A globalizáció térnyerésével, az erős országimázs jelentőségével és „a külpolitika és kulturális diplomácia egyre intenzívebb összefonódásával” indokolta többek között Orbán Anita külügyminiszter, miért volt arra szükség, hogy a kulturális diplomáciai feladatok a jövőben a Külügyminisztérium alá tartozzanak. A változás ugyanakkor korántsem azt jelenti, hogy ez nem a kultúráért felelős tárca együttműködésével valósulna meg, Orbán a Kulturális Diplomáciai Értekezlet megnyitóján úgy fogalmazott, többé nem kell választani a kulturális eszközökkel művelt külpolitika és a diplomáciai eszközökkel terjesztett kultúra között: a klasszikus és a kulturális diplomáciát nem versenytársaknak tekintik, a kettő a kormány véleménye szerint egymást kiegészítve működik tovább. Az intézményi együttműködést is ennek szellemében alakítják ki, már a kormány megalakulása óta folyamatban vannak a tárgyalások a magyar kulturális diplomácia feladat- és hatásköri rendszerének és intézményi struktúrájának átalakításáról.
Orbán Anita a megnyitón úgy fogalmazott, hogy nyitottak „a kulturális kormányzat azon igényére, hogy érdemben vehessenek részt a kulturális diplomáciai tevékenységben – elsősorban, de nem kizárólag tartalomszolgáltatóként, hanem egyéb részterületeken is: a kulturális intézetek vezetőinek és munkatársainak kiválasztására irányuló döntésektől a jelen értekezleten át a megújítandó külügyi stratégia részeként elkészülő kulturális diplomáciai stratégia megalkotásáig.”
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a jövőbeni működési tervekkel kapcsolatban hozzátette: végre „tiszta lappal indulhat mindenki, aki magyar”.
Véleménye szerint sokan megtapasztalhatták, milyen az, „amikor nem tehetséges zenészeinkkel, gazdag irodalmunkkal azonosították” Magyarországot, hanem a korrupcióval és az elnyomó rezsimmel. Hozzátette, ugyanakkor „a valódi rendszerváltásnak az a legnagyobb erénye, hogy visszaadja a legitimitást mindenkinek”. A miniszter a következő időszakra „kulturális gyógyulásként tekint”, ebben pedig kiemelt szerepet szán a kulturális minisztérium munkájának, amelynek eredménye a nemzeti minimum visszaállítása különböző világnézetű és identitású embereknek. A miniszter élesen bírálta a leköszönt kormányt, amely véleménye szerint el akarta hitetni a magyar társadalommal, hogy annak tagjai csakis egyfélék lehetnek. Véleménye szerint a Fidesz rendszere nem ismert mást, mint támogatottat és tiltottat – azaz barátokat és azokat, akik nem értettek egyet a törekvéseivel. Tarr Zoltán szerint ez a rendszer „nem fenntartható, és nem fejezi ki azt, kik vagyunk mi, magyarok”. A miniszter külön kiemelte a tavaly ősszel irodalmi Nobel-díjjal elismert Krasznahorkai László munkásságát és azt, hogyan volt képes a magyar kormány akkor még arra is, hogy ne vegyen tudomást irodalmi Nobel-díjasáról. Tarr felidézte, alig lehetett akkoriban Krasznahorkai-könyvhöz jutni Magyarországon, maximum „átbukdácsolva” a NER-közeli Mathias Corvinus Collegium által kiadott köteteken. A minisztert lapunk arról szerette volna kérdezni, a kulturális diplomácia erősítése érdekében terveznek-e imázskampányt szervezni nemcsak Krasznahorkai László, hanem Kertész Imre munkássága köré is, aki szintén méltánytalan hazai fogadtatás közepette vehette át az első magyar irodalmi Nobel-díjat 2002-ben. Az ezzel kapcsolatos jövőbeni tervekre azért is szerettünk volna választ kapni, mert maga Tarr Zotlán is többször kifejtette a nyilvánosságban az elmúlt hónapokban, méltánytalannak tartja a magyar írók külföldi reprezentációját, és többek között a műfordítás és a határon túli népszerűsítés is a tervek között szerepel. Kérdésünket ugyanakkor a Külügyminisztérium sajtóosztályától kapott előzetes ígéret ellenére időhiányra hivatkozva nem tehettük fel.
A HVG kérdésére viszont Tarr Zoltán kifejtette, hogy a leköszönt kormány alatt a kulturális intézeteknél az ügyek jelentős része fenntartási jelleggel folyt. A Tisza-kormány túllépne azon, hogy a kulturális intézetek csak létezzenek, érdemi, tartalmi munkára „jelentős finanszírozásbővítést” terveznek – de egyelőre „ez csak egy vágy”, ismerve azt a gazdasági helyzetet, amelyben a leköszönt kormány hagyta az országot – vázolta a jelenlegi helyzetet a miniszter.
Tarr Zoltán ugyanakkor kitért arra, hogy az országimázs erősítése mellett a Külügyminisztériummal partnerségben ügyelnek arra, hogy az alkotók szabadsága ne sérüljön, valamint visszaadnák a szakma függetlenségét.
A magyar kultúra külföldi népszerűsítéséért felelős, a mintegy 25 országban, 27 intézménnyel működő Liszt Intézeteket megtartják, ugyanakkor ennek működésén jelentősen fejlesztenének. A kulturális miniszter szavaival élve ezekre „nem kiállítótérként” tekintenek, hanem „aktív térként”. Utóbbi feladattal kapcsolatban a miniszter elvárja, hogy a kulturális diplomáciai feladatokat ellátó kollégák a jövőben ne csak programok szervezésében legyenek érdekeltek, hanem „cselekvő, párbeszédre hívó jelenlétre” törekedjenek. A vezetők és munkatársak kiválasztását a jövőben közösen végzi a Külügyminisztérium és a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium. A pozíciókra olyan „művelt”, a kulturális területet ismerő, elkötelezett emberekkel számolnak, akik helyismerettel és kapcsolatrendszerrel egyaránt rendelkeznek. „Annak felismerése, hogy a döntéshozók és a közvélemény befolyásolása kulturális csatornákon is – sőt ott gyakorta nagyobb hatékonysággal – lehetséges, felerősítette azt a törekvést, hogy az egyes államok/nemzetek más államok/nemzetek kultúrájához való viszonyuk révén foglaljanak el stratégiai pozíciókat. Az ország pozicionálása diplomáciai tevékenység, és a felgyorsuló világ, az egyre élesedő verseny megkívánja tőlünk, diplomatáktól, hogy rendezzük, zárjuk sorainkat” – indokolta a stratégia mögött álló okokat Orbán Anita. Tarr Zoltán hozzátette, idő, mire „Magyarországot visszahelyezik a világ térképére”, a folyamathoz türelemre lesz szükség.
