Csaknem 2,5 millió vendég 6,7 millió vendégéjszakát töltött el júliusban a turisztikai szálláshelyeken – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss gyorsjelentéséből. A vendégek száma 0,4 százalékkal maradt el a tavaly júliusitól, a vendégéjszakák száma viszont 0,3 százalékkal meghaladta azt.
A nyár első hónapjában már látszott, hogy a turizmuson belül két, egymással ellentétes folyamat zajlik. Júniusban a szállodák és panziók forgalma nőtt, miközben a magán- és egyéb szálláshelyeké jelentősen visszaesett. Júliusban ez a trend folytatódott.
A kereskedelmi szálláshelyeken 3,9 százalékkal több vendéget regisztráltak, miközben a magán- és egyéb szálláshelyeken 8,2 százalékkal kevesebbet. Júniusban ugyanez az eltérés még 2,3, illetve mínusz 12 százalék volt, eszerint a szállodák és más kereskedelmi szálláshelyek nemcsak megőrizték a júniusi előnyüket, hanem tovább tudták növelni a forgalmukat, elsősorban a szállodák profitáltak ebből. A kereskedelmi szálláshelyeken belül júliusban 5,8 százalékkal nőtt a belföldi vendégek száma, a külföldieké pedig 6,4 százalékkal.
Eközben a magán- és egyéb szálláshelyeken mind belföldieké 1,1 százalékkal, a külföldieké 17 százalékkal csökkent.
A belföldi turizmus, illetve a vendégszám összességében nem esett vissza, de rövidültek a nyaralások. Júliusban közel 1,4 millió magyar vendég szállt meg a turisztikai szálláshelyeken, 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A vendégéjszakák száma viszont 0,8 százalékkal csökkent.
A területi kép sem egységes. A Bük–Sárvár térségben 9,3 százalékkal nőtt a belföldi vendégek száma, míg a Szeged és térségében 3,3 százalékkal csökkent. Budapesten 2,8 százalékkal kevesebb magyar vendéget regisztráltak, a Balatonnál viszont 1,8 százalékos növekedést mért a KSH.
Szállodák pluszban, magánszállások mínuszban: felemásan indult a nyárA külföldi vendégforgalom alakulása is vegyes képet mutat, hiszen júliusban csaknem 1,1 millió külföldi vendég érkezett, ami 1,9 százalékkal kevesebb, mint tavaly. Az általuk eltöltött vendégéjszakák száma azonban 1,9 százalékkal nőtt, 2,9 millióra. Ez azért is fontos, mert a júniusi adatok még ennél is egyértelműbb visszaesést mutattak: akkor 1,8 százalékkal csökkent a külföldi vendégek és 1,3 százalékkal a vendégéjszakák száma. Júliusban tehát a vendégszám továbbra is mínuszban volt, de a külföldiek által eltöltött idő már nőtt.
Érdekesség, hogy a külföldiek egyre inkább kereskedelmi szálláshelyeket választanak, ahol 6,2 százalékkal több külföldi vendéget fogadtak, miközben a magán- és egyéb szálláshelyeken 17 százalékkal esett a számuk. Júniusban ugyanez a két adat plusz 5, illetve mínusz 15 százalék volt.
Budapest júliusban sem tudta hozni a tavalyi külföldi vendégforgalmat: 3 százalékkal kevesebb külföldi vendéget regisztráltak. A Balatonon ennél is nagyobb, 5,2 százalékos volt a visszaesés.
A KSH adatai szerint a Balaton környékén elsősorban a szlovák, a német és a cseh vendégek száma csökkent, míg Budapest környéke 12 százalékos növekedést produkált a külföldi vendégek számában.
A szálláshelyek júliusban 148,1 milliárd forint bruttó bevételt értek el, azaz 5,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A SZÉP-kártyás költés 7,4 milliárd forintot tett ki, ami 1,1 százalékos növekedés.
Az első hét hónap turisztikai mérlege továbbra is szerény növekedést mutat. Január és július között a szálláshelyek összességében 10,8 millió vendéget regisztráltak, 0,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A belföldi vendégek száma 1,9 százalékkal nőtt, a külföldieké viszont 0,5 százalékkal csökkent. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma ebben az időszakban 4,4 százalékkal bővült, a külföldi szállóvendégeik száma 5,4, a belföldieké pedig 3,4 százalékkal nőtt az év első hét hónapjában. A nyári szezonban tovább erősödött a júniusban már körvonalazódó trend, hogy a kereskedelmi szálláshelyek – elsősorban a szállodák – növelik a forgalmukat, miközben a magánszállások forgalma csökkenőben van.
Valami megváltozott, ez a nyár vízválasztó lehetett a magyarországi turizmusban is
