Oroszország kész folytatni a háborút, és egyik fő célja, hogy a konfliktussal súlyos költségeket generáljon a Nyugat számára

Amikor legutóbb beszéltünk, rámutatott, hogy az ukrajnai háborúban 3-4 havonta megváltozik a hadviselés jellege. Szeptemberre újabb fordulat állt be a folyamatossá váló orosz légicsapásokkal, amelyek kritikus helyzetet teremtettek Ukrajnában. Ön is így látja?

Igen. Júniusban, amikor erről beszéltem, éppen az ukránok értek el jelentős sikereket, miután nagy hatótávolságú eszközeikkel egyre sikeresebben támadták az orosz hátország létesítményeit, hadműveleti mélységben pedig a nagy sorozatban gyártott olcsó drónjaikkal mértek csapásokat az orosz légvédelemre és utánpótlási vonalakra. Ez utóbbi azonban földrajzi okok miatt főként a déli frontszakaszon tudott érdemi hatást kiváltani, ahol az orosz logisztika eleve szűkebb sávban kénytelen manőverezni, mert kevesebb a főútvonal és gyérebb a vasúti infrastruktúra. Nem csökkent viszont az ukrán védőkre nehezedő nyomás azóta sem a fő hadműveleti irányban, a Donbasz középső részén – ahol most a Szlovjanszk, Kramatorszk, Druzskivka, Kosztyantinyivka szakaszon áll a front –, mivel itt könnyebb volt az oroszoknak mellékútvonalakra terelni a szállítmányaikat. Az újabb fordulathoz egyrészt az vezetett, hogy Oroszország jelentős mennyiségben kezdte bevetni a légcsavaros drónok és robotrepülőgépek hibridjeként kifejlesztett Gerany-4-es és 5-ös sugárhajtású drónjait – amelyek sebessége mintegy 400km/h, azaz duplája az eddig használt légcsavaros változatokénak –, valamint az új Banderol robotrepülőgépeit. Ennek az a jelentősége, hogy míg a légcsavaros drónok többségét az ukránok már költséghatékony módon le tudták szedni elfogó drónokkal és gépágyúkkal, addig a lényegében olcsó robotrepülőgépnek tekinthető sugárhajtású változatok ellen ezek hatástalanok. Ami a robotrepülőgépeket illeti – az orosz H-101-eseket és Kalibrokat vagy az ukránok által használt Storm Shadow és Flamingo típusokat – ezeket is mindkét fél légvédelme le tudja lőni. Csak ehhez sokkal drágább eszközök, tipikusan elfogórakéták kellenek, vagy ukrán oldalon például az F–16-os vadászgépek fő feladata lett ezek lelövése.

Ennél is nagyobb baj, hogy Ukrajna alig jut hozzá olyan elfogórakétákhoz, amelyek a növekvő számban bevetett orosz ballisztikus rakéták ellen hatásosak lehetnének…

Igen, Oroszország sajnos a ballisztikus rakéták gyártását is növelni tudta. Így amellett, hogy a különböző drónokból és ezekből összeállított „mix-szel” túlterhelik az ukrán légvédelmet, 

Az amerikai Patriot-rendszer rakétáiból a Lockheed Martin cég évente alig 700-at tud gyártani, és a február végén kezdődött Irán elleni háborúban az amerikaiak és szövetségeseik több évnyi mennyiséget lőttek el. A másik rendszer az európai SAMP/T, de ennek rakétáiból még kevesebbet gyártanak, így bevetésükről nem is nagyon hallunk. Az ukránok ugyan dolgoznak már egy saját elfogórakétán, amely a Patriotoknál olcsóbb lenne, s amelyhez a rendszer többi részét az európai szövetségesek ígérik összerakni, de még messze állnak attól, hogy ez nagy hatékonysággal bevethető legyen és kellő mennyiségben tudják gyártani. Így az idei télen, amely kritikus időszak lesz Ukrajna számára, ennek még nem lesz semmilyen szerepe, de talán még 2027 végén sem.

Moszkva augusztus végén, az orosz olajfinomítók és e-kereskedelmi óriáscégek bázisai elleni, egyre hatékonyabb ukrán dróncsapások nyomán váltott taktikát, azóta támadja éjjel-nappal Ukrajna városait. Lehet ezt a „sarokba szorított” Putyin elnök megtorló lépéseként értékelni?

Túlzásnak gondolom, hogy Putyint sarokba szorították volna, hiszen ezek a csapások nem a leghatékonyabb módját jelentik az orosz haderő megállításának. Nyilván, ha Ukrajna érdemben tudná támadni az orosz hadiipar kulcsfontosságú üzemeit, akkor azt tenné. Ám ezek messze találhatók, van saját légvédelmük, és egy eredményes csapáshoz tudni kéne, hogy az adott nagy kiterjedésű hadiipari kombinátban pontosan hol van az a berendezés, amelynek leállása érdemi károkat okoz. Ezzel együtt az ukránok támadtak ilyen objektumokat, például az alabugai dróngyárat, vegyi üzemeket, de a hadiiparnak rakétahajtóműveket beszállító vállalatot is. Az olajfinomítókat, valamint a Wildberries és az Ozon e-kereskedelmi cégek bázisait nyilván azért támadják, mert könnyen sebezhető célpontok, többnyire saját légvédelem nélkül, s ha ott eltalálnak valamit, az tartósan fog égni. De az ukrán logika emögött valójában az, hogy ”hazavigyék a háborút” Oroszországba, és kikezdjék a „különleges katonai művelet” alapvetését, miszerint a háborút minél távolabb kell tartani az orosz lakosságtól. Tehát azzal, hogy a kialakult üzemanyaghiány miatt országszerte hosszú kocsisorok várakoznak a benzinkutaknál és kiskereskedők százezreit viszi csődbe az e-kereskedelmi raktárak megsemmisülése, Kijev növelni tudta az orosz lakosság háborús „költségeit”. De az orosz haderő ettől nem lett kevésbé képes a háború folytatására.

Júniusban az ukrán sikerek okai közé sorolta, hogy az orosz hadsereg a nagy veszteségek miatt nem tudott tartalékokat képezni. Ennek kapcsán hónapok óta híresztelik, hogy Putyin újabb mozgósítást rendelhet el a szeptember 18–20-i duma választás után. Mit gondol erről?

A háború az FPV-drónok tömeges alkalmazása miatt halálosabbá vált, amire élesen rávilágít, hogy az ukrán katonai hírszerzés adatai szerint a fronton elszenvedett orosz emberveszteségek 60 százaléka az halott. Ez a modern háborúkban példátlan sebesült-halott arány abból adódik, hogy a drónok állandó jelenléte miatt, mire ki tudják menekíteni a sebesülteket front közvetlen közeléből, egy könnyű sebesülés is végtagvesztést vagy halált okoz, és ez mindkét oldalon igaz. Ennek a híre nyilván hatással van arra, hogy az oroszok idén kevesebb új katonát tudtak toborozni, mint tavaly; konkrétan az első negyedévben 10–15 ezerrel, durván egy félhavi számmal kevesebben írtak alá szerződést a korábbi havi 30–35 ezer főhöz képest.

Tehát nem tart valószínűnek egy nagyobb, 3–400 ezer fős mozgósítást?

Azt gondolom, hogy nem fog erre sor kerülni. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy a négy éve részleges mozgósítást kihirdető, 2022. szeptemberi elnöki rendelet máig hatályban van. Akkor 300 ezer fő behívását jelentették be, de a rendelet teljes létszámkeretről szóló 7. pontját titkosították. Ha jól emlékszem, a Novaja Gazeta információi szerint egymillió fő szerepelt benne, ebbe tehát bőven belefér újabb tartalékosok külön jogi aktus nélküli behívása. A Kreml azonban mozgósítás nélkül igyekszik folytatni a háborút, és kíméli a behívásoktól a nagy metropoliszokat, Moszkvát és Szentpétervárt, tartva attól, hogy azok felborítanák a társadalmi kereteket. Amennyiben a dumaválasztások után mégis elindítanának egy újabb részleges mozgósítást, az nem fog azonnali változást eredményezni a fronton, mert a behívottakat ki kell még képezni. Szakérők szerint az is kérdés, hogy a háború jelenlegi, drónok uralta stádiumában mekkora szerepe volna egy létszámbeli fölénynek orosz részről, ha közben nem tudnak a drónpilóták számában is jelentős fórra szert tenni. Ezért

illetve jelezze a Nyugat felé, hogy Oroszország kész kitartani a háborúban, ameddig csak kell. Ezt sugallják a NATO-országokban elkövetett, egyre szaporodó hibrid támadásaik is.

Egyetért azokkal az állításokkal, hogy az idei tél a korábbiaknál is kiszolgáltatottabb helyzetben találja Ukrajnát?

Induljunk ki abból, hogy az előző télen az ukrán információk szerint az ország áramtermelési kapacitásainak 70 százaléka semmisült meg vagy szenvedett súlyos károkat, és érthető okból nem sokat tudunk arról, hogy ezeket milyen mértékben sikerült eddig helyreállítani. A helyzetet tovább ronthatja, hogy bár Zelenszkij elnök folyamatosan tárgyal a szövetségesekkel további Patriot rakéták átadásáról, az ő készleteik is nagyon szűkösek. Tehát azt gondolom, hogy ezt a telet a tavalyinál is nehezebb lesz átvészelnie Ukrajnának és mindenekelőtt a civil lakosságnak.

Milyen esélyei vannak a tárgyalások felújításának ebben a helyzetben?

Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij közeli napokban esedékes New York-i találkozója ellenére semmi nem utal arra, hogy a tárgyalások idén sikerre vezethetnének.

Az sem látszik, hogy az orosz álláspont bármiben is változott volna. Nagyjából ugyanazok a célok vannak az asztalon, mint eddig, és a már ismert jelzések jönnek a Kreml részéről. Tehát a rendszer saját belső logikája, a háború eredeti célkitűzései és jelenlegi állása, illetve Ukrajna folytatódó fegyverkezése alapján nem látom azt, hogy a konfliktus Moszkva számára elfogadható eredménnyel lezárható lenne. Putyinék ugyanakkor nem akarnak összeveszni a számukra kedvező Trump-kormányzattal, így ameddig lehet, asszisztálni fognak az Irán elleni háború február végi elindítása után befagyott tárgyalások Washington által szorgalmazott felújításához. Közben továbbra is ragaszkodnak az alaszkai Anchorage-ben 2025 augusztusában javasolt formulájukhoz, miszerint ha Kijev feladja a Donbasz még ukrán ellenőrzés alatt álló részét, akkor a többi megszállt régióban Moszkva kész az aktuális kontaktvonal mentén befagyasztani a háborút.

A Trump-adminisztráció problémája a novemberi félidős választások miatt leginkább az, hogy miközben beleragadtak az iráni háborúba, szeretnének valami előrelépést felmutatni az ukrajnai tárgyalások frontján. Az amerikai elnök legutóbb azzal próbálkozott, hogy Ukrajnát okolva a kőolaj világpiaci árának emelkedéséért, rábírja Kijevet és Moszkvát az energetikai célpontok elleni támadásaik leállítására. Ez azonban inkább politikai célú manőverezés, amely elfogadható fegyverszüneti tervek nélkül sehova sem vezet.

Mindent egybe vetve lát olyan kényszerítő körülményt, amelynek hatására az orosz álláspont puhulna, vagy Putyin kénytelen lenne tárgyalóasztalhoz ülni?

Röviden szólva, nem. A mostanra végletesen átmilitarizált Putyin-rezsim percepciója az, hogy ők lényegében az Ukrajnát Oroszország ellen eszközként felhasználó Nyugattal állnak szemben egy egyelőre hibrid háborúban, amelynek a kinetikus hadszínterét jelenti Ukrajna.

még akkor sem, ha nincs eszközük azok érvényesítésére. Egyfelől tehát beleragadtak ebbe a háborúba, másfelől jelenleg nem látszik olyan tényező, ami a háború folytatását strukturálisan fenntarthatatlanná tenné Oroszország számára. A legvalószínűbb forgatókönyv tehát az, hogy ha nem is ezzel az intenzitással, de még nagyon sokáig fog zajlani.

A Nyugattal szembeni hibrid és információs hadviselésük pedig ahhoz a paradox helyzethez vezetett, hogy mostanra a Nyugat is felfogta, hogy mi itt a tét. A fő kockázat azonban vélhetően nem egy nagy szabású háború kirobbanása Oroszország és a NATO között, hanem az, hogy Moszkva proxy jellegű háborúkban próbál majd költségeket róni a Nyugatra, ahogy például az Iránnak nyújtott hírszerzési támogatással és robotrepülőgépek gyártási technológiájának átadásával teszi, számos kellemetlenséget okozva az amerikaiaknak.