Ironikusnak nevezte az Egyesült Államokban újságíró karriert befutott Kati Marton, hogy a mostani rendszerváltással gyakorlatilag Magyarország lett a példa Amerika számára. Amin keresztülment Magyarország az elmúlt években, az kezdődött el nemrég az Egyesült Államokban. A jelenlegi trumpi vezetés igyekszik az ottani sajtót megfélemlíteni és elhallgattatni – mondta a szerző a Nép ellenségei című családregénye alapján készült monodráma bemutatóját követő pódiumbeszélgetésen a Közép-európai Egyetemen, a CEU-n vasárnap este. A 2009-ben angolul kiadott könyv alapján készült monodrámát Marozsán Erika két zenész kíséretében adta el, a korrajznak is tekinthető családregényt a Mohácsi fivérek vitték színre.
Kati Marton gyerekkora legnehezebb, az 1950-es évek történéseit vetette papírra, s a pódiumbeszélgetésen – nagyra értékelve Marozsán előadását – újra átélte azokat a kínokat, amelyeket szülei – a szintén újságíró Marton Endre és Ilona – meghurcoltatásának időszakában szenvedtek el - mindannyian.
„Még most sem tudom felfogni, hogy mentem keresztül kislányként mindezeken a szenvedéseken úgy, hogy inkább megerősítettek, mint gyengítettek. Megedződve végigkísértek az életemen úgy, hogy átsegítettek az élet drámáinak feldolgozásában”. Igaz, hozzátette, senkinek nem kívánja, hogy ugyanezt az utat járja be csak azért, hogy megbirkózzon az élet nehézségeivel.
Édesapja az AP amerikai hírügynökség, édesanyja pedig a UPI amerikai tudósítója volt, s büszkén idézte fel Marton, hogy az 56-os eseményekről küldött AP-tudósítás az egész világot bejárta, méghozzá az újságok címlapján. Felidézte Nagy Imre újratemetésének rendszerváltó pillanatait is, amikor második férjével, Peter Jenningsszel együtt tudósítottak az ABC számára, s amikor még egy másik Orbán állt a színpadon.
Ennek kapcsán többször – mély fájdalommal a hangjában – megismételte, hogy nyolc éve nem járt Magyarországon, mert őt is a nép ellenségeként tartotta nyilván az Orbán-rendszer. De most egycsapsára minden megváltozott, itt van a második rendszerváltás, amit
„Bravo, Magyarország!” felkiáltással üdvözölt a színpadon. A fájdalmát most az öröm oldja, és az utcán sem kell suttogni többé.
Ahogy az angolul előadott monodrámában, úgy a pódiumbeszélgetésen is újra- és újra átélte azt a két évet, amit politikai árvaként idegen otthonban kellett megélnie Juli nővérével. Beszélt arról, hogy az AVO-iratok szinte minden egyes bekezdésében ott szerepelt, hogy szüleit a nép ellenségének tartották. Ugyanakkor a sors iróniája, mondja, hogy ha nincsenek az ÁVO-s dokumentumok, amelyeket a rendszerváltás után megkaphatott, akkor tulajdonképpen nem is ismerhette volna meg a múltját, szülei életét. A „papa és a mama” ugyanis soha nem beszéltek a múltról. Miután Amerikába menekültek - sem. Ezt azzal indokolta, hogy szülei mindig előretekintettek, nem néztek soha hátra. Ez volt karrierjük és sikereik titka is. Ellenben az élet úgy hozta, hogy a családi titkok szép sorban kiderültek.
Őt szigorúan római katolikusként nevelték a szülei, egyetlen vasárnapi misét sem hagytak ki a városmajori templomban, közel az otthonukhoz. S épp a Raoul Wallenberg életrajzán dolgozott, amikor fény derült arra, hogy ő tulajdonképpen zsidó.
Az egyik interjúalanya félmondatot odavetve azt mondta neki, hogy Wallenberg túl későn érkezett Magyarországra ahhoz, hogy a nagyszüleit megmenthesse. Anyai nagyszülei auschwitzi gázkamrában végezték – tudta meg felnőtt fejjel. S amikor ennek elhallgatását számonkérte a szüleitől, a papa azt mondta, ők ugyanolyan magyarok voltak, mint bárki más a 40–50-es évek Magyarországán.
A család másik nagy titkára viszont csak pár évvel ezelőtt derült fény, amit már nem tudott megbeszélni a szüleivel. Lányától, Elisabeth Jenningstől különleges ajándékot, DNS-tesztet kapott egy alkalommal, merthogy ez igencsak divatos mostanság Amerikában.
A testvérei DNS-e egyezett, de az övével valami nem stimmelt. Hosszas kutatás után kiderült, hogy a papa tulajdonképpen nem is az édesapja.
Édesanyjának afférja volt azzal a brit, de Új-Zélandon született férfival, aki a British Council budapesti hivatalának felállításával diplomataként volt megbízva. A Nép ellenségei könyvben, az eredeti szövegben természetesen ez nem szerepelt, ám a monodrámába beleszőtték a friss, de régről megmaradt történetet. Mondandójába beleszőtte harmadik férjét is, Richard Holbrooke-ot is, akivel az amerikai nagykövet budapesti rezidenciáján kötött házasságot. (A Cyrus Vance külügyminiszter - Jimmy Carter elnöksége idején - főtanácsadójaként, de ENSZ-nagykövetként is hírnevet szerzett magának, aki sokat tett a Daytoni-békeszerződés tető alá hozásáért). Esküvőjük utáni reggelin a Parlamentben beszélt arról Richard – emlékezett vissza Marton: azzal, hogy feleségül vette őt, Magyarországot is üdvözli az európai demokráciák sorában. Sokat tett a férje azért, hogy hazánk a Nato és az Európai Unió tagja is lehessen.
Marozsán Erika is ott ült Marton mellett a színpadon, aki nem titkolta, az amerikai közönség másképp reagált az előadásra, mint itthoni. Ott „hangosan” és lelkesen követték a váratlan fordulatokat a történetek hallatán, míg a magyar közönség – ahogy most ő szembesült vele – csöndesen reagált.
Szerinte azért, mert itt minden névnek, legyen az utca-, intézmény- vagy személynév, súlya van. Mert mindenkiben felidéződik valami fájdalom ezek hallatán, a történelem megelevenítésével. Sok városban megfordultak a monodrámával Amerikában, New Yorktól kezdve a Connecticut Egyetemig, most pedig az őszi washingtoni előadásra készülnek. Reményének adott hangot, hogy a kormányváltás után végre Londonban, a Magyar Intézetben is előadhatják. Ott ugyanis – értesülve arról, hogy Kati Marton a szerző, tavaly bezárták előttük az ajtót.
