A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a közbeszerzési kötelezettségének nem tett eleget – mint azt az MFor kiszúrta, ez olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) augusztus 27-én publikált jelentésében. A 30 oldalas dokumentum egyik összegző megállapítása az, hogy a MOB a 2023. évben kapott, ellenőrzésre kiválasztott támogatást a támogatói okiratban meghatározott célra használta fel, azonban megsértette a közbeszerzési eljárásra vonatkozó előírást.
Az ÁSZ a Honvédelmi Minisztériumtól kapott 935,6 millió forint összegű támogatást választotta ki ellenőrzésre. A jelentés szerint a pénzt arra használták fel, amire kapták, de a támogatás terhére elszámolt sportruházati és formaruházati beszerzésekkel (összesen 308 millió forint) kapcsolatban az ÁSZ kezdeményezésére indult eljárásban a Közbeszerzési Döntőbizottság megállapította a közbeszerzési eljárás jogatalan mellőzését. A Közbeszerzési Döntőbizottság határozatai alapján a MOB közjogi szervezetként klasszikus ajánlatkérőnek minősült, ezért közjogi szervezetként köteles lett volna lefolytatni a közbeszerzési eljárásokat. A MOB viszont a Döntőbizottság ellen közbeszerzési ügyben hozott határozat miatt pert indított, a Fővárosi Bíróság pedig az ÁSZ-jelentéstervezet elkészítéséig még nem hozott ítéletet.
A közel egymilliárd forintot a MOB 2023-ban arra kapta a jelentés szerint, hogy a magyar olimpiai csapat az olimpiai eseményeken részt tudjon venni. Visszakeresve az Mfor szerint az derül ki, hogy
közbeszerzés tényleg nem volt, helyette nyílt felhívásban kereste meg a MOB a 2024-es párizsi olimpia megnyitóünnepségére utazó 400 tagú magyar csapat formaruhájának beszállítóját.
A felhívás február 1-jén jelent meg, a pályázatokat pedig február 13-ig lehetett beadni képekkel és grafikákkal, valamint a pontos költségvetés megjelölésével.
A 2021-ben megrendezett 2020-as Tokiói nyári olimpia magyar csapatának formaruháját a NUBU tervezői álmodták meg, míg a magyar olimpiai csapat a párizsi megnyitón a Heavy Tools kényelmes kollekcióit viselte. A hivatalos ünnepi öltözetet az olimpikonoknak a Roland Divatház, míg a parasportolóknak a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. biztosította. A magyar paralimpikonok sportruházatát a Tisza gyártotta és szállította.
A jelentésben az áll, hogy
a MOB több esetben jogtalanul mellőzte a közbeszerzési eljárás lefolytatását a 2019-2022. közötti időszakban az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer adatai, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumától és a Honvédelmi Minisztériumtól kapott támogatások felhasználására vonatkozó információi alapján.
A MOB elnökének egyebek mellett azt javasolta az ÁSZ, hogy vezessen be olyan ellenőrzési és döntéshozatali mechanizmusokat, amelyek garantálják a közbeszerzési jogszabályok betartását az irányadó közbeszerzési értékhatárt meghaladó beszerzési igény felmerülésekor, hogy a közbeszerzési kötelezettségének eleget tegyen.

