Vetítéssel indul a Trafó évadkezdő Kill Me című előadása. Marina Otero argentín koreográfus amikor belépett az életközepi válság időszakába, úgy döntött, rögzíti élete eseményeit. Ezeket a filmkockákat látjuk több percen át. Megtudjuk, hogy elvesztette élete szerelmét, hogy el kellett hagyni a hazáját. Megismerjük a mentális zavart okozó betegségét (borderline személyiségzavar), azt, hogy miként próbál ezzel élni és miként tud közben dolgozni, táncolni, koreografálni. Már a film is egy üvöltő segélykiáltás. Aztán belép a villódzó fényben a színpadra, rajta kívül még négy, csak bakancsot viselő meztelen táncos. Öt hölgyet látunk kendőzetlenül, gumipisztollyal. Még a filmből kiderült, hogy ehhez az előadáshoz hirdetett castingot, és akiket látunk kapták meg a lehetőséget. Később azt is meg tudjuk, hogy valamennyien mentális betegséggel küzdenek. A színház, a színpad pedig az, ahol eltűnnek a határok, ott mindent lehet. Egy férfi színész is megjelenik, ő a világhírű táncos zsenit, Nizsinszkijt személyesít meg, teljesen eltérő alkattal. Ez is egyfajta lázadás, dac, provokáció lehet Marina Otero részéről, hogy ellene megy a konvencióknak, a mítoszoknak. A kilencven perc alatt folyamatosan azt lehet érezi, hogy feszegeti a színpadi határokat. Közben nagyon lírai, rendkívül személyes, őszinte monológok hangzanak el spanyolul, angol és magyar felirattal, a táncosok személyes története elevenedik meg. A Nizsinszkijt játszó színész pedig egy ponton igazi bohóccá válik és a humoros részek is főként az ő jelenlétének köszönhetőek. Összességében nagyon hatásosak a zenék és látványosak a koreográfiák, a színpadi akciók, különösen az egyik bokszjelenet.
Már a színlap jelzi, hogy az előadásban szerepet kapnak testnedvek (vizelet). Marina Otero úgy egy óra elteltével élőben le is pisil egy növényt: újabb határátlépés. De szerencsére a produkcióból nem csak ezt lehet magunkkal vinni.
A végén kapunk még egy direkt politikai üzenetet is. A Spanyolországban élő koreográfus kifeszít a színpad padlójára egy palesztin zászlót és azt mondja: szabadságot Palesztinának. Ez a mozzanat le is válik az előadásról, hiszen semmilyen közéleti vagy politikai utalás nem előzi meg. (Egy néző valószínűleg az akció hatására el is hagyta péntek este a nézőteret.) A koreográfus gesztusa talán azzal magyarázható, hogy Spanyolországban erős a palesztin szimpátia.
Azt is elmeséli Marina Otero már ruhában, még korábban a színpadon, hogy egy ilyen előadás után mit érez, amikor a szállodába megérkezik. Sokszor fáradtságot, ürességet, felvetődik benne, hogy a színház képes-e ezekben a traumákban gyógyír lenni, el lehet-e érni vele bizonyos változásokat. Tudunk-e elfogadóbbak lenni, teszem már én hozzá. A Kill Me számomra azt bizonyítja, hogy muszáj a személyes, őszinte történetek, a színház erejében és hitelében hinnünk. Nem tehetünk mást!
Újdonságok a Trafóban
Izgalmas őszre számíthatnak a Trafó Kortárs Művészetek Háza nézői. De nem csak a színpadi események hoznak majd újdonságot, hiszen augusztus 31-én lejárt az intézmény igazgatói posztjára kiírt pályázat beadási határideje. A több pályázó közül eddig egy jelölt, Boronkay Soma tette nyilvánossá elképzeléseit. Erdődi Katalin igazgató elmondta, várhatóan szeptember, legkésőbb október végéig dönt a Fővárosi Közgyűlés az igazgató személyéről, aki 2027. január elsejétől foglalja el a helyét. Az évad őszi programjait még a mostani vezető állította össze a munkatársaival. Kiemelkedik a kínálatból a szeptember 18. és 27. között zajló Fókusz, melynek a tematikája: „Vidék-város viszonyok.” Ennek keretében például performatív sétát rendeznek Lakitelken, illetve a Tiszazugban.
