zene;Óbudai Társaskör;Czigány György;

Czigány György-szalon nyílik az Óbudai Társaskörben

Élőben jelentkezik a Bartók rádió az Óbudai Társaskörből a zene világnapján, október 1-jén, és visszatér a Ki nyer ma? is. Az adás után felavatják az idén elhunyt Czigány Györgyről elnevezett szalont, ahol a rádiós, költő és író személyes tárgyaiból rendeznek állandó, időről időre megújuló kiállítást.

Czigány György nevét veszi fel október 1-jén az Óbudai Társaskör egyik szalonja. A zene világnapján – amely egyben az intézmény fennállásának 38. évfordulója – a Bartók rádió délután három órától élőben jelentkezik a Társaskörből. A Till Ottó-teremből, közönség előtt sugározzák a Muzsikáló délutánt Bolla Milán és Némethy Attila vezetésével.

Az adás első felében zenészekkel beszélgetnek, a vendégek között lesz Demény Balázs zongoraművész is. A műsor második részét az áprilisban, 94 éves korában elhunyt Czigány György emlékének szentelik. Czigány 1956-tól két évtizeden át dolgozott a Magyar Rádióban, és nevéhez kötődik az 1969-ben indult Ki nyer ma? – Játék és muzsika tíz percben, amely a magyar rádiózás egyik legismertebb zenei vetélkedője lett.

A Ki nyer ma? október 1-jén 16.30-tól ismét élőben jelentkezik, ezúttal Némethy Attila vezetésével. A rádióadás 17 órakor ér véget, ezt követően avatják fel a Czigány György-szalont.

Az ünnepségen Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere mond megnyitót, Czigány Györgyről pedig Némethy Attila beszél.

A szalon vitrines tárlójában Czigány György személyes tárgyait helyezik el, amelyeket lánya, Czigány Ildikó adott át az Óbudai Társaskörnek. A relikviákból nem egyszeri emlékkiállítást rendeznek: a vitrinek tartalmát néhány havonta cserélik majd.

Czigány György pályáján kezdettől összekapcsolódott a zene és az irodalom. A Zeneakadémián Kadosa Pál növendékeként szerzett zongoraművész-tanári diplomát, a koncertpódium helyett azonban a zenei ismeretterjesztést és a rádiózást választotta. A Ki nyer ma? mellett többek között a Muzsikáló reggel alapítása is a nevéhez kötődött, később a Magyar Televízió munkatársa és zenei vezetője volt; közben költőként és íróként is rendszeresen publikált.

A zene világnapjának esti programjában, 19 órától Bősze Ádám Levéláriák – A zenetörténet legszebb levelei című műsorát láthatja a közönség. A zenetörténész új sorozatában zeneszerzők és muzsikusok levelein keresztül beszél szerelemről, barátságról, találkozásokról, búcsúkról és magáról a zenéről. Az esten Nagy Katica és Kovács Máté színművész működik közre.

Az október 1-jei események a VI. Óbudai Hang-Mű-Hely programsorozat részei. A rendezvény szeptember 30-án Rolla János emlékkoncertjével kezdődik, október 2-án pedig öt gitárművész koncertjével ünneplik a harmincéves Gitármuzsika Óbudán sorozatot. Másnap a Budapest Ragtime Band idézi fel Louis Armstrongot és a jazz aranykorát.

Október 7-én Pintér Béla lesz Fáy Miklós vendége a Zenélni tilos! című beszélgetéssorozatban. A színházi rendező, író, színész és zenész pályájáról, valamint a zenének a Pintér Béla és Társulata előadásaiban betöltött szerepéről is szó eshet.

Október 9. és 11. között 39. alkalommal rendezik meg a Mini-Fesztivált

A három estén a Társaskör jelenlegi programja szerint huszonhat magyar zeneszerző művei hangzanak el, köztük több bemutatóval; a közreműködők között ismert szólisták és kamarazenei együttesek szerepelnek. A Hang-Mű-Hely október 16-án a Hangfestés – Zene és képzőművészet egy palettán című esttel zárul, Bán Blanka Sára művészettörténész és a V4 String Quartet közreműködésével.

A Bartók Rádió október 1-jei élő adásán ingyenesen, előzetes regisztrációval lehet részt venni.

Október 3-án lesz kilencvenéves Steve Reich, a XX. század második felének egyik legnagyobb hatású zeneszerzője. A minimalizmus címkéjét ma sem kedveli, saját műveivel szemben sem elnéző, és miközben világszerte jubileumi koncertekkel ünneplik, továbbra is komponál. A Guardiannek adott nagyinterjújában arról is beszélt, mi alapján különbözteti meg a jó zenét a rossztól.