárs alkotóink művei megtalálhatók a világ legnevesebb múzeumaiban, és a külföldi magángyűjtők akár éveken keresztül várakoznak arra, hogy hozzájuthassanak egy-egy darabjukhoz.
Infó
A ResoArt Villában (1071 Budapest, Városligeti fasor 47.) szeptember 8-ig tartanak tárlatvezetéseket a művészek közreműködésével.
