Ligeti Miklós;Unger Anna;Magyar Péter;Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal;

A hét, amikor jelentős sokaság mondott sületlenségeket, köztük Unger Anna, aki ettől még vezetheti közmegelégedésre a Vagyonvisszaszerzési Hivatalt

Botorság azt gondolni, hogy a hivatal első elnöki ciklusa alatt, vagyis hat éven belül jogerős ítéletek lesznek, mondta Unger Anna a minap, és ezzel egy csapásra két hatalmas hibát is elkövetett (többet nem is nagyon lehetett volna). 

Az első hatalmas hiba, hogy vagy nem érzékelte a társadalmi érzékenységet ez ügyben, vagy érzékelte, de nem érdekelte, független szakembernek gondolta magát, akit egy intézményvezetői pályázat bizottsági meghallgatása nem fog letéríteni az ő szilárd szakmai meggyőződésének az útjáról. Ebben azért némi frusztrációt is kiérezhetni, mintha máris ellent kellene tartani valamiféle szakmaiatlan és indokolatlan társadalmi nyomásnak, de ezt simán el lehetett volna kerülni. Mivel a mondatában nagyon leegyszerűsítve a jövőre vonatkozó jóslatról van szó (vö. tipp, eshetőség, valószínűség), sokkal puhábban is fogalmazhatott volna, miszerint a csapatával és a társszervekkel minden tőlük telhetőt megtesznek. Hiszen – ahogy mondta helyesen – ha nincs elszámoltatás és igazságtétel az autoriter rendszer áldozatainak, ha nem büntetik meg a bűnösöket, akkor az újonnan létrejövő demokrácia nem lesz tartósan konszolidálható. Ha a korrupció feltáratlan marad, és az elkövetőknél marad az ellopott vagyon, akkor „ezt nemcsak arra fogják tudni felhasználni, hogy adott esetben védelmet vegyenek maguknak, hanem arra is fel tudják használni, hogy idővel visszatérjenek, illetve újjáépítsék azokat a rendszereket és azokat az intézményi-politikai lábakat, amikkel visszatérhetnek”. Csodás gondolatok egy jó elnök ígéretével.

A mondatban meglévő második hiba még súlyosabb. Ceteris paribus, mondja a számos tudományág segítségére siető latin, és milyen igaza van. Ha minden más feltétel változatlan marad.

Unger Anna csak ennyit mulasztott el, nem tette hozzá a jelentős sületlenségéhez, hogy ha nem sikerül változtatni a feltételeken, akkor hat éven belül nem számíthatunk jogerős ítéletekre. 

És példaként hozta a Questort. Értjük ugye, mi ezzel a gond? A világ legnagyobb szégyene lenne és a rendszerváltás totális kudarca, ha az igazságszolgáltatás tíz vagy húsz évvel ezelőtti állapotához mérnénk az orbáni maffiarezsim felelőseinek elszámoltatását. Egy bizottsági meghallgatáson ezért nem ördögtől való azt mondani, hogy mindent megteszünk a jogalkotók támogatásáért olyan javaslatokkal, amelyek felgyorsíthatják a nyomozati és a vádhatóság munkáját. Egyébként pár nappal később Magyar Péter miniszterelnök maga közölt egy változást: olyan javak is visszaszerezhetők lesznek, amelyeket nem a tolvajok loptak (vagy a jövőben: lopnak) maguknak, de közjavak megcsapolásából származnak. Ez máris egy serkentő tényező, amint az egyéb gondolatok is, amelyek az NVVH sikeres munkájának feltételeit igyekeznek megteremteni.

A magyar polgárok (bár a delejes kommentmező legendásan nem hat jól rájuk) nem hülyék, és azt is biztosan tudni róluk, hogy roppant nehezen állnak bele egy forradalomba. „Megunják és hazamennek”, mondta számolatlanul a NER-propaganda, és mindig igaza lett. Nem álltak ki egymás mellett tömegesen és huzamosan a társadalmi csoportok az elmúlt tizenhat évben.

A magyarok kutya nehezen építenek barikádokat és ódzkodnak a macskakövek hajigálásától is, pedig az illiberális alkotmányos puccs láttán mindkettő adekvát gesztus lett volna. 

Viszont ha már 3,4 millióan képesek voltak egy irányba szavazni áprilisban a „bilincs, bilincs, rács, rács” és az „út a börtönbe” jelszavait igenelve, akkor nagyon szeretnék az életüket konkrétan megnyomorító tolvajokat-pojácákat az igazságszolgáltatás előtt látni. Mire gondolok? Egy eljárás szerencsére nem az ítélettel kezdődik és végződik, hanem sok kellemes történet előzi meg a rendőrségi kihallgatásoktól a bírósági tárgyalásokig. Ez mind felemelő hír, fotó, bejátszó lesz már a következő hónapokban is. Egy elsőfokú ítélet pedig már jelentős elégtétel lehet sokaknak, amihez azért bizonyosan nem kell hat év. Ügyek százai folynak majd párhuzamosan, így a Fidesz, ami jelenleg ártatlan ellenzéki pártként igyekszik pozicionálni magát (teljesen nonszensz módon), kénytelen-kelletlen visszatér a volt autokrata kormánypárt szerepébe. Bóka és Havasi tisztviselők nem tudnak kiteljesedni az önkény emlegetésében rendesen, mert egyre-másra magyarázhatják a bizonyítványt az Orbán-család, a Mészáros-család, a Tiborcz-család, a Matolcsy-család, a Lázár-család, a Rogán-család és társaik büntetőügyeiben. Egyik nagyobb gyönyör lesz a másiknál. És meg fog történni.

Az Unger–Ligeti kiválasztási vitában (a Sárvári, Jancsics leágazással) sikerült botladoznia egyet megint a Tiszának, de az egy pillanatig sem volt kérdés, hogy nem tud igazolhatóan rossz (vagy igazolhatóan jó) döntés születni. Valószínűség van, amiben gondolhatjuk azt, hogy Ligeti Miklóst az isten is korrupcióellenes munkára teremtette (ezt a munkát fogja végezni a Transparency International égisze alatt továbbra is) és remek NVVH-elnök lett volna, de ez csak egy vélelem.

Nincs élő ember, aki egy orákulum tisztánlátásával meg tudná mondani, hogy mi a jó döntés egy sosem-volt történelmi helyzetben egy sosem-volt vagyonvisszaszerzési hivatal káderstruktúrájára. 

Az pedig, hogy a közösségimédia-térben igen sokan tudni vélték az „igazat”, és keresetlen szavakkal voltak képesek illetni a döntéshozókat vagy éppen Unger Annát, nincs az értelmes reakciók között. (A nagybeteg hozzászólások – különösképpen a detektáltan álprofilok mögül érkezők – „kiszerkesztése” botor cselekmény: a javarészt pontos és okos írásokkal jelentkező Gábor György is képes volt ebbe a csapdába esni a vita hevében. Elemezte a kommenthulladékot. De miért? Ez a mondata viszont feltétlenül megszívlelendő: „a vita ugyanis nem a bizalom ellentéte, hanem annak egyik legfontosabb formája. Akitől semmit sem várunk, akit menthetetlennek tartunk, azzal nem vitatkozunk.”)

Magam azokkal értek egyet, akik tizenhat év országrohasztás után képesek csodás eufóriával megélni sokadszor is a mondatot: a NER anyagi természetű bűnözésének feltárására alapított Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal élére elnököt választottak a döntéshozók Magyarországon, 2026 augusztusában. Ez pedig igen jó. Hadházy Ákos az Orbán-rezsim lebontásának a leghatékonyabb és legelszántabb élharcosa (Magyar Péter már-már megbocsáthatatlanul pikírt állatorvosozása fel lett jegyezve), de a volt képviselő sem sokat segít, amikor egy jövőbe utalt, eldönthetetlen kérdésről (ki lenne a jobb elnök) élesen megosztó véleményt közöl. Igen, Ligeti Miklós óriási koponya, és az emberi minősége sem utolsó, hiszen elegánsan megvédte Unger Anna mondatát.

A lényeg mégis csak az, hogy az ügy pályára került, csapat épül, felszabadult nyomozók és ügyészek pörgethetik fel az elszámoltatást. 

Ami egy nagyon terhelt, ráadásul politikai kifejezés, így kétszeresen is alkalmatlan az NVVH munkájának a leírására. Amiről a négy elnökhelyettes egyike-másika kiválóan tud majd beszélni, amíg Unger Anna azt teszi, amihez jelen tudásunk szerint nagyon ért: felrajzolja az általa „választási autokráciának” nevezett rendszer működési modelljét, nevekkel, címekkel. Magyar Bálintnak egyébként igaza van, a „maffiaállam” fogalma sokkal pontosabban írja le a NER-t, mert benne van a nemzeti tőkésosztály-építésnek nevezett arcátlan haszonszerzés államszervezetet átszövő polippolitikája, amiben a világon minden, így a polgári Magyarország is eltékozolható politikai termék volt. De ezzel a tévedéssel számoljon el a politikai közösségük. A magyarok más elszámolást akarnak látni: a vagyonvisszavétel-számlálón.

A mintegy másfél éve alapított Harmonikus Növekedésért Alapítvány olyan közgazdászközösséget kíván kialakítani, amely, túllépve a piac mindenhatóságának, illetve megkérdőjelezésének szélsőséges dogmáin, képes pragmatikus szemlélettel, gazdaságon kívüli tényezőket is figyelembe véve gondolkozni és cselekedni a jóllét fenntartható növeléséért. Képzési programja és tanulmányai mellett kiemelkedő eredménye a Harmonikus Növekedési Index kidolgozása, amely adatalapú értékelést tud adni az országok jóllétének szintjéről, megmutatva, mely területek fejlesztése a legsürgetőbb feladat. A törekvésről, Magyarországra leképezett elméleti hátteréről beszélgettünk György Lászlóval, az ELTE GTK docensével, a műhely alapítójával.