Idén már valószínűleg nem nyúl hozzá a kormány a szolidaritási hozzájárulás rendszeréhez, de azt ígérték, hogy az önkormányzatokat bevonják az alkotmányozásba – mondta a Népszavának Karácsony Gergely. A főpolgármester azután nyilatkozott, hogy csütörtökön a városvezetők és önkormányzati szövetségek a jövőjükről tárgyaltak a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériummal.
Karácsony az egyeztetést „nagyon konstruktívnak” minősítette. Mint lapunknak elmondta, az első találkozó valószínűleg azért csak most történt meg, mert augusztusra lett meg a Tisza-kormány önkormányzati államtitkára. Hoffmann Istvánt jó választásnak tartja, hiszen az egyik legismertebb önkormányzati szakértő és jogász.
A tárgyalás konkrét eredményeiről szólva elmondta: bár ők a szolidaritási hozzájárulás 25 százalékos csökkentését javasolják, a rendszeren a kormány 2026-ban még nem változtat.
„Az új költségvetés módosításában viszont van egy olyan »vis maior tartalék«, amely az előre nem látható problémák megoldásáról szól. A Pénzügyminisztérium pedig azt mondta, nyitottak arra, hogy konkrét ügyekben, például a főváros ügyében legyen megállapodás”
– fogalmazott Karácsony.
Önkormányzatok: lépni kell, nem lehet tovább várni„Ideje, hogy az önkormányzatoknál is megtörténjen a rendszerváltás”A főpolgármester hozzátette: valószínűleg októberben újra találkoznak majd a minisztériumban, hogy áttekintsék a számokat. A kormány ígérete alapján viszont az önkormányzatok valamilyen formában részt vehetnek majd az alkotmányozási folyamatban.
Kérdésünkre Karácsony leszögezte: nem számít arra, hogy a Tisza Párt előre hozott önkormányzati választásokra készülne, ilyen szándék a csütörtöki találkozón sem került szóba.
„Szerintem letettük az alapokat” – fogalmazott lapunknak a találkozó másik résztvevője, Gémesi György. Gödöllő polgármestere Karácsonyhoz hasonlóan szintén kiemelte: az októberi, második egyeztetésen még „futnak egy kört”, hogy a 2027-es költségvetés őket érintő számait illetően tudnak-e módosításokat elérni.
„Nyilván elmondtunk nagyon sok mindent, részben azt, hogyan képzeljük el az önkormányzati rendszert, amiről mi készítettünk egy anyagot is. De a költségvetés szűk keresztmetszet. Mi most elmondtuk a bánatunkat, és 2027-ben talán már lehet valami előrelépés, ha idén már valószínűleg nem is” – hangsúlyozta a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.
Gémesi szerint olyan megállapodás nem született, ami az ő működésüket könnyebbé tenné, de megértik a költségvetés nehéz helyzetét. Ugyanakkor – mint mondta – az ő helyzetük sem könnyű.

