Nem észlelt semmilyen szivárgást a Magyar Honvédségnél és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál a honvédelmi miniszter.
Ruszin-Szendi Romulusz egy pénteki Facebook-videóban azt mondta, nincs mit titkolniuk, amit pedig titokban akarnak tartani, az valóban titkos. A tárcavezető arra kérte azokat az újságírókat és oknyomozó újságírókat, akik információval rendelkeznek, hogy tegyenek feljelentést. Azt állította, egyes, a korábbi NER-t szolgáló emberek most újságírókat keresnek meg, és információkat torzítanak el azért, hogy másokat lejárassanak.
A miniszter azt mondta, az ilyen próbálkozások nem fogják befolyásolni. „Ennek a lejáratási korszaknak vége van” – fogalmazott.
Panyi Szabolcs: A HVG feltételezett forrásai után nyomozhat a katonai titkosszolgálatKözölte azt is, hogy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat élére kijelölt főigazgató (Szuvák Attila) marad a helyén, és végigviszik a korábban eltervezett változtatásokat. Ruszin-Szendi Romulusz azt mondta, meg akarják tisztítani a titkosszolgálatot annak érdekében, hogy az szerinte valóban a Magyar Honvédség és Magyarország érdekeit szolgálja.
A honvédelmi miniszter hozzátette: akkor sem változtat a döntésén, ha azok, akiknek megfogalmazása szerint nincs helyük a mostani Tisza-kormány rendszerében, újságírókat keresnek meg és információkat ferdítenek el.
Bukott ezredest helyezhet a Tisza a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat élére
