Jeff Koons lufiszobrok és Cicciolina társaságában, Georg Baselitz pedig fejjel lefelé fordított portréi előtt tűnik fel az Ember embernek embere vázlatokkal című kiállításon, melyen G. Horváth Boglárka huszonnégy képzőművészről készült festményét nézhetjük meg. Közben eljátszhatunk azzal, hogy vajon felismerjük a képeken szereplő művészeket az alkotásaik mellett. Az egyiken például az anonim street art művész, Banksy ikonikus egérfigurája tűnik fel, míg mellette egy ősz hajú, szemüveges férfi, aki éppen egy virágcsokrot készül dobni egy pöttyös képnek, amiből megfejthetjük, hogy a szintén botrányművész Damien Hirstről van szó.
– Ez a kép egészen furcsa darabja a kiállításnak, mert egy cikk ihlette meg, melyben arról írtak, hogy Damien Hirst az egyetlen művész, akivel együttműködött Banksy, aki Hirst egy pöttyös képére felfestette az egerét, amint az egy festőhengerrel szürkére varázsolja a vászon egy részét. A képemen én is ezt a művet idézem meg, és közben felvetődik bennem, hogy mi van akkor, ha Damien Hirst maga Banksy? – kérdezi Boglárka.
Baráti galéria egy gyártelepen
A művész a sorozatot 2011 óta festi, és részleteiben már bemutatta, ezúttal viszont a festmények a hozzájuk készült vázlatokkal együtt láthatók, így betekinthetünk az alkotói folyamatba is. A helyszín pedig a galeri ffrindiau (walesi nyelven: barátok galéria), mely egy újbudai gyártelepen található. – Janesch Péter építész működteti ezt a helyet, és az volt az eredeti elképzelése, hogy itt fél éven át olyan művészeket mutat be, akik nincsenek kereskedelmi galériáknál, de jelentősnek gondolja őket – mondja Boglárka, hozzátéve, a projekt nyolc éve töretlenül működik.
Az alkotó aztán a művészportréiról kezd el beszélni, melyből már közel kétszer annyi van, mint amennyit most állított ki. A sorozat három neves művésszel indult: Marcel Duchamp, Andy Warhol és Joseph Beuys szerepelt a képeken. – Az volt a koncepcióm, hogy szeretnék mindent, amivel addig foglalkoztam, megjeleníteni egy képen. Így egyszerre tudtam csinálni portrét, csendéletet, térábrázolást és tájképet, illetve a konceptualitás és az idő témáját is érinteni. Ezért is próbáltam olyan művészeket ábrázolni, akik nem feltétlenül festészettel foglalkoztak, őket viszont a festészet nyelvén akartam bemutatni, és a tiszteletemet kifejezni irántuk.
Lichtenstein képregényben
Boglárka idővel tágította a kört: most már megfest mindenkit, aki érdekli. A sorozatban eddig negyvenhat alkotó található. A festmények lassan születnek meg, mivel a művész az alkotás előtt hosszan böngész az alanyairól, amikor viszont készen áll, akkor hamar elkészül a képpel. – Azért szeretem a mostani kiállítást, mert ezúttal a képek mellé tudtam vázlatokat is mellékelni, így a látogató láthatja a gondolkodási folyamatot. Egy képhez viszont sokkal több rajz készül, hogy kellően megtervezzem, mi kerül végül a vászonra – mondja.
Amikor arról kérdezem, hogy a kiállításon szereplő alkotók hatottak-e a művészetére, azt feleli, hogy nem, de magasra tartja a gondolkodásukat. A tárlaton pedig tényleg különleges látásmódú művészeket láthatunk, köztük Roy Lichtensteint, aki a képregények ábrázolásmódját alkalmazta a vásznain, vagyis a képkockákat felnagyította, így a figurák arcán látható apró raszterpontok is megnőttek, ami a művész egyik védjegyévé vált. A képei pedig többnyire a fekete, a fehér, a kék, a piros és a sárga színekből épültek fel: Boglárka képén a természetes színekkel megfestett Lichtenstein is egy ilyen képregényes térben ül, melynek részletei – például egy kép a falon – konkrét alkotásait idézi. A mű egészében olyan hatást kelt, mintha a művész körüli tér az ő tudatából „bomlott” volna ki. Egy másikon Cindy Sherman tűnik fel, ráadásul több alakban, mint díva, film noir szereplő vagy bohóc, a művész ugyanis szívesen ölt magára különféle női szerepeket, amivel kritikát is megfogalmaz.
Lufinyúl csillagászati áron
Boglárka sok művészt azért szeret, mert azok egyszerre sok mindennel foglalkoznak, több műfajban és technikával dolgoznak, esetleg több párhuzamosan futó projektjük van. Ennek egyik jellemző példája Andy Warhol, aki nemcsak a színpompás szitanyomatait készítette sztárokról és más művészekről, de közben egész alkotói csapatot épített fel maga köré a Factory nevű New York-i stúdiójában, ahol zenék és experimentális filmek is készültek. Illetve innen kerültek ki az úgynevezett Warhol-szupersztárok, akik közül többen szerepeltek a művész egyik barátjának, Paul Morrisey-nek a filmjeiben.
Vagy szintén sokrétű művész a kiállításon feltűnő Damien Hirst, aki azóta, hogy a Young British Artist (Fiatal Brit Művészek) csapatában feltűnt, folyamatosan magára vonja a figyelmet a polgárpukkasztó műveivel, melyek nagy változatosságot mutatnak. Sokakban kelthet viszolygást például az a műsorozata, melyben vitrinbe töltött formaldehidben tartósított elpusztult állatokat, juhot, disznót, tehenet és tigriscápát. Másokban pedig a már említett pöttyös képei keltettek megrökönyödést pont az egyszerűségük miatt.
A Jeff Koonsról készült festményen szintén sok motívumot láthatunk, egyrészt a művészt, amint egy disznót karol át, aztán megint a művészt, amint exfeleségével, Cicciolinával látható, de a képen feltűnnek a jellegzetes alkotásai is, mint a lufikutyákat ábrázoló szobrai, melyek amúgy rozsdamentes acélból készültek, illetve a Rabbit (Nyúl) című lufinyulat mintázó műve, melyet 2019. májusában 91.1 millió dollárért adtak el egy aukción, akkor meg is írták, hogy élő képzőművész alkotásáért ilyen magas összeget még soha nem fizettek árverésen.
– Jeff Koons egész életművére jellemző, hogy mindig valamilyen polgárpukkasztó dologba vágott bele. Ahogy a szobrászatban is, mivel a lufiszobraival elvetette a szoborszerűség addigi elgondolásait – mondja Boglárka, majd így folytatja: – Bemutatta, hogy bármiből lehet szobor, illetve ezzel feltette a kérdést, hogy egy sokszorosára nagyított lufikutya lehet-e olyan fontos mint egy klasszikus alkotás?
Szabad alkotás a kiégés ellen
– A művészeknek ez a sokfélesége engem is foglalkoztat, mert én is hajlamos vagyok több mindenbe belekezdeni. Ezért ezek a nagy alkotók kicsit megnyugtatnak, hogy ennek a hozzáállásnak van létjogosultsága. Ez a sok művész azt is demonstrálja, milyen sokféleképpen lehet elérni ugyanarra az útvonalra, hogy a művészetük világhírű legyen. A sikerük kulcsát még nem fejtettem meg, de az biztos, hogy a különcségük mellett van bennük valami plusz, amit a külvilág eleinte nem látott meg – mondja Boglárka. Aki szintén sok szálon mozog, a sztárművészek mellett fest úgynevezett szösszeneteket is, például macskás képeket, csendéletet, lefejezett csokinyulat, ládára pakolt cuccokat vagy akvarellfesték-készleteket, de olajjal megfestve.
– Én szerteágazok, mert mindig azt festem, amit szeretnék, és úgy, ahogy jólesik. Az egyik kedvenc filmem Godard-tól az Éli az életét, amiből Anna Karinát már többször megörökítettem. A pici bogi című sorozatomban pedig a régi, gyerekkori emlékeimet és fényképeimet festettem meg. Ebből aztán rengeteg van, ahogy a bogikból is, melyek szintén mind én vagyok, csak idősebb korban. Engem ez kikapcsol, így amikor le szeretnék jutni alfába, hogy tudjak koncentrálni, akkor a legegyszerűbb, ha belenézek a tükörbe, és elkezdek rajzolni. Az évek során több száz önarcképem lett. Szokták mondani, hogy már több van mint Schiele-nek – nevet fel.
Boglárka azért is alkot különféle technikában és témában, mert az szabadságot ad neki. – Ezt a szabadságot próbálja kerékbe törni a mai művészeti világ, ami azt sugallja az alkotóknak, hogy szerialitásban gondolkodjanak, azaz válasszanak ki maguknak egy témát, és csakis azt fessék. A művészt szeretik is beskatulyázni, és kijelenteni, hogy ő csak bizonyosfajta képeket készít. Mintha ez egy billog lenne a homlokán, amiről fel lehet ismerni. Ez viszont korlát is, mert így hamar zsákutcába kerülhet az ember, és azt fogja érezni, hogy kimerítette a témáját, a művei pedig kiüresednek és ő maga is. Ha viszont van egy vezérfonalad, ami foglalkoztat, de mellette megengeded magadnak, hogy minden mással szabadon foglalkozz, akkor soha nem fogsz ürességet érezni, és nem teszed fel magadnak a kérdést, hogy hogyan tovább.
