Zalaegerszeg;Magyar Labdarúgó Szövetség;Bozsik Péter;

A zalai klub tavaly nyáron argentin többségi tulajdonba került, azóta megváltozott a klubfilozófia: Fabricio Amato is onnan érkezett

Fittyet hány a magyarokra a ZTE, de így is utolsó az NB I-ben

A Kispest-Honvéd ellen 1-0-ra elveszített szombati bajnokin is mindössze négy magyar játékost szerepeltetett a Zalaegerszeg. A klub ezzel több százmillió forintos támogatásról mondhat le, miközben hat forduló után az NB I utolsó helyén áll.

A Zalaegerszeg három magyar játékossal a kezdőcsapatában állt ki az NB I negyedik fordulójában a címvédő ETO FC elleni mérkőzésre, a klub ezzel fittyet hány a Magyar Labdarúgó Szövetség magyarszabályként elhíresült ajánlásának. A zalaiak szombaton négy magyarral léptek pályára a Honvéd ellen, az eredmény viszont egy újabb vereség. A csapat hat fordulót követően három ponttal szerénykedik az NB I sereghajtó pozíciójában.

Filipe Celikkaya vezetőedző az ETO elleni mérkőzés előtt arról beszélt, hogy átmeneti időszakban vannak, több futballista is távozott a klubtól, amely később közleményben próbálta magyarázni döntését.

A Magyar Labdarúgó Szövetség még július 17-én jelentette be az idei szezonra vonatkozó változásokat. Eszerint 10,5 milliárd forintot oszt szét az élvonal csapatai között, ami együttesenként 875 milliót jelent. Ennek az összegnek a 45 százalékához akkor férhetnek hozzá a klubok, ha teljesítik a szövetség által a hazai és fiatal játékosok szerepeltetésének ösztönzése céljából megalkotott rendszer előírásait. Vagyis klubonként mintegy 394 millió forintos összeghez való hozzáférés függ a feltételek teljesítésétől.

„Az NB I-ben a célszámok a tavalyival azonosak, de rugalmasabb az elszámolási rendszer. Eszerint átlagban kell 5 hazai és ebből 1 U21-es játékosnak a pályán lennie. Az átlag úgy érhető el, hogy minden mérkőzésen legalább 4 hazainak 90 percet, és egy U21-esnek legalább 45 percet pályán kell töltenie. Lényeges tudnivaló ezzel kapcsolatban, hogy egy mérkőzésen legfeljebb 6 fő hazai játékos és maximum 180 fiatal játékperc vehető figyelembe” – olvasható.

Az nem teljesen világos, hogy a Zalaegerszeg a kevesebb magyar játékos szerepeltetésével a teljes összeget elbukja-e, vagy arányosan csökken a támogatás. A témában kerestük a klubot és az MLSZ-t is, de egyik féltől sem kaptunk választ.

Az új tulajdonossal megváltozott a filozófia

A zalai klub tavaly nyáron argentin többségi tulajdonba került, azóta pedig alaposan megváltozott a filozófia. A klub több dél-amerikai játékost is szerződtetett. A brazil Diego Borges még a télen, csupán 6 NB I-es mérkőzéssel a lábában, közel 2 millió euróért szerződött az Amerikai Egyesült Államokba, most nyáron pedig a brazil João Victort és a nigériai Akpe Victoryt sikerült jelentős profittal továbbértékesíteni. Várkonyi Bence is búcsút intett Zalaegerszegnek, érte egymillió eurót fizetett a Qarabag. Közben Sribek Alen ugyancsak Azerbajdzsánba szerződött, ő a Nefci játékosa lett. Szendrei Norbertet pedig hiába csábította a Bajnokok Ligája főtáblájára jutó Sabah, az Újpest ajánlatát fogadta el.

 Bozsik Péter, a ZTE-vel korábban bajnokságot nyert edző: „Lehet, hogy a futsalbajnokságban komoly erősítést jelentenének, de egyelőre nem látom, hogy a nagypályás NB I-ben hasonló magasságokba emelnék a ZTE-t"

Bozsik Péter aggódik a zalaegerszegiekért

„Sokan azt mondják, tavaly sem nézett ki sokkal jobban a ZTE ebben az időszakban, ez valóban így van, viszont most nem látom azokat a jeleket, amik a tavalyi csapatban benne voltak”

– beszélt a klub helyzetéről Bozsik Péter, az M4 Sport szakértője a Góóól!2-ben. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, aki 2002-ben bajnoki címet ünnepelhetett a Zalaegerszeg vezetőedzőjeként, hozzátette: nem látja az építkezés fázisát, mivel a csapat gerince távozott.

„Nagyon sok ismeretlen dél-amerikai fiú jött, akik nagyon labdaügyesnek tűnnek, lehet, hogy a futsalbajnokságban komoly erősítést jelentenének, de egyelőre nem látom, hogy a nagypályás NB I-ben hasonló magasságokba emelnék a ZTE-t, mint az előző szezonban, de ne legyen igazam” – tette hozzá.

Fiatalpercekben az élmezőnyben az NB I

A fiatalperceket tekintve a második helyen áll Európában a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság – a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) adatai alapján. A statisztikában a 21 éves vagy annál fiatalabb futballisták pályán töltött idejét vették figyelembe Európa harminc bajnokságában a mostani idényben.

A rangsort a dán élvonal vezeti 30,1 százalékkal, majd az NB I következik 26 százalékkal, míg a harmadik helyen a szlovén élvonal található 24,8 százalékkal. Az első tízbe a finn (22,8), a belga és a szerb (22,7), a horvát (22,3), az osztrák (21,5) és a svéd (21,4) élvonal, valamint a francia Ligue 2 (21,8) került be. A francia másodosztály egyedüli nem élvonalbeli bajnokságként szerepel a legjobb tízben.

Mindez azt is mutatja, hogy a ZTE döntése nem az NB I általános trendjét követi: a magyar élvonalban összességében kiemelkedően sok lehetőséget kapnak a fiatal játékosok.

Fucsovics Márton a spanyol Daniel Merida ellen kezd a vasárnap rajtoló főtáblás küzdelmekben az amerikai nyílt teniszbajnokságon. Udvardy Panna hétfőn, Piros Zsombor, Marozsán Fábián és Bondár Anna pedig kedden kezdi meg szereplését.