Balázs Zoltán rendezései kapcsán nem újdonság a meglepetés, hiszen mindig valamilyen egyedi vállalkozásként, a kísérletezéstől sem megriadva hozza létre az előadásait. Ez most sincs másként Az Öltöny című, a június végi bánki premiert követően a Városmajori Szabadtéri Színpadon látható produkció esetében sem. Ahogy az előadás előtti felvezető beszélgetésben fogalmazott a rendező: izgatják a végletek.
Az alapművet, egy novellát a dél-afrikai Can Themba jegyzi. Ezt és Mothobi Mutloatse adaptációját felhasználva született meg Az Öltöny című jazzopera, melynek zeneszerzője Kovács Adrián. Ez a több rétegből összeálló konstrukció abszolút jót tett az előadásnak, mert a rétegek egymást erősítik.
Az Öltöny sztorijának helyszíne Johannesburg Sophiatown városrésze, amelyet az apartheid rezsim az 1950-es években elpusztított. A történet főhőse pedig Philemon (Bányai Kelemen Barna), akit megcsal a felesége, Matilda (Radnay Csilla). Csakhogy a férj rendkívül csavaros büntetést eszel ki, mégpedig azt, hogy a szerető (Fehér Ferenc) otthagyott öltönyét a mindennapokban jelen lévő vendégként kezelje, például etesse, kényeztesse, gyakorlatilag összezárja őt az ominózus öltönnyel. A rendezés nagy leleménye, hogy a címadó ruhadarabot ebben a verzióban egy táncos személyesíti meg.
Az először csak furcsaságként megjelenő ötlet fokozatosan válik végletes, elviselhetetlen bántalmazássá.
Az emberi gerincet formázó állványokból álló díszletet is Balázs Zoltán jegyzi. Az ötfős élő zenekart Szép András vezeti. Elsőre két nem összeillő zenei műfaj, a jazz és az opera találkozik ebben az előadásban. De ebben szerencsére semmilyen erőltetettség vagy kimódoltság sincs, inkább egyfajta új dimenzióról, új minőségről beszélhetünk. Az előadás nyelve angol, a librettót is Balázs Zoltán készítette. (Az előadás Bánkon a METTRIN Rendezvény- és Művészeti Központban szerepel később, majd nemzetközi turnéra indul.)
Radnay Csilla már többször bebizonyította, hogy kivételes a színpadi jelenléte és virtuózan énekel, a zenei és műfaji váltásokat is magabiztos technikával oldja meg. Méltó partnere Bányai Kelemen Barna, aki Philemonként egyszerre hősszerelmes és kegyetlen, ravasz bántalmazó. Az öltönyt alakító Fehér Ferenc pedig élő szereplővé emeli a ruhadarabot úgy, hogy gyakorlatilag a mozgásával vagy egy-egy gesztussal tud jelen lenni.
A jazzoperába bekerült három eredeti dél-afrikai, később több feldolgozást megért dal is: a Lizzy, Lizzy, A Rosie My Girl és a Malaika. Utóbbi jelentése az Angyal, a szerelmesek gyakran hívják így a párjukat Afrikában. Ez egy szomorú szerelmes ének. Egy szegény fiatalemberről szól, aki nem tudja feleségül venni az ő „Angyalát”. Miriam Makeba dél-afrikai énekesnő tette a dalt világslágerré, a Boney M és Angélique Kidjo feldolgozásában is ismert. Megkockáztatom, hogy amilyen érzékenységgel és drámai erővel Radnay Csilla a Városmajorban elénekelte, talán még senkinek sem sikerült. Közben a gerincet formázó installáció két oldalát szép lassan magára zárta. A lassan kibontakozó dráma a végére katartikussá válik, pedig semmi másról nem szól, csak rólunk, illetve legbelső, leféltettebb titkainkról.
Infó
METTRIN & MALADYPE
Can Themba/Barney Simon/Mothobi Mutloatse/Kovács Adrián:
Az Öltöny
Városmajori Szabadtéri Színpad
augusztus 29.

