A fél éve húzódó amerikai–iráni konfliktus nyomán a globális kereskedelem egyik legfontosabb szűk keresztmetszete, a Hormuzi-szoros forgalma töredékére esett vissza. A korábban naponta több mint száz hajót áteresztő tengeri folyosón most csak néhány tanker próbál áthaladni, gyakran éjszaka és kikapcsolt automatikus azonosító rendszerrel. Az iráni vezetés közben új korlátozott övezetet jelölt ki a szoros külső térségében, tovább növelve a biztosítási és hajózási kockázatokat.
A zárlat első hónapjaiban a piac attól tartott, hogy tartósan kieshet a világ kőolaj- és LNG-kereskedelmének jelentős része. Azóta azonban egyre világosabb, hogy az Öböl menti exportőrök felgyorsították azokat a beruházásokat, amelyek csökkentik a vízi útvonal kizárólagos szerepét. Az Egyesült Arab Emírségek a Habshan olajmezőket az Ománi-öböl partján fekvő Fujairah termináljával összekötő, mintegy négyszáz kilométeres vezeték kapacitását bővíti, így több nyersolajat juttathat közvetlenül a nyílt tengerre.
Az iraki tervek is ebbe az irányba mutatnak: Bagdad olyan nyugati és északi vezetékes folyosókat készít elő, amelyek a Perzsa-öböl helyett a Földközi-tenger vagy a Vörös-tenger felé terelhetnék a kivitel egy részét. Szaúd-Arábiának már ma is van olyan kelet–nyugati vezetéke, amely a Hormuzi-szorost megkerülve a Vörös-tengerhez viszi az olajat. A beruházások összeadódva valóban mérsékelhetik Irán hagyományos zsarolási lehetőségét.
Vitatott jóslat Washingtonból
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter a G20 pénzügyminiszteri találkozóján azt mondta, két éven belül a Hormuzi-szoros „értéktelen vízfelületté” válhat, mert a korábban ott áthaladó energiahordozók nagy részét szárazföldi csővezetékeken terelik el. A kijelentés jól tükrözi Washington stratégiáját: az Egyesült Államok nemcsak katonailag és szankciókkal akarja gyengíteni Teheránt, hanem azzal is, hogy csökkenti a földrajzi szűk keresztmetszet politikai jelentőségét.
A kép azonban ennél árnyaltabb. Energetikai elemzők szerint az új vezetékek még teljes kiépítésük után sem tudják pótolni a szoros mintegy húszmillió hordós napi olajforgalmát.
Még nagyobb a függőség a cseppfolyósított földgáz esetében. Katar LNG-exportjának nincs olyan alternatív szárazföldi hálózata, amely belátható időn belül képes lenne a teljes mennyiséget kikerülő útvonalra terelni. A szoros ezért elveszítheti korábbi monopolhelyzetének egy részét, stratégiai jelentősége azonban nem tűnik el egyik napról a másikra.
A piac mindenesetre alkalmazkodott. A konfliktus eleji sokk után az amerikai WTI és a Brent jegyzése is visszahúzódott a korábbi csúcsokról, miközben a Nemzetközi Energiaügynökség tagállamai történelmi nagyságú stratégiai készleteket szabadítottak fel. Az európai földgázkereslet mérséklődése, a megújuló kapacitások növekedése, valamint az észak-amerikai LNG nagyobb szerepe szintén csökkentette a közel-keleti ellátási zavarok azonnali hatását.
A szoroson átmenő forgalom legfrissebb adatai is ezt a kettősséget mutatják: a hajózás jóval a háború előtti szint alatt maradt, de nem állt le teljesen. A kereskedők és a biztosítók lényegében új árazási rendszert alakítottak ki a kockázatra, miközben a szállítók részben más útvonalakat választanak, részben pedig nagyobb készletekkel és hosszabb szállítási idővel számolnak. Ez drágábbá teszi az energiát, de csökkenti annak esélyét, hogy egyetlen tengeri pont lezárása önmagában globális ellátási összeomlást okozzon.
Irán maga is megfizeti a blokád árát
Irán gazdasága közben súlyos veszteségeket szenved. Az amerikai haditengerészeti jelenlét és a szankciók miatt a hagyományos tengeri export akadozik, a Kharg-szigeti olajterminál kihasználtsága visszaesett, a riál pedig történelmi mélységekbe gyengült. Teherán ezért a Kaszpi-tenger felé, Oroszország, Kazahsztán, Türkmenisztán és Azerbajdzsán irányába próbál alternatív kereskedelmi csatornákat kiépíteni.
A bevételkiesés a lakosságot is elérte. A kormány üzemanyagár-emelési programot jelentett be, amely a támogatott havi mennyiségen felüli fogyasztást jelentősen drágítja. Az ilyen lépések Iránban politikailag különösen érzékenyek, mert korábban is tömeges tiltakozások követték a benzinár emelését. A vezetés most azonban a szűkülő olajbevételek miatt egyre kevesebb mozgástérrel rendelkezik.
Washington eközben további másodlagos szankciókkal fenyegeti azokat az országokat és vállalatokat, amelyek iráni olajat vagy ipari termékeket vásárolnak.
A dollárrendszerhez való hozzáférés korlátozása erős fegyver, ugyanakkor hosszabb távon arra ösztönözheti a feltörekvő gazdaságokat, hogy alternatív elszámolási rendszereket és valutákat használjanak.
A mostani válság így nem a Hormuzi-szoros jelentőségének végét, hanem átalakulását mutatja. Teherán képes továbbra is komoly zavarokat okozni a világ energiakereskedelmében, de a fenyegetés gazdasági értéke csökkenhet, ha az Öböl-államok valóban megépítik a kerülő infrastruktúrát. A következő évek kulcskérdése az lesz, mennyi olajat és gázt lehet ténylegesen más útvonalakra terelni, és hogy a beruházások gyorsabbak lesznek-e, mint a térség politikai kockázatainak növekedése.
Száz dollár felett jár a Brent, húszi rakéták és drónok fenyegetik újra Szaúd-Arábia stratégiai fontosságú olajiparátA százdolláros szintet ostromolja a Brent, miközben Hormuzban tankerek váltak célponttá