Két nagy értékű autót vittek el szeptember 20-án délután a pécsi vásártér egyik autókereskedéséből, a járművek együttes kereskedelmi értéke közel 40 millió forint volt.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdai közlése szerint a rendőrök két órán belül megtalálták az autókat és a feltételezett elkövetőket is.
A gyanú szerint egy 17 éves lánycsóki fiatal két gyermekkorú társával, egy 13 és egy 11 éves fiúval jutott be az épületbe. Az indítókulcsokhoz úgy fértek hozzá, hogy benyomták az egyik ablakot, majd két autóval a kaput áttörve hagyták el a kereskedés udvarát.
A rendőrök megállapították, hogy a járművekkel Mohács felé tartottak. A két fiút Kisnyárádon találták meg, miután az általuk használt autóval árokba hajtottak. A 17 éves fiatalt Lánycsókon fogták el, ahol a másik gépkocsit sértetlenül megtalálták.

