– Ez most nem olyan, hogy ráérünk, és kitaláljuk, mi a legfontosabb, hanem sorban jönnek a feladatok, és mindegyiket fel kell venni, bele kell állni, és bízni kell benne, hogy nem törik bele a bicskánk – fogalmazott a Népszavának Polyák Gábor, a Médiatanács frissen megválasztott elnöke.
Polyák Gábor médiajogászt, kutatót, egyetemi oktatót kedden választotta meg az Országgyűlés a Médiatanács elnökének: 132 képviselő szavazott mellette, 52-en ellene, tartózkodás nem volt. A parlament a testület négy új tagjáról is döntött: a Tisza jelöltjei közül Bencsik Márta jogászt és újságírót, Bodrogi Bea Judit médiajogászt és emberi jogi ügyvédet, valamint Nagy Krisztina jogászt és médiapedagógust, a Mi Hazánk jelöltjeként pedig Tóth Máté energiajogászt választották meg.
Megválasztották Polyák Gábort a Médiatanács elnökévéA Fidesz jelöltje, Szabó László kommunikációs szakember és producer, valamint a KDNP jelöltje, Pindroch Ferenc televíziós, rádiós és kommunikációs szakember nem kapta meg a szükséges támogatást. A szavazás után a Fidesz és a KDNP képviselői kivonultak az ülésteremből. (Könnyen elképzelhető egyébként, hogy nem sokáig lesz a Médiatanács tagja Tóth Máté, aki már korábban bejelentette, hogy indulni fog a Mi Hazánk egyik alelnöki posztjáért a párt szombati kongresszusán. Amennyiben megválasztják erre a posztra, az összeférhetetlen lenne a Médiatanács-tagságával.)
Polyák Gábor lapunknak elárulta: vannak a fejében konkrétumok azzal kapcsolatban, hogy mely feladatokat látja a legsürgetőbbnek. Ilyen például az európai médiaszabadság-törvény átültetése, amelynek célja, hogy védje a szerkesztői függetlenséget, a médiapluralizmust és az újságírói forrásokat.
Az Indexet működtető Indamedia és a Blikket egykor kiadó Ringier összeolvadásának vizsgálata is a sor elejére kerül, mivel Polyák szerint az piaci bizonytalanságot teremtett.
Ahogy a szervezetet is át kell nézni, mivel Polyák szerint az elmúlt négy évben olyanok voltak a személyi fejlesztések, amit nehéz megmagyarázni, ezért meg kell nézni, hogy minden feladat mögött megfelelő szaktudással bíró ember ül-e, sőt azt is, hogy az ott ülő emberek mindegyikéhez tartozik-e tényleges, érdemi feladat.
Arról is beszélt a Médiatanács elnöke, hogy a sajtóalap létrehozása a sor elején van, mert a pályázatok mielőbbi kiírása néhány médiatermék szempontjából a túlélés zálogát jelentheti. – A sajtóalap kapcsán a törvény úgy fogalmaz, hogy a minőségi újságírást és a független szerkesztőségeket kell támogatni belőle. Ezeket a puha szempontokat egyértelmű kritériumokhoz kell kötni, hogy ne lehessen önkényességgel vádolni a támogatási döntéseket. Ennek kidolgozása a Médiatanács feladata, egy átlátható támogatási stratégia részeként. Azt gondolom, hogy a helyi, nonprofit média akár működési támogatást is kaphatna. Egy for-profit médium esetében viszont inkább olyan támogatási formákat tartok indokolhatónak, mint például egy uniós pályázathoz szükséges önerő biztosítása, vagy olyan fejlesztések támogatása, amelyek a szokásos üzleti működés keretein belül nem valósíthatók meg.
Az állami hirdetések korábbi diszkriminatív elosztását pedig semmilyen formában nem szabad folytatni.
A támogatások elosztásának és a teljesítés ellenőrzésének egyaránt objektív, átlátható és mindenki számára egyértelmű szabályok alapján kell történnie – fogalmazott, majd leszögezte, hogy egy pályázat elbírálásánál semmiképp sem lehet szempont, hogy ki kire szavaz.
„Mindenki tudta, miben vesz részt, azoknak, akik ezt a rendszert névvel, arccal szolgálták, nincs helyük egy demokratikus médiában”Polyák Gábor szeptember 21-i parlamenti bizottsági meghallgatásán az influenszerekről is beszélt, így lapunk rákérdezett, hogy milyen feladata van a Méditanácsnak a tartalomgyártók világában. Elárulta, hogy semmiképp sem abban az értelemben, hogy felügyelni, szankcionálni, vagy regisztrációs kötelezettséget előírni a számukra. Mint mondta, inkább arról van szó, hogy ha akarunk valamit mondani a magyar nyilvánosságról, akkor ezt a szegmenst nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert jelentős súlyuk van a médiapiacon.

A Médiatanács a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, vagyis az NMHH önálló hatáskörű, az Országgyűlés felügyelete alatt álló szerve. Nem egyszerűen az NMHH elnökének alárendelt szervezeti egység: saját hatáskörében hozza meg döntéseit, a testület és tagjai tevékenységük során csak a törvénynek vannak alárendelve, és nem utasíthatók. A testület feladata a médiapiac és a médiaszolgáltatók működésének hatósági felügyelete. Figyeli a médiapiaci folyamatokat, ellenőrzi a médiaszolgáltatók törvényes működését, és felléphet a jogszabályba ütköző piaci koncentrációval szemben. A Médiatanács feladatai közé tartozik többek között a rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek pályáztatása, a médiaszolgáltatók ellenőrzése, a médiatörvényben meghatározott kötelezettségek betartásának vizsgálata, valamint bizonyos jogsértések esetén szankciók alkalmazása.
A testület ellenőrzi például a műsorkvótákra vonatkozó szabályok teljesülését, és gyermekvédelmi területen is rendelkezik hatósági feladatokkal. Emellett a médiatartalom-szolgáltatások támogatásának rendszerében is szerepet kap: a támogatási források odaítéléséről, a pályázatok lebonyolításáról és a támogatások felhasználásának ellenőrzéséről is dönthet. A közszolgálati és közösségi médiaszolgáltatások, valamint a helyi és nonprofit médiumok támogatása így szintén a Médiatanács feladatkörének része. A 2026-os szabályozás egyébként alapjaiban változtatta meg a Médiatanács összetételét. A korábbi ötfős testület helyett hét tagból áll, három tagot a kormánypárti, hármat az ellenzéki frakciók jelölnek, az elnököt pedig szakmai pályázaton választják ki. Az elnök megbízatása öt, a tagoké négy évre szól, utóbbi legfeljebb a következő Országgyűlés megalakulásáig.
A mostani változások azért is fontosak, mert a Médiatanács politikai függetlenségét az elmúlt másfél évtizedben rendszeresen bírálták.
A rádiós frekvenciák pályáztatásánál több esetben olyan döntések születtek, amelyek szűkítették a médiapiaci versenyt, miközben kormánybarát szereplők erősödtek. A testület jellemzően nem lépett fel az állami hirdetések egyenlőtlen elosztásával szemben sem, amelynek következtében az állami reklámköltések jelentős része kormánybarát médiumokhoz került.
„Nem kellenek visszatérők a NER-ből, ezek az emberek 16 éven át azon dolgoztak, hogy tönkretegyék a magyar demokráciát”
