„Fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, Berend T. Iván történész, a magyar, amerikai, brit, osztrák, európai, csehszlovák és bolgár tudományos akadémia tagja, Kossuth-díjas egyetemi tanár 2026. augusztus 30. napján los angelesi otthonában elhunyt” – közölte hétfőn özvegye, Radics Katalin, aki az írásában kiemelte, hogy férje az életét a tudás gyarapításának, nemzedékek oktatásának és szakterülete fejlődésének szentelte. „Kivételes szellemi ragyogását szerénység, nagylelkűség, jó humor és mások iránti őszinte törődés kísérte” – hangsúlyozta Radics Katalin.
Berend T. Iván 1930. december 11-én született Budapesten. 14 évesen túlélte a dachaui náci koncentrációs tábort. Tanulmányai középpontjában Európa gazdaság- és társadalomtörténete állt. 1953-tól a Marx Károly (ma Corvinus) Közgazdaságtudományi Egyetem professzora, 1973 és 1979 között rektora volt; tanítványai máig szeretettel és nagyrabecsüléssel emlékeznek rá. 1973-tól az MTA tagjává választották, majd 1985 és 1990 között az Akadémia elnöke volt. 1990-től 2015-ig diákok ezreit tanította mint a University of California, Los Angeles professzora. Ezalatt a Center for European and Eurasian Studies igazgatójaként is működött. Élete drámai fordulatokban bővelkedő történetét A történelem – ahogyan megéltem (angolul History in My Life: A Memoir in Three Eras) című önéletrajzában írta meg.
„Tudományos eredményein túl legélénkebben talán jóságára, derűjére, optimizmusára és rendíthetetlen életerejére fogunk emlékezni. Élete legnehezebb megpróbáltatásai közepette is a remény, a bátorítás és az erő forrása maradt mindazok számára, akik körülvették. Töretlen lelkiereje és bizakodó életszemlélete számtalan magyar és amerikai diákját, kollégáját, barátját, valamint mindazokat inspirálta, akiknek megadatott, hogy ismerjék őt. Öröksége túlmutat könyvein, tanulmányain, előadásain és ismeretterjesztő tevékenységén. Tovább él azok gondolkodásában, akiket formált, azok életében, akikre hatással volt, a diákokban, akiket ösztönzött, és mindazokban, akik az ő példája révén váltak jobb emberré. Lányaival, Zsuzsával, Nórával és Dórával, valamint unokáival, Benjáminnal, Dániellel, Eszterrel és Rebekával együtt nemcsak a szerető férj, apa és nagyapa elvesztését gyászoljuk, hanem egy tartalmas, emberséggel és bátorsággal teli életre is emlékezünk. Emléke maradandó ihlet és erőforrás lesz mindannyiunk számára” – zárta írását Radics Katalin.
Berend T. Iván rendszeresen írt publicisztikákat lapunkba, amelyek ezen a linken érhetők el. Utoljára 2024. novemberében készítettünk vele interjút, ide kattintva olvashatnak el
Gazdasági semlegességről beszélni Magyarországon nevetséges, az csak az Európai Unión kívül létezhet
