Év végére elkészítenék a magyar oktatás új stratégiáját, és ennek részeként új Nemzeti Alaptantervet, valamint külön oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiát dolgoznának ki – közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter.
Lannert Judit szerdai Facebook-bejegyzésében azt írta,
a változtatásokat a diákok, az oktatásban dolgozók, a szakmai és érdekképviseletek, valamint a szülői szervezetek bevonásával készítik elő.
A tárcavezető szerint az elmúlt négy hónapban több száz egyeztetést tartottak, és a folyamatot szélesebb körben folytatják. Azt hangsúlyozta, az oktatási rendszert fokozatosan lehet átalakítani, a hosszú távú működéshez pedig olyan megoldásokra van szükség, amelyek több kormányzati cikluson át is fennmaradhatnak.
A már megkezdett változtatások között említette
az iskolaigazgatók jogköreinek, illetve a nevelőtestületek döntési és véleményezési jogainak bővítését, az önkormányzatok szerepének növelését és a pedagógusok sztrájkjogának visszaadását.
Közlése szerint nyílt pályázatokon választanak új vezetőket a tankerületeknél és a szakképzési centrumoknál, a háttérintézményeknél pedig átvilágítás és átalakítás zajlik.
Lannert Judit: Az olvasásnépszerűsítés közös ügyünkLannert Judit arról is beszámolt, hogy felfüggesztették a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét, fokozatosan csökkentenék a tanárok és a diákok terhelését, a rászoruló családok pedig 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kapnak. Két lépcsőben bérrendezést ígért a nevelést és oktatást közvetlenül segítő munkatársaknak, valamint a technikai dolgozóknak.
Az új stratégiában külön foglalkoznának a digitális környezet, a közösségi média és a mesterséges intelligencia oktatásra gyakorolt hatásával. Átfogó szövegértés-fejlesztési programot is indítanának, amelyben a nehézségek korai felismerését és az iskolák nagyobb szakmai mozgásterét helyeznék előtérbe.
A miniszter azt írta, az oktatási stratégiáról, az új NAT-ról és az iskolaszerkezetről nem kizárólag a minisztérium döntene, hanem többségi konszenzusra építenék az új rendszert.
Rendszerváltásra készül Lannert Judit oktatási tárcája, már felülvizsgálták a gyanút keltő 45 milliárdos tankönyvszerződést is
