Nyolc ókori műtárgyat ad vissza Görögországnak a New York-i Metropolitan Museum of Art – jelentette be hétfőn az intézmény. Három mű esetében a manhattani ügyészség vizsgálatai és a múzeum saját származástörténeti kutatásai hoztak felszínre új információkat. A tárgyak olyan műkereskedőkön keresztül kerültek a Methez, akiknek tevékenységét az amerikai hatóságok korábban vizsgálták.
A három régiség között van egy hellenisztikus kori, aranyból és gránátból készült amfora alakú függő, egy középső helladikus kori terrakotta csőrös korsó, valamint egy fátylat viselő férfit ábrázoló, az időszámításunk szerinti I. század első feléből származó római márványfej.
A további öt tárgy – két sisak és három, deréktájon viselt bronz védőlemez, görög nevükön mitra – különösen érdekes történetű. A Kréta középső részén fekvő Afratiból származnak, ahol 1964-ben illegális ásatás során kerültek elő. A Kr. e. VII. század végére datálható fegyverzet darabjait feltehetően egy archaikus görög szentélyben helyezték el. A görög régészeti szolgálat csak néhány évvel később, 1968–1969-ben végzett mentőásatásokat a lelőhelyen.
A visszaszolgáltatási ünnepséget szeptember 21-én a manhattani kerületi ügyészség épületében tartották.
A mostani nyolc tárgy annak a tizenöt görög régiségnek a része, amelyet az Egyesült Államokból adnak vissza Görögországnak. A görög kulturális minisztérium szerint ezzel 2022 óta már 179 olyan régészeti lelet került vissza az országba, amelynek restitúciójáról a manhattani ügyészség vizsgálatai nyomán döntöttek.

Az afráti tárgyak ráadásul visszakerülhetnek ugyanannak a lelőhelynek azokhoz a leleteihez, amelyeket ma a héraklioni Régészeti Múzeumban őriznek. Lina Mendoni görög kulturális miniszter a visszaadást az illegális műkincskereskedelem elleni amerikai–görög együttműködés újabb eredményének nevezte.
A restitúció mellett a Met és a görög intézmények kölcsönzési és kutatási együttműködése is folytatódik. A Met december 20-án nyíló Across Wine-Dark Seas: Art and Identity beyond Ancient Greece című nagyszabású kiállítására több fontos görög műtárgy érkezik kölcsön.
Köztük lesz egy olympiai bronz griff-fej is, amelyet maga a Metropolitan adott vissza Görögországnak 2025-ben, miután a két fél közösen vizsgálta meg a tárgy eredetét.
A restitúció után tehát a mű most már görög tulajdonból, kölcsönként tér vissza New Yorkba.
A Met az elmúlt években jelentősen bővítette származástörténeti kutatásait. Az intézmény közlése szerint ma már minden más múzeumnál nagyobb külön provenienciakutató csoport dolgozik náluk, amely rendszeresen újravizsgálja a gyűjtemény tárgyainak tulajdon- és kereskedelmi történetét. A múzeum csak az elmúlt években mintegy 2500 műtárgy eredetéről közölt új vagy részletesebb adatokat.

