Magyar Kereskedelmi és Iparkamara;kötelező kamarai tagság;

A kényszersorozás vége

„Úgy érzem, hogy a gazdasági kamarák (NAK, MKIK) elfogadottsága nem fog javulni, amíg a belső viszonyrendszer »kényszersorozáson« alapul. Érdemes lenne egy közvélemény-kutatást végezni, hogy a gazdák és az ipari/kereskedelmi vállalkozók hány százaléka támogatja a mostani szisztémát. Az MKIK vonatkozásában szinte biztosan merem mondani, hogy a »támogatottsági mutató« nem érné el a 10 százalékot. És gondoljunk arra is, hogy a két testület (NAK, MKIK) esetében évente egymilliónál is több ötezer forintos számlát állítanak ki, és a kamarai hivatali alkalmazottak sokasága foglalkozik a nem fizető gazdák (vállalkozók) vegzálásával, az adó típusú díjak behajtásával.”

A fent idézett mondataim szeptember 9-én jelentek meg a Népszavában (A kamara önkormányzat legyen, ne pöffeszkedő hatóság), és nyíltan a kötelező kamarai tagság intézménye, illetve a kötelező kamarai hozzájárulás fizetése ellen irányultak. 2026. szeptember 16-án érkezett a „nagy hír”: az ipari és kereskedelmi, szolgáltató vállalkozások vonatkozásában a jövőben megszűnik a kötelező kamarai hozzájárulás („kamarai adó”) fizetésének törvényi előírása.

Mielőtt bárki hülyének nézne vagy nagyképűnek tartana, rögzítem: nem gondolom, hogy fenti soraimnak bármi köze lehet a kormányzati döntéshez. De azt büszkén vállalom, hogy az elmúlt csaknem másfél évtizedben rendületlenül elleneztem a kötelező kamarai tagság, illetve a kötelező kamarai hozzájárulás rendszerének fenntartását. Most, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara esetében eltörlik a kötelező hozzájárulás intézményét, csupán a népakarat teljesült.

A kormányzat jó érzékkel észrevette, hogy a vállalkozói közösség hergelése az ellenszolgáltatás nélküli ötezer forint évenkénti összeggel teljességgel észszerűtlen, és rengeteg felesleges adminisztrációval jár. Nem gyújtok örömtüzeket, viszont úgy gondolom, hogy

ez volt az első lépés ahhoz, hogy közel egymillió magyar vállalkozó azt érezhesse: Magyarország kormánya nem „sorkatonaként” kezeli őket, hanem partnerségi kapcsolatot kínál. 

Anyagi szempontból nem jelentős lépés, hiszen nemzetgazdasági szinten mindössze 4,5-5 milliárd forintról van szó, de mégis nagyon fontos: hiszen innentől kezdve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara teljesítménykényszerben lesz: csak azok a vállalkozók maradnak majd az MKIK érdekkörében (önkéntes tagként), akik úgy érzik, hogy a kamara valódi gazdasági önkormányzatként működik, a vállalkozások mellett áll, és nem kormányzati törekvések elvtelen kiszolgálója.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) egykori főtitkáraként azért örülök a változásnak, mert a mostani döntést követően felértékelődhet a gazdasági érdekképviseletek szerepe is. Eddig a „kényszersorozással” egyben tartott MKIK azzal villogott, hogy köztestületként az összes ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalkozás érdekében jár el. Erre hivatkozva minden önkéntes alapon szerveződő „klasszikus” vállalkozói/munkáltatói érdekképviseletet elnyomott, mondván, nála 100 százalékos a reprezentativitás.

A NER-kormány meg élvezte ennek politikai gyümölcsét, különösen a Parragh-korszakban (2000–2024): hiszen Orbán és Parragh tartós szövetsége lehetetlenné tette bármiféle vállalkozói érdek érvényesülését. Orbán vezényelt, Parragh végrehajtott, a mikro-, kis- és középvállalkozóknak pedig csak annyi jutott, hogy fizethették az évi ötezer forintot. (Soha ne feledjék, hogy a kataszisztéma likvidálása parraghi egyetértéssel történt.)

A mostani MKIK-elnök sem áll távol a Fidesz-rezervátumtól: Nagy Elek tavaly nyáron – a volt miniszterelnök hívására – részt vett az első Digitális Polgári Kör alapításában, Orbán Viktor mellett Dopeman és Rákay Philip társaságában. Szép kis csapat!

„Eddig a legkisebb magyar vállalkozásoknak is fizetniük kellett egy olyan rendszerért, amelyből a legtöbben semmit nem éreztek. Most ennek vége. A Tisza-kormány megkezdte a gazdasági kamarákról szóló törvény teljes felülvizsgálatát” – közölte Kapitány István szakminiszter.

Tehát nemcsak arról van szó, hogy egy mozdulattal eltörlik a kamarai sarcot, hanem arról is, hogy átfogó jelleggel áttekintik a jelenleg hatályos kamarai szabályozást.

Mivel részleteket nem ismerek, csak három dologra hívom fel a figyelmet:

• Olyan – ideiglenes – kamarai biztost jelöljön a kormány, aki látott már „belülről” vállalkozást, és aki jól ismeri a jelenlegi struktúra működését és ellentmondásait;

• Az új szisztéma és regula garantálja, hogy a kamara soha többé ne lehessen a végrehajtó hatalom szolgája;

• Világosan definiálják újra a kamarai feladatokat, és egyértelműen rögzítsék, hogy a gazdasági kamara nem munkaadói/vállalkozói érdekképviseleti szervezet. Egyértelmű „műfaji” megkülönböztetésre van szükség. (Eddig ugyanis az MKIK előszeretettel öltötte magára az érdekvédelmi gúnyát, amit aztán le is járatott.)

Talán még nevet is érdemes lenne változtatni, ha már ekkora a „felfordulás”: lehet Magyarországi Ipari és Kereskedelmi Vállalkozók Kamarája? A kamara ugyanis kizárólag a vállalkozói közösségé!

A szerző közgazdász.

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.