Az augusztus 10-ével kezdődő héten regisztrálták az év első nyugati-nílusi lázas megbetegedését Magyarországon – közölte hétfőn a Szúnyogmonitor tudományos portál, amely az Ökológiai Kutatóközpont és a Pécsi Tudományegyetem lakossági megfigyelésekre építő projektjeként működik. A bejegyzést elsőként a HVG vette észre.
A posztban az áll, „2026-ban a 33. héten diagnosztizálták az első nyugat-nílusi lázas esetet hazánkban, a fertőzést az NNGYK laboratóriumi vizsgálata igazolta”. Tavaly az első hazai esetet már a 31. héten azonosították.
A járványügyi kivizsgálás alapján a beteg a megbetegedését megelőzően nem járt külföldön, így a fertőzés magyarországi eredetűnek tekinthető.
A nyugat-nílusi vírus természetes körforgása elsősorban madarak és az őshonos, gyakori Culex szúnyogok között zajlik. Az ember és a ló úgynevezett zsákutca-gazdának számít, vagyis megfertőződhetnek, de a vírus terjedésében általában nem játszanak további szerepet. Az emberi fertőzések nagy része tünetmentesen zajlik, így sokan nem is tudnak arról, hogy megfertőződtek.
A bejegyzés kiemeli, hogy a hazai eset ismét rámutat arra, miért fontos a szúnyogok és az általuk terjesztett kórokozók folyamatos monitorozása Magyarországon is.
Öt halálos áldozata van a nyugat-nílusi láznak Észak-MacedóniábanA Vajdaságban is megjelent a nyugat-nílusi vírus
