Kis pénz, kis foci – halljuk sokszor. De vajon igaz-e ez a filmművészetre? Nyilván nem, mert az artisztikus alkotások minősége szerencsés esetben nem feltétlenül a rendelkezésre álló tőkétől függ. Régiónk mozgókép iparának talán legjellegzetesebb országa Szlovénia, melynek függetlenségét 1991-ben kiáltották ki és egy évvel később ismerték el az Európai Unió elődje, az Európai Gazdasági Közösség (EGK) tagállamai és Magyarország, majd az ENSZ.
Bár a művészettörténészek 1931-re datálják az első szlovén játékfilmet (Aranyszarv birodalma), az első, már a független állam égisze alatt készült produkció a pontosan hatvan évvel később mozikba kerülő Vinci Vogue Anžlovar rendezte A nagymama délre utazik című műve lett. Majolka Suklje alakítja benne a nyolcvanhat éves címszereplőt, aki megszökik az idősek otthonából. Útközben felvesz két zenészt, és mindannyian dél felé indulnak egy Mercedes kabrióval, hogy új életet kezdjenek – a történet persze az ország jelenét is szimbolizálta, nem csoda, hogy tíz éven keresztül nem tudták levenni a mozik műsoráról.
Az oligarchát felhívta a lánya, hogy terhes, de semmi baj, feleségül megy a fejlesztési miniszter fiáhozSzlovénia lassú tempóban haladt a filmreformokkal, 1994-ben alakult meg a Szlovén Köztársaság Filmalap, amely átvette a kulturális kormányzattól a nemzeti filmprogram tervezését és társfinanszírozását. A filmgyártás fokozatosan a független producerek kezébe került. Szintén fontos lépés volt a Szlovén Cinematheque 1996-os megalapítása, mely a filmörökség bemutatására, kutatására és népszerűsítésére, valamint a filmkultúra fejlesztésére létrehozott nemzeti intézmény. Gyökerei 1963-ig nyúlnak vissza, amikor Ljubljanában megkezdte működését a Jugoszláv Cinematheque. Csak összehasonlításképpen: Magyarországon 2015-ben az Örökmozgó Filmmúzeum bezárása óta nem működik filmmúzeum. Az akkori üzemeltető, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA), valamint az ingatlan tulajdonosa, a Budapest Film Zrt. (ergo két „állami” cég) nem tudott megegyezni a bérleti szerződés meghosszabbításáról és a bérleti díj összegéről. Noha a filmtörvény egyértelműen rendelkezik az archívumi vetítő és múzeum üzemeltetéséről, az elmúlt bő évtizedben a Nemzeti Filmintézetnek (NFI) nem sikerült megugrania a feladatot, ezzel Budapestet az Európai Unió azon kevés fővárosai közé „sorolva”, ahol nincs cinematheque.
Visszatérve Szlovéniához, a kilencvenes évek második felétől az erős elsőfilmesek határozták meg a kánont. Igor Šterk debütáló játékfilmje, az Expressz, expressz egy új korszak kezdetét jelenti az ország nemzeti filmművészetében, a fiatalok mozija lett a csúcs. Főhősünk halála után egy fiatal férfi (Gregor Bakovic) fekete gyászzászlót felhasználva varr magának egy nadrágot. Ezután vonatra száll, és számos furcsa alakkal találkozik, köztük egy potyautassal, egy siketnéma párossal, egy lufiárussal, egy madárrajongóval és egy vonzó lánnyal (Barbara Cerar). Vasúti románcuk kisiklik, de a sokféle vizuális poén és a vonat végén játszódó komikus jelenetek tartják a filmet sínen és mozgásban, ezzel a szabad világban a helyét nem találó generáció életérzését ábrázolva.
Jan Cvitkovič debütáló játékfilmje, a Tej és kenyér megnyerte a Velencei Filmfesztiválon a „Lion of the Future” nevű legjobb első filmnek járó díjat ezzel feltéve a szlovén függetleneket ha nem is a világ, de az európai szerzői filmek világába. A keserédes mű középpontjában Iván, az alkoholista áll, akit az orvoshiány miatt kiraknak az elvonóból, mert nincs, aki ellássa. Visszatér feleségéhez, Sonjához, és tizenhat éves fiához, Robihoz. Az első délutánja otthon kellemesen telik. Másnap reggel Sonja elküldi őt egy boltba kenyérért és tejért. Visszafelé Ivan összefut Armandóval, a középiskolai osztálytársával, és egy bárban folytatott beszélgetésük során megtudja, hogy jóval azelőtt, hogy Sonja a felesége lett volna, Armando egy éjszakát töltött vele. Ivan bedobja az első töményt…
Az Oscar-díjhoz nemhogy közel került a szlovén filmipar, hanem magáénak is tudhat egyet: a bosnyák Danis Tanovic Senki földje című, aranyat érő drámája szlovén koprodukcióban készült 2001-ben, a stáb nagy része és több színész is képviselte az országot. (Annak idején Tanovic azzal viccelődött, hogy Bosznia-Hercegovinában még egy kamera sem állt akkor rendelkezésre – de ezt a sorozat későbbi fejezetében jobban kifejtjük.) 2003-ban Damjan Kozole Zöldhatár című filmje bekerült a Berlinale főversenyprogramjába. Ez az első szlovén játékfilm a függetlenség kikiáltása óta, amely a világ három legnagyobb filmfesztiváljának egyikén a főprogramban versenyzett.
A legfrissebb sikereket is a fiatalok hozzák. Csaknem harminc nemzetközi díjat söpört be Rok Biček 2013-as debütje, az Osztályellenség, melyben az író-rendező saját gimnáziumi sztoriját filmesítette meg. A traumatikus történet egy lány osztálytárs öngyilkossága köré épül: a diákok az új német tanárt gyanúsítják, akit emiatt nácinak bélyegeznek, és fellázadnak az iskola ellen. Érdekes, Rok Biček azon kevés kelet-európai alkotók közé tartozik, akik nem a rendszer, hanem minden esetben az egyén és a közösség felelősségét vizsgálják.
Siker és siker: Urška Djukić A nagyi szexuális élete című animációs dokumentum-rövidfilmje 2022-ben elnyerte az Európai Filmdíjat a legjobb rövidfilm kategóriában, majd 2023-ban a César-díjat is megkapta a legjobb animációs rövidfilm kategóriában, így ez lett az első szlovén film, amely elnyerte Franciaország nemzeti filmdíját.
A nemrég befejeződött Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be Urša Menart legújabb rendezése, az Everything That's Wrong with You, mely minket is érintő témát boncol: a „menjünk, maradjuk vagy hazajöjjünk?” kérdését, illetve azt, hogy az emigrációnak kik is a legnagyobb károsultjai.
