Csak feltételekkel támogatná a VIII. kerületi közgyűlés Paál Péter György rendőrkapitányi kinevezését: a kerület azt várja a rendőrségtől, hogy komolyan kezelje a párkapcsolati erőszakkal kapcsolatos ügyeket - írja a hvg.hu.
Paál Péter György egyelőre megbízott vezetőként irányítja a józsefvárosi rendőrkapitányságot, és augusztus elején már munkába állt.
A kinevezés körüli fenntartások egyik előzménye Paál Péter György korábbi szolgálati helyéhez kapcsolódik. Tavaly nyárig az V. kerületi rendőrkapitányságot vezette, felmentésének indokát azonban nem közölték. Többek szerint távozása összefügghetett azzal az emberölési üggyel, amelyben 2025 elején holtan találtak egy Budapesten élő japán nőt kiégett lakásában.
Öt rendőr ellen fegyelmi eljárás indult a lakástűzben meggyilkolt japán nő ügye miatt, egy osztályvezetőt felmentettekÖt rendőr ellen fegyelmi eljárás indult a lakástűzben meggyilkolt japán nő ügye miatt, egy osztályvezetőt felmentettekA rendőrség eleinte napokon át azt állította, hogy nincs bűncselekményre utaló nyom, miközben a nőt ismerő jogvédők arra hívták fel a figyelmet, hogy volt férje korábban többször megfenyegette. A férfit később emberöléssel gyanúsították meg, az ügyészség pedig nemrég vádat emelt ellene. A vád szerint megölte a nőt, majd rágyújtotta a lakást. Az is kiderült, hogy a nő halála előtt több feljelentést tett volt férje fenyegetései és zaklatásai miatt, de nem kapott segítséget.
Belső eljárás indult annak tisztázására, megfelelően kezelték-e a bejelentéseket, a rendőrség pedig elismerte, hogy hibázott. Az V. kerületi kapitányság öt rendőrével szemben fegyelmi eljárást indítottak, egy alosztályvezetőt más beosztásba helyeztek, egy osztályvezetőt pedig felmentettek a beosztásából. A rendőrség a közösségi médiában használt hangnem miatt is bocsánatot kért.
Paál Péter György felelőssége hivatalosan, a nyilvánosság előtt nem merült fel, 2025 júniusától azonban már más vezette az V. kerületi rendőrséget, kinevezését pedig visszavonták. Józsefvárosban most akkor kaphatja meg a pozíciót, ha a rendőrség elfogadja a kerület által szabott feltételeket.
Vádat emeltek a Budapesten meggyilkolt japán nő ügyében, 17 év fegyházbüntetést szabnának ki a volt férjre
